- Rájöttem, hogy amikor elhiszem a gondolataimat, szenvedek, amikor viszont nem hiszem el őket, nem szenvedek, és ez igaz minden egyes emberi lényre. Byron Katie
A Titok, ami nem titok…. Jó pár éve lázasan kutattam, az akkor még csak angolul létező anyag után. Hihetetlen gyorsasággal vonzottam magamhoz, mert éreztem, hogy valami nagyszerű üzenetet tartogathat. (Működött az intuícióm, ami igencsak nagy jelentőséget kap, remélhetőleg majd az írásom végére!) Ültem, néztem, újra és újra. Lázas vigyor volt a fejemen, mint aki megnyerte a főnyereményt. Azonnal gyakorolni kezdtem és kisebb nagyobb sikereket el is értem. Aztán volt, hogy megrekedtem, nem értettem az okokat, ezért nyomozni kezdtem, hogy mitől működik valakinél evidens módon, más pedig miért vall kudarcot állandóan.
Egy pár évvel korábban gyógyíthatatlannak diagnosztizált, rettegésre okot adó betegségemet sikerült a módszerrel (akkor még csak ösztönösen) olyan keretek közé terelni, hogy mára tünetmentesnek mondhatom magam. Volt egy év, amikor kedvtelésből, tesztelésből megnyertem mindent, amit lehetett – mosógépet, mikrót, hajókirándulást, repülőjegyeket, bögréket, törölközőt, pólókat… Aztán a tanult módszerrel igyekeztem a romokban heverő magánéletemet rendbe szedni és nagyon gyorsan, sikeresen (pontosabban, ahogy anno megfogalmaztam a vágyamat) vonzottam az életembe egy számomra ideális társat. Rá kellett jönnöm, hogy sokszor hiába határoztam el, hogy mi és hogy alakuljon, valahogy nem egészen így működött. Nem volt kedvem a belvárosban lakni ezer ok miatt, kértem az Univerzumot, Sorsot, Istent, hogy adjon nekem egy kertes házat, mert teraszra, növényekre vágyom, elég az aszfaltozott, kutyakakis belvárosból. Na persze ezt hiába is próbáltam volna keretek közé szorítani, hogy pontosan hogyan is történjen, mert fogalmam sem volt az elérési útvonalról – és talán itt csináltam jól. Sokat gondoltam rá, dédelgettem a vágyam, megéltem, szerettem a történetet. Aztán valahonnan jött az ihlet (máig nem tudom, hogy kinek a fejéből pattant ki és milyen intuíció hajtott pont arra, ahol a megoldás volt), kiadtuk a belvárosi lakást és abból a pénzből zöldövezetbe költöztünk, egy bérelt lakásba, ráadásul néhány nap leforgása alatt. Nem lett kertes házunk? Nem a sajátunk? Na és?! Meleg falai megölelnek, vigyáznak ránk és igazi otthont biztosítanak számunkra.
Aztán persze ott az érem másik oldala, amikor minden hiedelmem azt igazolta, hogy szolgalelkű vagyok és félős, akkor hagytam, hogy olyan emberekkel dolgozzak, akik egész nap romboltak és megkérdőjeleztek mindent, amiben hittem, amiért lelkesedni tudtam. Egy ilyen alacsony rezgéssel, félelmek között, fáradtan és reményvesztetten csak hozzá hasonlót lehetett bevonzani: újabb betegségeket, tartós letörtséget, ami lustaságot generált, növekvő rendetlenséget magam körül, stresszt, egy idegen arcot a tükörben, szürke bőrt, ráncokat, szomorú szemeket, lelapuló hajat, fogyatkozó anyagi tartalékot, egy év alatt 2 lopás, rengeteg emlékem és értékem elvesztését. Talán ismerős a helyzet.
Az egész teremtésnek, vonzásnak nagyon fontos “részlete”, hogy ne akarjuk mi megmondani, hogy hogyan is valósuljon meg, milyen módon közelítsen felénk és milyen részletek illeszkedjenek, hogy összeálljon a nagy egész. Nem! Az Univerzum csodálatos rendszere teszi a dolgát, működik az, csak épp nincs humorérzéke (van pont, hogy van), pontosan azt fogjuk kapni, amit megrendeltünk magunknak… maximum fikarcnyi tudatosságunk sincs arra, hogy ez mind a mi művünk önmagunk számára.
Visszatérve az írásom címére, akkor miért is gondolom, hogy nem lehet tartósan működtetni a vonzás törvényét…. belátom, hogy ez így csúsztatás. Lehet azt, csak nagyon “macerás” jól. Ugyanis nem működik a vonzás törvénye a rezgés törvénye nélkül. Pontosabban! A vonzás törvénye mindig működik az életünkben, de épp a rezgés törvényének alapjai szerint (számunkra) jól vagy rosszul. Képzeljétek csak el, hogy eldöntitek, hogy a vonzás hatalmára építve megváltoztatjátok az életeteket.
Tudjátok a lépéseket:
1. Kérj valamit, amire igazán vágysz, őszintén, szívből. – KÉRJ!
2. Éld át, érezd, képzeld, mintha már a Tied lenne, benne lennél, átélnéd. – HIGGY!
3. Légy képes elhinni, hogy megkaptad, tudj elfogadni. – FOGADD EL!
Ezeket mind tudjuk, álmunkban is fújjuk az elméletet… és olykor mégis elakadunk. Talán Ti is rájöttetek a kerékkötőjére, nem árulok el ezzel akkora titkot: ha alacsonyan rezgünk, ha rossz lelkiállapotban vagyunk, ha reményvesztetten szemléljük saját magunkat és önmagunkon keresztül az egész világot… akkor minden bennünket tükröz vissza és az alacsony rezgés képtelenné tesz bennünket a JÓ DOLGOK VONZÁSÁRA. Tökéletesen működik a vonzás törvénye, csak éppen elképesztően rossz, negatív eseményeket, élethelyzeteket, személyeket vonzunk ez életünkbe. Pillanatnyi jó kedvünk, magas rezgésünk, jó hangulatunk elég alap, hogy beinduljon a “jó” vonzás törvénye és megteremtsünk számunkra fontos “apróságokat”. Ez a rövid távú siker titka, de ez csak akkor tud TARTÓS sikert adni, ha tartósan magas a rezgésünk.
Na és akkor itt érkeztünk meg a lényeges részhez:
Nincs mese, ülj le, csendesedj el, légy szemlélődő, nyitott, figyelj befelé, halld meg önmagad – mitől vagy Te tartósan jó állapotban, mitől magas a rezgésed? Nincs két egyforma történet, mindenkinek magának kell megtalálnia, hogy mitől kerül TARTÓSAN jó állapotba, mi kell ahhoz, hogy kordába tartsa ingadozásait és kellő tudatossággal szemlélje a körülötte zajló történéseket. Hát ez a munka benne! Egyszerűen meg kell ismernünk a saját határainkat, azokat a kereteket, amelyeket mi állítottunk magunknak a hiedelmeink miatt. Romboljuk le, lépjük át, menjünk ellene, teszteljünk, fordítsunk a nézőpontjainkon, figyeljük az intuíciónkat és hagyatkozzunk rá, játsszunk és vegyük észre, hogy minden, MINDEN csak visszatükröz bennünket.
Mára eljutottam arra a szintre, hogy azonnal vagy aránylag gyorsan észreveszem, ha beindult a negatív teremtésem. Ha “szerencsém” van, akkor pillanatok alatt meglátom, ha nem, akkor keményen gyötrődöm egy ideig… Ilyenkor megvizsgálom, hogy milyen szinten van a rezgésem, milyen valós és leginkább vélt okok miatt ment le az a bokámig. Alkalmazni kezdem saját megoldásaimat, amelyektől újra olyan állapotba kerülök, hogy tartósan egy jó áramlatba kerüljek, amikor ismét a saját élet-ösvényemen haladok. Ha pedig visszataláltam a “sávomba”, akkor hihetetlen gyorsasággal száguld felém mindaz, amit szeretettel, hálával és örömmel szeretnék bevonzani az életembe.
Nálam így működik. Lehet, hogy Nálad is. Próbáld ki!
Hegedüs Erika
KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK:
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Visszajelzés: Vendég poszt: Hogyan vonz a vonzás? | Több van benned, mint gondolnád
Kedves Era, nagyon érdekes a cikk, én nem régen ismerkedtem meg a vonzás törvényével, de annál nagyobb lelkesedéssel kezdtem el alkalmazni. Építgetem a karrierem, ebben nagyon hamar eredményt értem el, tényleg vonzom az új lehetőségeket (külön a pénzt nem vonzom, mert nem érdekel, csak annyira, hogy eleget keressek, de ezt mintegy csatoltan megfogalmaztam a karrier kívánság/kérelem listámra). A barátnőimmel beszélgetve felmerült, hogy konkrét embert is be lehet-e vonzani? Mindannyiunk életében van 1-1 férfi, akiről úgy hisszük, megváltoztathatná az életünket. Nem azért, mert tőlük függ a boldogságunk, hanem mert ez egy ilyen érzés, hogy tudom/tudjuk, hogy ő valamiben más, és kell(ene). És ha be lehet vonzani egy konkrét embert, mi van abban az esetben, ha egyszerre többen is alkalmazzák nála a vonzást? Miért ne kellhetne több nőnek is? Tehát ebben a vonzásban mennyit számít a bevonzani kívánt ember akarata? Számít egyáltalán? Vagy ez csak annyi, hogy kapok egy esélyt? Bevallom, ez a rész számomra nagyon homályos és a legtöbb leírás simán átsiklik felette. előre is köszönöm a választ! GM
Kedves Grafo Manka! Nagyon jól állsz a pénz dologhoz, mert pont a görcsölést iktatod ki, ezért működik folyamatosan. A párkapcsolat dolog esetében is ez a hozzáállás kellene. Válj tudatos teremtővé! Amikor azokra a pasikra gondoltok (a konkrétokra), akkor – mivel nem úgy vannak az életetekben, ahogy szeretnétek – bekúszik a félelem vagy a kétségbeesés és sok-sok hiány. Ezek nagyon alacsony rezgések. Valahogy úgy képzeld el a hasonló-hasonlót vonz elv miatt, hogy ha Te a bokádnál rezegsz, akkor olyan pasik kerülnek a látóteredbe, akik hasonlóan vacak lelkiállapotban vannak. Csinálj egy sorrendet, aztán meglátjuk, hogy mi sikerül… bár szerintem a legjobb lesz Neked. 🙂 Amikor arra gondolsz, hogy más nők is ugyanúgy vizualizálnak, akkor egy versengő állapotba kerülsz, sehol nincs könnyedség, mosoly és bizonyosság. Kezdd el az alapoknál. Nyomulni semmi értelme, ráadásul könyörgésnek is tűnhetne. Inkább gondolj arra, hogy milyen az, amikor Ti egy pár vagytok, akikor elképesztően jól érzitek magatokat együtt, mindketten harmóniában éltek stb. Napról-napra építsd magad, legyél energia-mágnes, egy vidám, boldog és sugárzó ember nagyon érdekes mások számára. Azt tudnod kell, hogy nincs távirányítónk, amellyel átkapcsolhatjuk a Pasi vágyait, tehát az ő szabad akaratát nem kerülhetjük ki… de az TUTI, hogy ha Te összerakod magad, kellően stabil az a magas rezgés benned és a mindennapjaidban, akkor nagyon nagy eséllyel pasink is felfigyel rád… de egy csomó másik egészen biztosan. Ráadásul nagyon jól van összerakva a világ, akkor már sokkal jobb állapotban létező férfiak lesznek Rád, rátok nyitottak. Egyrészt profitálsz belőle, hogy lesz egy értékes párkapcsolatod, de leginkább az lesz klassz, hogy Te tartósan jó állapotban leszel. Ami hab a tortán. Ugye?!
Mindig figyeld magad, mitől és hogyan tudod magad jól érezni, mutasd ki magadnak a szereteted, éld és élvezd az életed… aztán minden reagál erre az egészre automatikusan.
Így már kicsit megfoghatóbb? Ha van még kérdés, írj nyugodtan! 🙂
Kedves Era, nagyon köszönöm a gyors választ, és az érthető magyarázatot. Megkönnyebbülés volt olvasni, hogy a tudatos választás nem iktatódik ki, azaz nem válnak bábbá a kezünkben a vonzott személyek. Hiszen ugyanez velünk is előfordulhatna, azaz minket vonz valaki, és mi sem szeretnénk akarat nélküli figurákká válni.
Most csak a magam nevében beszélek; az én kiszemeltem nem magyar, és elég ritkán, kb. 2-3 havonta) találkozhatunk, azaz nincs lehetőségem a közelében “rezegni” 🙂 tudom, hogy vonzódik hozzám, érzem, hogy van valami, de a körülmények nem éppen a legszerencsésebbek… ilyenkor is érdemes kérni? úgy értem, ha kiiktatom a szorongást keltő motívumokat, és megpróbálok csak a beteljesült kapcsolatra gondolni… van a távolba is hatása a kérésnek?
Egyébként nagyon tetszik ez a 2in1 oldala a vonzás törvényének, főleg az, hogy egy “sugárzó” lénnyé válhatok, ha elég pozitív tudok maradni, igen, azt hiszem, ez még jobb hatás is, mint ha valóban teljesülne a kérésem. de azért remélem, hogy a kéréseim is teljesülnek:)
Szia Kedves Grafo Manka 🙂
Szerencsére úgy van összerakva a világ, hogy azért, mert valakit nagyon szeretnénk, nem cuppan azonnal ránk… hiszen akkor téged is “rángathatna” a fél utca, ha épp nagyon tetszel minden szomszédnak. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy a TE DOLGOD az, hogy jól vagy, szeretettel végzed a munkád, tanulsz, élvezed az életed, ezer olyan dolgot csinálsz, amiben kiteljesedsz, sportolsz, barátokkal, szeretteiddel vagy, nevetsz, töltődsz, olvasol, szórakozol… és egy idő után azt veszed észre, hogy egyre többen vannak a társaságodban, mert a boldog ember nagyon vonzó mások számára. Azt szoktam mondani, hogy kezdj el kicsiben gyakorolni, ami még átcsusszan a hitrendszereden. Pl. parkolj ott, ahova pont előtte tervezted. Aztán vigyorogva mondhatod: igen, pont így gondoltam. Ez talán könnyebb elképzelni, mint azt, hogy az ideális férfi bekopog az ajtódon. Elvileg ugyanaz, mégis nehezebben megy.
Megoszlanak a vélemények, mert ez a világ színes, sokan nem tapasztalták, így nem is hisznek a vonzás és rezgés törvényében. Nem baj. Aki képes ezt érteni és élni, az elképesztő dolgokat “teremt”… pontosabban tartósan olyan jó állapotban van, hogy csak mindenre igent kell mondania. Nem lehet ezt kilométerekben vagy órákban mérni. Az Univerzum nem foglalkozik azzal, hogy milyen messziről kell a láncszemeket összekötni, hogy a belőled áradó rezgésre “küldjön” válaszokat. Azt azért szerintem tedd le, hogy konkrét pasit “AKARSZ”, mert ebben benne van ő is a saját gondolataival és vágyaival… eredményesebb magadra koncentrálni és azt érezni, vágyni, hinni… sőt inkább TUDNI, hogy a legjobb dolgok történnek veled. Most is. Mindig. Figyeld meg, ahogy kibillent valami és pl. elkezded sajnálni magad, mekkorára tud dagadni a fájdalom vagy kishitűség… és fura módon jönnek hozzá az érzésre “illeszkedő” egyéb vacak történések is. Pont így működik fordítva is…
Ezek a kicsi gondolat-fuvallatok nagyon, NAGYON kicsik is lehetnek… legtöbbször észre sem vesszük, csak az eredményeket, amelyeknek vagy örülünk vagy épp bosszankodunk. Próbáld nyakon csípni, amikor türelmetlen vagy, esetleg bizonytalan vagy kishitű. OK?
Kiszemelted – használtad a szót. Vigyázz, mert a szavaid árulkodnak a gondolataidról. Ne egy kiszemeltet várj, inkább a számodra megfelelőt, akinek Te is ideális lehetsz. 🙂
Kedves Era, elnézést, hogy emlékeztetem, de a kérdésem még áll:) Ha a vonzani kívánt személy távol van, érdemes vonzani? Tudom, talán buta a kérdés, mert az Univerzumban nem számít több ezer kilométer sem, de nehéz elképzelni, hogy ha sikerül a pozitív rezgést, a ragyogást megvalósítani, pont a kiszemelt személyt éri… hiszen nagyon messze van. Persze kérni szabad, csak ez a bizonytalanság nagyon visszahúz, úgy értem, többek közt ez sem kedvez a rezgésemnek, igaz?
Igen, a bizonytalansággal azt üzened önmagadnak, hogy lehet, hogy Te nem is hiszel ebben az egészben, sőt tele vagy kétséggel. Szinte úgy képzeld el, hogy kigondolsz valamit, aztán szinte azonnal azt gondolod hozzá, hogy “bár meg lennék lepődve, ha bejönne” stb. Érted? Ha kétség nélkül hiszed, tudod, érzed… akkor jönnek feléd azok a jó dolgok, amelyekre épp szükséged van. Ha a pasi várat még magára, akkor az azért van, mert vagy nem vagy kész 100%-osan, vagy azt hiszed, hogy nem vagy kész. Egyszerűen vedd el a figyelmedet a “pasi kell” kattogásodról, figyelj olyan dolgokra amelyek töltenek, emelnek… és sokkal gyorsabban betoppan az életedbe egy PONT JÓ pasi, mint gondolnád… OK?
Visszajelzés: Emberiség.hu | A Titok nem titok, avagy a vonzás törvénye
Visszajelzés: Vonzódunk a vonzáshozTöbb van benned, mint gondolnád