- Döbbenetes, hogy annyi kudarc után még mindig kint keressük azt, amit csak belül találhatunk meg. Azt hisszük, hogy nem találtuk meg még azt az utat, amelyik a mienk, és keresünk tovább – kívül. Az út bennünk van. Biegelbauer Pál
Nem fogok nagyon spirituális mélységekbe menni, de akármennyire is szeretnénk nem tudni bizonyos törvényszerűségek létezéséről, attól még vannak. Ha valaki olvas Deepak Chopra könyveket, akkor már szerintem párszor szembe jött vele az élet hét (spirituális) törvénye téma.
Semmi sem állandó, minden dinamikus változásban van, mi is része vagyunk a nagy Egésznek, akár az energiáinkat nézzük, akár a gondolatainkat, tetteinket.
“Minden kapcsolat adás és kapás. Ha adunk, annak az a következménye, hogy kapunk is, és viszont. Ami felszállt, egyszer le is jön, ami elment, annak vissza kell térnie. Valójában a kapni ugyanaz, mint adni, mivel mindkettő a világegyetem (ugyanazon) energiaáramlásának két arculata. Ha bármelyiket megaksztjuk, a természet intelligeniáját sértjük meg.” (forrás: terrebes.hu)
Valahogyan úgy működik szerintem, hogy ha többet adunk, akkor többet fogunk visszakapni – persze másképp, máshogyan, mint ahogy mi most hirtelen elképzeljük, de egészen jól tud esni, amikor akár azonnal vagy csak jóval később, valaki valami olyannal áll elő, mond, ad, hoz, ami meglehetősen jól megmelengeti a szívünket. Tuti!
“Az adás és kapás mögött meghúzódó szándék a legfontosabb. A szándéknak mindig boldogságot kell keltenie abban is, aki ad, és abban is, aki kap, mivel a boldogság az életet támogató és fenntartó erő, ezáltal növekedést tud teremteni. Ha az adás feltétel nélküli és szívből jövő, a viszonzás közvetlenül kapcsolódik hozzá. Ez az, ami miatt az adás öröm – magában a gondolatvilágban éljük át az örömöt az adás tényleges cselekvésekor. Ekkor az adás mögötti energia messze megsokszorozódik.
Az Adás törvényének gyakorlata valójában nagyon egyszerű: ha örülni akarsz, adj örömet másoknak, ha szeretetet akarsz, tanulj meg szeretetet adni, ha figyelmességre és nagyrabecsülésre vágysz, tanulj meg figyelmességet és nagyrabecsülést adni, ha anyagi bőségre vágysz, segíts másokat meggazdagodni! Ahhoz, hogy az ember megkapjon valamit, amit szeretne, a legkönnyebb út valójában az, ha másokat hozzásegít ehhez. Ez az alapelv egyaránt érvényes egyéni, szervezeti, társadalmi, nemzeti méretekben. Ha az életet minden jóval megáldva szeretnéd élvezni, tanulj meg az élet minden javával csendesen másokat gazdagítani!” (forrás: terrebes.hu)
Ismét mesélős hangulatban vagyok, szeretnék Veled megosztani két történetet, ami erről a törvényről jutott eszembe…
Előző vasárnap fotós iskolában voltam, nehéz sorsú embereket fotóztunk, lemerülve értem haza, majd a hosszú és fárasztó nap végén megkért két igazán jó barátom, hogy segítsek nekik, mert elakadtak. Egy 8 perces filmjüket kellett megvágni és feliratozni, ami látszólag könnyű menet, mégis ha valaki ad arra, hogy minőségi végeredmény legyen, időt szán rá. Így volt, hogy legalább 3 órát töltöttünk a feladattal… és este tízkor a gép mellett görnyedve nagyon messzinek tűnt a fél hetes kelés.
Párszor majdnem feladtam, a végére mégis csodálatos volt látni a szemükben azt a csillogást, amikor hálával teli szívvel, gyermeki mosollyal örülnek a végeredménynek és legszívesebben körbeugrálnák a lakást.
Aztán másnap felhívtak, hogy színházba mennek és van még egy jegyük, örülnének ha este velük tartanék. Egy olyan darabra hívtak, amire hónapok óta nem lehet jegyet kapni.
Ámultam és leginkább azon vigyorogtam, hogy mennyire kiegyenlített törvények szövik át az életünket. Van, hogy attól kapod vissza, akinek adtad, de nagyon sokszor egészen máshonnan jön vissza az a sok energia, amit korábban Te belefektettél. Ezen a szép napon szeretnélek emlékeztetni arra, hogy bármikor, amikor tiszta szívből, szeretettel vagy önzetlenül teszel bármit, MINDIG visszakanyarodik hozzád, legtöbbször megsokszorozott formában. Tízmilliószoros napokon is, meg a többin is.
Hálás a szívem ezért a Tízmilliószoros napi színházi estéért… és a tanításért, ami a körforgást mutatta meg újra.
Eltelt néhány nap és egy másik vállalásom (amire most nem térnék ki, mert hosszú) kapcsán arra gondoltam, hogy visszamegyek a Nyugatihoz, ahol vasárnap a hajléktalanokat fotóztuk. Itt sem volt semmi az a sok láncszem, ahogy összekapcsolódott és megalkotta a tökéletes egészet. 🙂
Ahogy a napok során készültem erre az akciómra, beszélgettünk a barátaimmal, hogy mit is vigyek, aminek valóban örülnének. Elvetettük a gyümölcsöket, zöldségeket… már hideg van, valami jobb kell. Évi barátnőm kitalálta, hogy főzzek gulyást. Néztem a napjaimat, vállalásaimat, feladataimat és sehogy sem tudtam elképzelni, hogy este 8 felé nekikezdek főzni és még ha megy is, mert miért ne… sokkal nehezebb az, hogy mivel egyedüli akciónak terveztem, hogyan viszem még melegen és meregetem ki a helyszínen. Tanácstalanul kattogtam tovább, de ugye véletlenek nincsenek, egyik ebéd közben meséltem a kollégáimnak, hogy mit tervezek. Rám nézett az egyik kollégám és teljes természetességgel adta a megoldást. Mesélte, hogy elképesztően finom libatepertőt vett és vacsoráztak előző este, ami szerinte nagyszerű megoldás lenne. Gondolhatod, néhány óra múlva már a megfelelő bolt irányába vettem utamat. Előtte még betértem a lottózóba, mert a táskám mélyén találtam egy jó pár hete lejárt lottószelvényt, gondoltam megnézem, hogy van-e valami. A fiatal lány behelyezte a gépbe a megfáradt szelvényt. Értetlenül néztem a monitorra – az a szám mi – kérdeztem. 😀 Vicces volt. Mondta, hogy az a nyereményem, 3 találatom volt! Az elmúlt fél évben csak azt hallottam, hogy sajnos most nem nyert, tehát meglehetősen vidámmá tette a napomat. Azt éreztem, hogy az Univerzum még pénzt is küld ahhoz, hogy adni tudjak, bőségesen, bátran. A boltban persze pont annyi libatepertő volt, amennyit szerettem volna, lett hozzá friss kenyér, paprika és még csokoládé is.
Megcsináltam a csomagokat és utamra indultam. Ahogy megérkeztem a kora esti órákban a helyszínre, már a torkomban dobogott a szívem. Sehol sem találtam a múlt heti hajléktalanokat, mert az aluljáróban rendőrök sétálgattak, talán elriasztották őket. Aztán persze csak szerencsével jártam. Az első úr a kuka fölött kotorászott, amikor odaléptem. Megkérdeztem, hogy elfogadja-e a vacsorát, amit készítettem számára. Teljes természetességgel nézet rám: – Aranyanyám, persze, hogy elfogadom – mondta rekedtes hangján.
Vigyorogva mentem tovább. Aztán egy hátizsákos idős asszony nem értette, hogy mit akarok, majdnem fellökött mérgesen. Éreztem, hogy nem lesz könnyű a feladat, de folytattam. Mivel sterillé tették az aluljárót a rend őrei, így felmentem a felszínre, a buszmegálló környékén nézelődtem. Messziről láttam egy idős asszonyt, nagy csomagokkal. Számára is elmondtam a vacsora témámat, pontosabban mondogattam… mert menet közben átnyúlt és kivette a kezemből a csomagot, amit gyorsan az egyik táskába süllyesztet. – Persze, hogy jó lesz! – rebegte és tovább sietett.
Hosszan kóválygás után végül azért megtaláltam a múltkori urakat. Az egyik kinyitotta a csomagot és vidáman utánam kiabált, hogy már olyan régen evett tepertőt és a kedvence, úgy örül. Szétosztottam a csokikat is, aztán hazaindultam. Elképesztően jó érzés volt, hogy amit elterveztem, azt sikerül végigcsinálnom.
Azt gondolom, hogy fogom még ezt az akciómat folytatni, mert legyőztem a félelmemet, odaléptem olyanokhoz, akiket nagy ívben inkább kikerülnék, sőt, megláttam bennük az Embert, túl az áporodott szagon, szívszaggató látványon.
Nem azt mondom, hogy mindenkinek ugyanúgy kell adnia, hogy ugyanazt kapja vissza, ami az én életem mostani történései, inkább csak azért írtam le, mert jó példák ezek a világ energetikai körforgásának szemléltetésére.
Külön jó volt, hogy a kapás kapcsán, a mai képértékelő órán a tanár úr azt mondta, hogy jó pillanatokat kaptam el és elégedett a fotóimmal, sikerült képekben is átadni, amit akkor, ott éreztem, tehát visszakaptam most a lelkesítést, hogy érdemes tanulnom még, mert akár még fejlődhetek is fotózási ismereteim terén.
Ha már mesét ígértem az elején, mesélhetnékem volt, így a végére jöjjön egy rövidfilm az élet körforgásáról. Tudom, hogy ez kis film nincs magyarra fordítva és a felirat is angolul van, de csak nyitott szív kell hozzá és mindenki érteni fogja, mert a lényeg érezhető.
……………
Az adás egészen kicsi dolog is lehet, néha csak egy köszönöm vagy egy pozitív visszajelzés, máskor egy csokor virág vagy kinőtt ruhák azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak éppen. Adás lehet egy vállveregetés is vagy egy finom ebéd, esetleg egy szép cipő megdicsérése vagy a szomszéd füvének a levágása. Adás az is, hogy tovább kotrom el a havat, mint a saját portám és adás az is, ha valaki más helyett elintézek valamit, kérés nélkül. Adás az is, ha felemelem a telefont és felhívok egy régen hallott barátot, hogy tudja, gondolok Rá és adás az is, ha rámosolygok egy idegenre, aki szembe jön velem. Éppen ezért a kapás is ezer módon érkezhet az életünkbe, semmi más dolgunk nincs, csak nyitott szemmel és szívvel járni-kelni, hogy a csodák ne mellettünk történjenek, hanem velünk, bennünk, általunk… és meggyőződésem, hogy értünk.
Hegedüs Erika
életvezetési tréner, coach
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.