Egy gondolat mára

  • Mindenki, aki besétál az életedbe, megtanít valamire. Még akkor is tanítanak téged, ha az agyadra mennek, mert ilyenkor megmutatják határaidat. Andrew Matthews

Novelláim

Vélemények rabságában

Tudjuk a tutit. Megingathatatlanok vagyunk. Nem tűrjük az ellentmondást, álnévvel, arctalanul hangoskodunk a virtuális világban. Ordenáré módon levezetjük a feszültséget, úgyse tudja meg senki, hogy angyali tekintetünk mögött milyen sorok kelnek önálló életre ujjaink alatt. Máskor, ha már elszakad a cérna, a teljes képünkkel vállaljuk, hogy képtelenség, ami körülöttünk zajlik.Aztán tiltakozunk valami ellen, de úgy, hogy tényként közöljük, hogy az van, létezik, ráadásul még állandónak is tűnik – hiszen tudatunkkal folyamatosan teremtjük. Szűrőket használunk, tudattalanul, miközben meggyőződésünk, hogy sokan nem látják az igazságot. Mi látjuk. Tény. Hiányból táplált hiedelmeink bizonyosságot adnak, hogy bátran foglalkozzunk mások életével, hiszen egészen biztosan jobban tudjuk másoknál. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Még a liftben is “dobozolok”

Állok a liftben.  Nem jutok a nyolcadikról sokáig, egymás utáni szinteken – rövidke időre – utazótársammá szegődik két nő is.

Az egyiken nem időzök sokáig, derűs arca marad meg bennem, szája szegletében aprócska mosoly. Tetszik, hogy vidáman jó reggelt-et kíván. Elszokom lassan tőle. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Ha kitépnéd a szíved…

Fekszel az ágyon. Nézed a plafont. A hajadba túrsz, forgolódsz, keresed a helyed, ahol egy pillanatra nyugalmat találhatnál. Érzed, hogy legszívesebben kitépnéd a szíved, hogy ne fájjon. Képtelenség. Hogyan fordulhatott már megint elő? Felnőttkorod már párszor megajándékozott ezzel az érzéssel, mindig is utáltad. Próbálod visszaidézni, hogy hol rontottad el, hol kezdtél hibázni, mit kellett volna másképp csinálni. Megint magadat okolod. Mindenért Te vagy a felelős! A másik sosem… automatikusan felmented, hiszen könnyebb magadat előszedni, marcangolni, darabokra szedni. Újra és újra végigpörgeted a történteket. Voltak jelek? Valamit észre kellett volna venned? Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Fény az alagút végén

Azt hittem, hogy a fényt látom. Már egy ideje megyek a sötétben, néha kibillenek az egyensúlyomból, máskor megakad a lábam, megbotlom, előre lendülök, hátrahőkölök… de megyek. Néha gyorsabban, máskor piszok lassan. Azt hittem, hogy a fény, ott a távolban az az alagút vége. Most meg ledöbbentem, mert szíven ütött – lehet, hogy egy másik metrókocsi robog felém, hogy bedaráljon?!? Bármi lehet. Minden. Semmi. Egy kattintás ide a folytatáshoz....


Újratervezés Napló


Látogass el weboldalamra!


Regisztrálj a blogra

hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!



Tréning séta közben:


AJÁNDÉK coaching!


Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!

Keresés a blogon


Nézz be ide:


Kövess a Facebookon


Video csatornáim:



Google+:



Twitter:



Inspiráció képekben:







Húznál egy Angyalkártyát?


A CoachOK Szakmai Szövetség alapító tagja vagyok:

Milyen nap is van ma?