Egy gondolat mára
  • Ha bármit megadhatnék neked, olyan belső csendességet kapnál, hogy szíved mindig nyugodt és biztos maradna, bármi is történjék életedben. Pam Brown

Mindenkiben több van, mint gondolja!

A hétköznapok sodrásában szinte elfelejtjük, hogy kíváncsiak legyünk saját képességeinkre, mélyben szunnyadó erősségeinkre, lehetőségeinkre. Ha olykor véletlenül kiszakítjuk magunkat a mókuskerékből, sorra kiderül, hogy bárki megélheti azt a varázslatot, amikor képes rácsodálkozni saját magára. Teljesen mindegy, hogy ez egy sportteljesítmény, egy egészségtudatos táplálkozás első remekei, tánc, zene vagy épp valami kézműves alkotó tevékenység. Erről mesél ma kicsit bővebben…

Amióta életvezetési trénerként is tevékenykedek, lelkesen keresem a megoldásokat, hogy akár saját örömeink megéléseként, akár öngyógyító folyamatok részeként, belemerülve a “tevésbe”, mivel tudunk elveszni a pillanatban illetve gondolataink örvényét hogyan tudjuk lassítani, szabályozni. A kutatómunka eredményeképpen aztán néhány dologban sokkal inkább elmélyültem, mint terveztem, de utólag egyáltalán nem bánom. Sosem gondoltam, hogy kiemelkedő rajztehetség lennék, végül mégis sikeres lakberendező végzettséget szereztem és az ólomüveg-készítő szakvizsga után is csak az jutott eszembe, hogy eredetileg 1-2 órára akartam benevezni, hogy megértsem a technika alapjait.

PasiÉva pontozás1

Paksi Évával sosem találkoztam személyesen, mégis “ismertem”, hiszen évekkel ezelőtt a blogversenyünkhöz felajánlott egy 4 napos jobb agyféltekét fejlesztő rajzolást, amiről később kiderült, hogy legnagyobb örömökre a legjobb helyre került. Hónapokkal később megkaptam a rajzokat, amelyeket a nyertes fia készített és ámulattal néztem, hogy az Élet mennyire tudta, hogy hova kerüljön a nyeremény. Jól van összerakva ez a Világ, ugye?!

PasiÉva pontozás2

Már korábban is láttam Éva facebook oldalán, hogy sok más tanfolyamot is szervez, és egyre erősödve éreztem a hívást, hogy megtanuljam az ausztrál pontozásos technikát. Végre, most jött el a megfelelő időpont. Persze az idő erőteljesen piszkálta az egómat, mert vízöntőként rettentően nehezen veszem rá magam, hogy jó időben zárt térben legyek, de aztán bebizonyosodott, hogy egyetlen percét sem bántam meg.

PasiÉva pontozás3

Évának gyönyörű, fényárban úszó, szellős és varázslatos energiákkal teli oktatóterme van. Első perctől jó volt ott  lenni. Sokan voltunk, ráadásul nagyon különbözőek, ami újra megerősítette bennem, hogy az a bizonyos több, mindenkiben ott van, és arra vár, hogy felszínre hozva, ki-ki rácsodálkozzon. A tanfolyam elején megismerkedtünk 56 különleges ausztrál szimbólummal, amelyet az őslakosok alkotásaikban gyakorta használnak. Aztán Éva mesélt egy könyvről, ami eddig nem jött szembe velem. Olvastad? Marlo Morgan: Vidd hírét az igazaknak. Egy különleges utazás története, amely egy amerikai orvosnő élményeiről és felismeréseiről szól, miután 4 hónapig csatlakozik a bennszülöttek vándorútjához. Állítólag e könyv milliók világlátását formálta át. Nem könnyű beszerezni, újabb kihívással gazdagodtam tegnap. 🙂 Visszatérve az ausztrál őslakosokra… Tudtad, hogy milyen csodálatos hagyományaik vannak? Én ott vesztem el érzelmileg, amikor Éva arról mesélt, hogy nekik is vannak ünnepeik, de nem névnapokat vagy születésnapokat ünnepelnek, hanem azt, amikor közülük valaki egy tudással több lesz. Bámulatos, ugye? Mennyire jó dolog ezt beépíteni a saját világunkba! Ez is csak egy döntés kérdése.

ercsa festA pillatok, amelyek ajándékként jönnek felénk, megengedik, hogy elvesszünk bennük, elfelejtsük a külső világ zűrzavarát és könnyűnek, időtlennek érezzük magunkat. A pillanatok ilyenkor meglepnek azzal a belső békével és nyugalommal, amelyet szinte minden kreatív, alkotó tevékenység magában hordoz. Nem akarunk máshol lenni, mint ahol vagyunk, nem akarunk másra gondolni, mint, ami előttünk van, és egészen egyszerűen minden zsigerünkben érezzük: nem létezik semmi rajtunk és az adott, éppen megélendő pillanaton kívül. Csodálatos.

Visszatérve a csapatra. Egy egészen hosszú napot töltöttünk együtt. Jó energiák voltak, nagyon gyorsan kapcsolódtunk, de a rövid bemutatkozás során inkább csak benyomásaink lehettek egymásról. Volt, aki Svájcban él és direkt szervezte így a hazajövetelét, hogy Évánál lehessen a tanfolyamon. Van, aki Ausztráliába készül, mert elképesztően húzza oda a szíve. Más csodálatosan rajzol, ráadásul már grafikáiból meg is él, de szerette volna kipróbálni magát itt is. Volt, aki ajándékba kapta, más a kiskamasz lányait is hozta. Harmincas pár együtt jött, akik különböző alkotásai mégis olyan szinten harmóniában voltak egymással, hogy kétség sem volt arról, hogy milyen összhangban vannak ketten. Mi volt közös bennünk? Ha vicces akarok lenni, akkor max. annyi, hogy rettentően jól bírtuk, hogy az alkotó tevékenységbe belefeledkezve nyelvünk hegye zsibbadásig a fogaink között pihenjen. Ettől függetlenül nagyon támogató és nyitott hangulatban rohant el az a sok-sok óra, amit a festéssel töltöttünk.

Igen festés ez a javából és egytől-egyig mindegyik meseszépre sikeredett, hűen tükrözve az alkotó személyiségét. Éva végig velünk volt, támogató figyelme, nyugodt személyisége, tudása és kedvessége tökéletesen keretbe foglalta a napot.

PasiÉva pontozás4

Amikor a nap elején bámultuk a keretre feszített fehér vásznat, megmondom őszintén, elképzelni sem tudtam, hogy a nap végére bármi kijön ebből. Erre csak rápakolt érzést a fekete alapozás. Még a fülem is fekete lett, de akkor már elragadott valami, amit a festék, vászon, ecset kombója hoz ki az emberből. Figyeltem a körülöttem ülőket, mindannyian elvesztek a pillanatban, csillogó szemmel nézték a kiválasztott képet, amire lélekben már ráhangolódtak, talán siettették volna az időt, hogy látszódjon már valami, közben meg lassították volna, mert annyira jó volt a zakatoló világ zűrzavarát magunk mögött hagyni.

Éva mindenkinek megmutatta, hogy pöttyözni bármivel lehet. Kipróbálhattuk a sok-sok módszert, hogy megtaláljuk a számunkra legműködőbbet. A színek kavalkádja már elsőre is zavarba-ejtő volt, de aztán próbálgatni kezdtük a színkeverést, ahonnan aztán nem volt megállás. Éva senkire sem erőltette rá a meglátásait, nagyon szelíden tett javaslatokat, hogy melyik színek miért lennének fontosak. Mondta például, hogy az ausztrálok előszeretettel használják a fehéret, mert szépen keretez, kiemel. Nekem is mondta, hogy tegyek bele, aztán elfogadta, hogy az nem én vagyok, nekem sokkal jobban tetszik, ha valami összesimul, homogénebb, domináns kiugrások nélkül. Ahogy haladtunk az alkotásban, megéreztük, hogy milyen varázsbirodalom ez. Továbbszőttük a tervet, hiszen ez kavicson legalább olyan klassz technika, mint üvegen, húsvéti tojáson vagy poháralátéten, de akár közvetlenül egy lakás falát birtokba véve is. Határ csak a képzelet. Jó ez, ahogy minden, ami örömöt ad, emeli a rezgést, hogy aztán begyűrűzzön az életünk minden más tartományába, és ott is emelje az energiáinkat.

első alkotásKiderült, hogy Éva szerdánként rajzkört vezet, de a jobb agyféltekét fejlesztő rajzolás mellett lehet hozzá menni 2 vagy 5 napos Tiffany-lámpa készítő tanfolyamra is, de van festőkurzusa is, sőt mandalafestő tanfolyam is lesz.

Éva sokkal jobban ismeri az alkotó ember mechanizmusait, mint gondolnánk. Megmutatta, hogy milyen akril festékekkel érdemes dolgozni, hol lehet beszerezni. Mosolyogva mondta, hogy rendszerint ilyenkor sokak útja a különböző hobbi-boltok felé vezet.

A nap végére kellemes fáradtság mellett realizáltuk, hogy egyáltalán nem volt nehéz egy verőfényes, tavaszi napot zárt térben tölteni. Az alkotások többé-kevésbé elkészültek, volt, aki otthon folytatta, más kettőt is készített.

Tanulság? Nem kellenek előítéletek, mert ez a fajta festés mindenkinek megy. Jó persze, ha akarja, ha érdekli. Ugyanolyan szépet készített a profi grafikus, mint a csupa izom férfi, vagy épp a tizenéves kislány… meg az irodista nőci vagy épp a rossz szemű idősebb hölgy. Az sem lehet akadály, hogy messziről kell jönni, aki akart ott tudott lenni, akár egy másik országból, vagy bőrönddel érkezve, vidékről. Nagyon vágytam egy késődélutáni coachingos programra, hogy találkozzak értékes emberekkel, de beszippantott az alkotás öröme, így képtelen voltam otthagyni a munkaasztalt.

festett kövekA vége? Nos talán nem meglepő. Első utam a hobbi-bolt felé vezetett. Kénytelen voltam fehér festéket venni, mert rájöttem, hogy hiányzik a képemről a fehér. Igen, Évának igaza volt. Még éjjel befejeztem. Most úgy érzem, hogy elsőre így egészen vállalható lett.

Sőt. Még kavicsokat is gyűjtöttem hazafelé és eldöntöttem, hogy a korábban már begyűjtött motivációs fotóim alapján elkészítem a sajátjaimat is. Jó, amikor a kezdeti állapotot megmutattam, mások szerint csak csokis fánkra hasonlít, de én már belül látom, érzem, hogy ez egy egészen különleges “fánk” lesz, ha elkészül.

Ha van benned vágy, nyitottság, rendkívül jó szívvel ajánlom, hogy kanyarodj el Évához, bármilyen tanfolyamára. Nem fogod megbánni. Kiderül majd, hogy benned is több van, mint gondolnád. Biztos vagyok benne! Miért lehet jó ez az utazás? Ahogy Éva oldalán is ott van: “A cél önmagad!”

Éva weboldala

Éva facebook oldala

Ha Éva olvasod, szeretném ha tudnád, hogy hálás szívvel gondolok Rád, köszönöm, hogy kinyitottál egy új világot!

Ha pedig úgy döntesz, hogy más területeken engeded felszínre hozni rejtett értékeidet, az is nagyszerű. Egy biztos, nem érdemes hátradőlni és egy makacs passzivitással, problémákon agyalással, sérelmek dédelgetésével, lustaságba burkolózva, kifelé mutogatássokkal, függőségi játszmáktól energia-vesztetten leélni az életet. Mert nem ezért jöttünk ide a Földre.

Amúgy megint beigazolódott, hogy a kedvenc mondásom mennyire igaz: onnan lehet tudni, hogy csinálni akarod, hogy CSINÁLOD!

 

Hegedüs Erika

.

KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK:

Hogyan lehet meditálni egy Tiffany lámpa mellett?

kösziamegosztást

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?


Újratervezés Napló


Látogass el weboldalamra!


Regisztrálj a blogra

hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!



Tréning séta közben:


AJÁNDÉK coaching!


Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!

Keresés a blogon

Nézz be ide:


Kövess a Facebookon

Video csatornáim:



Google+:



Twitter:



Inspiráció képekben:







Húznál egy Angyalkártyát?


A CoachOK Szakmai Szövetség alapító tagja vagyok:

Milyen nap is van ma?