Kudarc-túra

Egy olyan útra invitállak, ami csak elsőre romboló. Mostanában sokat foglalkozom a kudarcainkkal. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert mindenki, akivel együtt dolgoztam – és ez mostanában hölgyeket, lányokat, nőket jelent… nagyon bátran fogadták, amikor megérkezett a kudarc az életükre.

Mi volt bennük a közös? Elmesélem, mert megengedték, hogy beszélgetéseink töredékét kiemeljem. Nos, egyikük sem rettent meg, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem mehet úgy tovább, ahogy korábban. Egyikük sem félt megszenvedni, kicsit belehalni, de aztán egészséges életszeretetüknek hála, mindegyikük a tettek mezejére lépett. Mindannyian elmesélték, hogy elképesztő hullámokat éltek meg, céltalanul és zombi üzemmódban tengették a napjaikat. Egyikük társa elegánsan átköltözött a szomszédasszonyhoz, másikuk üzleti vállalkozása reménytelenül befuccsolt, a semmiből kellett továbbhaladnia. Egy következő történet főszereplőjének kisfiáról kiderült, hogy epilepsziás, de a férje nem bírta vele járó lelki terheket, inkább új életet kezdett.

Visszatérve erre a kudarc dologra! Talán a legfontosabb, hogy ne kezeljük magunkat leprásnak, nem bűn ez, normális emberi folyamataink kísérője. Azt is fontos lenne megérteni, hogy senki sem várja el tőlünk, hogy túlkompenzáljunk, vakolatnyi smink mögé rejtett fapofával, vicsorba hajló mosollyal, felszínes megfigyelőknek szóló izmozással meneteljünk végig egy olyan időszakon, amikor legszívesebben bekucorodnánk otthon a sarokba, kivonnánk magunkat időszakosan a forgalomból.

Egyszerűen a kudarc nem azért jött az életünkbe. Lehetőséget ad, hogy átértékeljünk, megfigyeljünk, körbejárjunk, összegezzünk, újratervezzünk. Jó, ha jegyzetelünk, figyeljük a változó gondolatainkat, felbukkanó megérzéseinket, de az is jó, ha beszélgetünk. Azzal sincs baj, ha panaszkodásba hajlik olykor-olykor. Ha pedig tanácsra nem vágyunk, csak ventillálni akarjuk a gondolatainkat, akkor előtte jelezhetjük szeretteinknek, hogy “csak” figyelmet kérünk, nem kell sem megértés, sem tanács… talán akkor nem kapunk agyvérzést attól, hogy a másik értetlenül figyel és szeretne már nálunk gyorsabban továbblépni.

Nem kell megrettenni. Nem végállomás ez. A kudarc egy ugródeszka, ha nem félünk ránézni, megélni és az általa generált energiákból valami egészen új életet “teremteni”.

Keretezzük át ezt a kudarc dolgot! Saját érdekünkben. Rendben? 

Hegedüs Erika

Comments

comments