- Döbbenetes, hogy annyi kudarc után még mindig kint keressük azt, amit csak belül találhatunk meg. Azt hisszük, hogy nem találtuk meg még azt az utat, amelyik a mienk, és keresünk tovább – kívül. Az út bennünk van. Biegelbauer Pál
Nem kell nagyon édesszájúnak lenni, hogy tudjuk, lassan összeforr augusztus 20-i ünnepünkkel az Országtorta megválasztása. 2007 óta lehet nevezni erre a megtisztelő címre, amelyre egyre többen pályáznak is. “Az alapötlet egy születésnapi torta, amelyet nem egyszer vágunk fel egy helyen, hanem egész évben mindenki országszerte több cukrászdában meg tud kóstolni.” – olvastam a neten. Fogalmam nincs, hogy ez a mondat kinek az alapötlete volt, a Miniszterelnöki Hivatalnak vagy Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének, de igazából teljesen mindegy. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Nem szeretek nyavalyogni hosszasan a problémáimon. Pontosítok, egy ideje nem. Volt jó 10 évem a felnőtt életemben, amikor előszeretettel szedtem szét a történeteket, vélt vagy valós sérelmeimet, kudarcaimat. Aztán rájöttem, hogy sebeim nyalogatása, ezer irányból való kivesézése nem visz közelebb jobb állapotomhoz, így azóta igyekszem minimalizálni vergődéseim hosszát. Szóval ma este nem nyavalygás előre eltervezett szándékával találkoztunk Virágommal. Szerencsére mindig bebizonyosodik, hogy tudunk világot váltani, soha nincs unalmas traccsolás, felszínes nőcis csacsogás. Nagy mázlim van a csajjal, mert Ő sem bírja hosszú távon az üres és mélység nélküli locsogást, így meglehetősen inspirál. Talán én is Őt olykor… Még sosem mentem úgy haza, hogy ne vigyek magammal pár továbbgondolandót. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Tudom, tudom, hogy nehéz versenybe szállni igazán nagyokkal és igazán profikkal, olyanokkal, akik blog-oldalát vagy épp FB oldalát naponta ezrek olvassák. Nem is ez a célom. Az az álmom, hogy bekerüljek az 50 legtöbb szavazatot kapott blog közé. Talán nem olyan irreális álom, ha segítesz! 🙂
Hogy mi is ez? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Azt hittem, hogy a fényt látom. Már egy ideje megyek a sötétben, néha kibillenek az egyensúlyomból, máskor megakad a lábam, megbotlom, előre lendülök, hátrahőkölök… de megyek. Néha gyorsabban, máskor piszok lassan. Azt hittem, hogy a fény, ott a távolban az az alagút vége. Most meg ledöbbentem, mert szíven ütött – lehet, hogy egy másik metrókocsi robog felém, hogy bedaráljon?!? Bármi lehet. Minden. Semmi. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Legutóbbi hozzászólások