Feltehettem volna írásom címét kérdő módban is, hogy kicsit árnyaltabb legyen, de teljesen feleslegesnek tartom. Ha az álszentségünket félretesszük, akkor talán képesek vagyunk kimondani, hogy hol vannak a mi “vékony mezsgyéink”, amelyeket nem, vagy csak nagyon nehezen tudunk átlépni.
Hullámokban törnek felszínre és kapnak nyilvánosságot (így népszerűséget) megmondó emberek, azok, akik elméletben megtanulták vagy épp lemásolják társaikról, hogy miképpen is kell/kellene élnünk.
Mámorító érzés egy nagyszínpadon állni, ezrek csodálkozó arcát figyelni, a saját hangunktól megrészegülni, a média címlapjairól lefolyni, magunkat ismételgetve arra a csúcsra jutni, ahol az egó már nagyon-nagyon jól érzi magát. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →
Legutóbbi hozzászólások