- Teljesítőképességünk határa sokkal messzebb van annál, mint amit gondolunk magunkról. Kemény Dénes
Leegyszerűsítve mindenkinek és senkinek. És ez tényleg pont így van, nem kell hozzá egyetemi diploma. Amikor a ház előtti kispadon ücsörögtek az asszonyok és beszédbe elegyedtek egy-egy arra járóval, ugyanúgy elmondták a véleményüket, ahogy megteszi ma a modern világ embere. Ahogy a mezőkön dolgozók, szüretelők, földművesek is megbeszélték a falu eseményeit, témát adó történéseit, ugyanúgy megtesszük ma is, mi is, csak éppen nagyobb hatósugárban, nagyobb felületen, nagyobb sebességgel… és jó esetben nagyobb felelősséggel. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Hoztam egy önismereti feladatot annak, aki szívesen dolgozna kicsit magán.
A legtöbbünknek, akiknek van otthona, tárgyai, emlékei… talán vannak régi fotói. Azokat kellene elővenni a doboz, szekrény, polc mélyéről.
Keress egy gyerekkori fotót magadról. Kicsit ülj le, adj magadnak 5-10 perc időt, csendet, befelé figyelést, emlékezést. Próbáld visszaidézni a régi álmokat, nagy terveket, titokban vagy hangosan kimondott jövőképet! Engedd felszínre jönni a régi mondatokat, feltétlen bizalomra épített vágyakat!
Azért merek belekezdeni ebbe a témába, mert sokatokkal már gondolatot cseréltem, ismerem a véleményeteket, hozzászólásaitokból érzem a lelketek mélységeit. (Amúgy hihetetlenül hálás vagyok, hogy ebbe a “közösségbe” ennyi értékes ember került… és őszintén megmondom, még mind a mai napig rácsodálkozom és öröm van a szívemben minden egyes hozzászólásért, megosztásért.) Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Ha jót nem tudsz mondani, rosszat ne mondj… tartja a mondás. Értjük mi ezt vajon pontosan? Ha megértem, akkor az van igazán értem.
Hogyan kell begyakorolni? Kell bizony, ugyanis úgy szocializálódtunk, hogy nagyon értünk mások életéhez, nagyon szívesen alkotunk véleményt másokról, nagyon tudjuk, hogy hogyan kellene csinálniuk… minden leköt bennünket, csak ne jussunk oda, hogy RENDet kelljen tennünk igazán magunkban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Tegnap temetésen voltam. Egy ideje a temetések nem elvesznek tőlem, hanem többnyire adnak valami fontosat.
Most is így történt. Mesélek.
A tiszteletes egy példázaton keresztül mutatta be a lehetőségeinket. Leegyszerűsítve úgy volt a történet, hogy az ember benézhet a Pokolba és a Mennyországba is, hogy legyen elképzelése róla. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Nagyon félelmetesen hangzik, ugye?!? Valahogy régen mi úgy szocializálódtunk, hogy akkor vagyunk “jók” ha megyünk az ár ellen, érdemrend jár a kapálózásért, ellenállásért. Akkor leszünk megbecsülésre méltóak, ha fogunkat összeszorítva evezünk felfelé a folyón… mert akkor legalább büszkék lehetünk magunkra, hogy mi görcsöltünk érte és tudjuk, hogy ez azzal jár, hogy tutira nem érezzük jól magunkat közben. Nos, igen. Nem mai program ez bennünk… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A múltkor olvastam valahol, hogy Nostradamus jóslatai között az is szerepelt, hogy a szokatlan bolygó-együttállások és egyéb csillagászati típusú változások nagyon nagy változásokat indítanak be a Földön. Eszembe jutott, hogy egy évvel ezelőtt az asztrológia tanárom arról beszélt, hogy a kritikus tömeg elérte azt a számot, ahonnan kézzelfogható a kibillenés. 1 éve mondta (!!) a bolygók mozgásáról, együttállásáról, hogy mivel azok bennünket, embereket, a bennünk végbemenő folyamatokat, érzéseket tükrözik, így ez és ez várható… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Nina megengedte, hogy meséljek a történetéről, csak annyit kért, hogy változtassam meg a nevét. Megtettem. 🙂
Nina még nincs hatvan. Elég rosszul élt a férjével, mert “valami miatt” minden idegesítette, sokat csesztette szegény embert, örök maximalizmusának sosem lehetett megfelelni. Évtizedekkel ezelőtt úgy döntött, hogy elmegy. Végleg. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Néha talán mindannyian átéljük, hogy skizofrénnek érezzük magunkat. Egyszerre vagyunk benne egy helyzetben, amiből kivágyódunk és közben ezer szállal kapaszkodunk. Egyszerre haragszunk és képtelenek lennénk nem ragaszkodni. Egyszerre rohannánk és közben lajhár módjára csoszogunk. Egyszerre elindulnánk, miközben épp visszafordulunk. Egyszerre megvesszük, amikor épp nem is akarjuk, mert inkább eladnánk. Egyszerre vagyunk kifelé durván bántóak, miközben apró gyermekként félünk belül. Kimondjuk, amikor hallgatni akarunk. Némán állunk, miközben belül ordít a lelkünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Legutóbbi hozzászólások