Egy gondolat mára
  • Úgy tűnhet, hogy mások állnak boldogságunk útjában. Valójában mi állunk ott, mert mi választjuk meg, hogy hogyan viszonyulunk az emberekhez. Andrew Matthews

Hazudj, ha tudsz

22159813_sTalán Te is bevallod olykor önmagadnak, hogy régi, viseletes álarcaid szinte összenőttek veled, kényelmetlenek, de változtatni mégis nehéz, mert ugye a megszokás és a félelem az ismeretlentől elég erősen visszatart. Fogadat összeszorítva megígéred önmagadnak, hogy rajtad aztán nem látja a világ, hogyha valami fáj, ha valami elbizonytalanít, gyengít vagy aláz. Felszegett állal, egyenes tartással mész előre és mantraként mormolod magadnak, hogy kibírod, túléled, jó ez neked, menni fog, nem akarsz változtatni.

Miért hoztam most elő a témát? Nagyon egyszerű, az elmúlt időszakban jó néhány beszélgetésemben ismétlődő szál volt a hazugság. Természetesen mindenki megtalálja magának a kiskapukat, népes felmentő sereget képes bárki felvonultatni, igazolni és magyarázni rettentően könnyen megy. Amikor valaki “fészkelődik” az adott helyzetben, mindig megkérdezem, hogy lehetne-e másképp. Ilyenkor hosszas gondolkodás után arra jutunk, hogy bizonyára lehetne, de még nem látja a megoldás felé vezető utat, így inkább marad a megszokott élethelyzetében, még akkor is, ha az a történet ezer sebből vérzik. Miért is?! Talán azért, mert azt a terepet mindenki jól ismeri, a kanyarok kiszámíthatóak, így kezelhetőek, míg az ismeretlen leginkább bizonytalan és kiszámíthatatlan, így feltehetően kezelhetetlen is. Gondolhatod, hogy jön egyből a következő kérdésem: és ez tény? Egészen biztos lehet benne, hogy kezelhetetlen lesz az új helyzet? Hosszas csend után csak megérkezett minden esetben a válasz: nem biztos, de lehet.

22159861_sJárjuk körbe ezt a nem biztos, de lehet területet! Voltál már úgy az életedben, hogy minden idegszáladdal érezted, hogy máshol kellene lenned, mást kellene csinálnod, rossz munkát végzel, tévedésből ölelsz mást vagy nagyon nem jó helyen élsz? És volt már olyan, hogy mindezt érezted, tudtad, akár még be is vallottad magadnak, mégsem tudtál lépni, változtatni, mert valami miatt szinte bénultan a külső körülmények változásaiban reménykedtél? Képes vagy te is addig-addig keretezni a történeted, amíg teljesen hihetően rózsaszín napszemüvegen keresztül, erősen cenzúrázva vagy épp torzítva szemlélsz bármit? Vattacukor effektusnak hívom, mert olyan színes-szagos, akár még elfogadható is a történet, amelybe olykor előszeretettel beleragadunk. Addig-addig gyúrjuk, értelmezzük, amíg olyan megvilágításba kerül, hogy még annak is örüljünk ami van és semmiképp se szeressünk/keressünk valami más, kérdéses alternatívát, mert szinte reménytelen, hogy jobbat hozna a közepesen vacak jelenlegi helyett. Agymunka, rettentően profi, de ettől még nem az! Nem vattacukor, csak egy effekt. Az ilyen rózsaszín ködbe vesző történetek közös jellemzője, hogy nagyon gondosan elzárjuk a lehetőséget, hogy az elménk felismerje a változás lehetőségét. Egy félelemben vagy bizonytalanságban létező lélek számára talán értelmezhetetlen, hogy lehet akár másképp is. Meggyőződésem, hogy amikor a lélek kész arra, hogy már megengedjen önmagának valami egészen mást, akkor rendszerint be is indul a változás. Na igen, akkor… és mi van addig? Önigazolás? Elhallgatás? Cinkos félmegoldások? Nagy sóhajok és álszent bólogatások? Mi van az álarc mögött, a rózsaszín cukormáz alatt? Ki néz vissza a tükörben és ki az, aki nem mond semmit? Ha hallgat, akkor miért teszi? Miért nem vállalja a tények kimondását és ezzel a változtatás szükségszerűségének felismerését?

Mennyire vagy jóban a kérdéseiddel? Inkább válaszokat keresel a látszólagos megnyugvás reményében? Nem félsz attól, hogy ha válaszokat találsz, akkor azok lezárnak, hátradőlsz és már nem keresel tovább? Érzed a lehetőséget, hogy a kérdésekből következő újabb kérdések szárnyukra vesznek, folyamatos mozgásban tartanak, éltetnek és megújulásra késztetnek?

22159850_sGyere ki a függöny mögül, állj ki a saját életed színpadára, már csak azért is, mert elég vicces lenne, ha a saját főszerepedről maradnál le. Jó ideje látom, tudom, érzem, hogy sokan hagyták kiölni önmagukból a vágyat, hogy a saját életük hús-vér főszereplői legyenek, sokkal inkább statisztákká váltak egy gőzöm sincs kinek az életében.

Rossz hírem van. Nem lehet büntetlenül hazudni egy életen át. Fura szerkezet a lélek, aránylag sokáig tűr, aztán a nagy egész apró, de rendkívül tudatosan megalkotott részeként teszi a dolgát. Megkockáztatom, hogy menetrendszerűen jönnek a lépések, amelyek kellő távolságból kiolvashatóak lennének, de ugyan ki az, aki rendszeresen kellő távolságból figyeli önmagát?! Sokkal könnyebb és kényelmesebb mások életével foglalkozni, szétszedni, véleményezni, egészen megalázóan alacsony szintre jutni, önmagunkból kifordulni, hiszen a robotpilótára kapcsolt életben ezek is önigazolások, hogy lám más élete is juthat ingoványos talajra, mással is előfordul, hogy megakad, hibázik, gyarló vagy esendő… és ha ezzel vagyunk elfoglalva, akkor időt nyerünk – addig sem kell a saját történetünkkel bíbelődnünk.

Rendben. Éljük akkor az életünket a bulvársajtó által generált történetek között, szomszédjaink, kollégáink kálváriáját követve, de közben legyünk nagyon tudatosak, hogy minden egyes ilyen pillanatban hazugságra kényszerítjük magunkat. Elhitetjük magunkkal, hogy ráérünk. Ráér rendbe tenni a dolgainkat. Van időnk ránézni az emberi kapcsolataink minőségére, a szerelmi életünk valódi szerelmi vonalaira, a gyerekeinkkel/szüleinkkel épített kapcsolataink stabil és értékes vagy épp értéktelen alapjaira, egészségtelen, sport- és mozgáshiányos életmódunkra, önmegvalósító, kiteljesedő vagy épp már jó ideje kiüresedett munkánkra, töltekező vagy veszni hagyott baráti és más emberi kapcsolatainkra… Nem folytatom, hiszen Te sokkal jobban látod magad előtt a saját sztoridat, a Te saját listádat, amire rá kellene nézned, amire azt kellene mondanod, hogy igen… tudom, hogy van még időm, de mivel minden egyes pillanat befolyásolja a következőt, így nem máskor, hanem MOST kezdem a saját sorsom rendbetételét.

Nincs ma szerencséd, ma nem fogadom el, hogy arra hivatkozz, hogy nem engedheted meg magadnak, hogy új munkát keress. Nem biztos, hogy így van, ám rendben… elfogadom, de arra egészen biztosan van lehetőséged, hogy néhány képességedet fejleszd, átgondold a határaidat, nyitottá válj az új szemléletre és az adott munkahelyeden az új hétfő egy új megközelítésben dolgozót hozzon, aki tisztában van vele, hogy a saját színpadán a reflektorok kereszttüzében főszereplőként alakíthat emlékezetes szerepet és csapnivalót is. Lehetsz Te áruházi pénztáros, tanár, excel táblát töltögető multikatona vagy épp virágárus – ha abban a tudatban teszed a dolgod, hogy a helyeden vagy, mert bármely helyzetből ki tudsz hozni még többet, akkor egyrészt számtalan örömmel teli pillanatot élsz meg önmagadban is, nem beszélve arról, hogy milyen tapasztalásokhoz juttatod azokat, akik a munkádon keresztül kapcsolatba kerülnek veled. Komolyan mondom, hogy BÁRMI lehetsz, hiszen MINDEN fontos, különben hogyan állna össze az egész, hogyan alkotnánk egy mesterien illeszkedő, egymást kiegészítő és egymás által működő, saját életünket megszépítő és megkönnyítő rendszert?!

Igen, nincs ma szerencséd, ma nem fogadom el, hogy abba kapaszkodj, hogy ezer külső ok miatt elvesztetted a valódi kapcsolatodat a gyerekeiddel/szüleiddel, valahogy félresiklott, nagyon más lett, mint, amit terveztél. Sosincs késő, a rendszer attól fog újrarendeződni, hogy Te kimozdulsz, amire reagál a Te rendszered összes szereplője és egy idő után beáll az új egyensúlyi állapot. Az, ami Neked jó. De az első lépést Te teszed meg, sosem más. Hazugságok falai mögül sosem léphetsz ki arra színpadra, ahol a főszereplő bátor és felelősséget vállal a kialakult helyzetért és így tetteivel igazolja, hogy ő nem a farok, ami csóválja a kutyát, hanem pontosan fordítva!

11281201_sJól sejted, nincs ma szerencséd, nem fogadom el, hogy lemondj a boldogságodról, hogy megalkuvások közé ragadj és egy félig sem jó társas kapcsolatban tengődj csak azért, mert ezer indokot fel tudsz sorakoztatni. Maradhatsz felőlem, de akkor ne kacsingass ki, akkor ne problémázz, ne edd a lelked, ne keress félmegoldásokat, önigazolásokat másnál… akkor vállald fel, hogy ezt hoztad össze és igazából minden jó úgy, ahogy van. Mégsem annyira jó? Akkor pontosan mire is vársz? Hogy lassan leketyeg az idő és túl leszel az egészen? Leírva is pocsékul hangzik, hát még megélve!

Értékes idő az, amit mi annak élünk meg. Lehet vele jól sáfárkodni és nagyvonalúan kezelni. Lehet vágyakozni, folyamatos jövőbe helyezni a vágyott állapotot és ezzel egy állandó hiány állapotába kényszerülni… lehet, de nagyon nem érdemes. Tudod, nekem már néhány alkalommal hullott darabjaira az életem. Hagytam el és hagytak el, tettem le feladatokat és vállaltam fel, hogy érdemtelen dolgot cipelek. Éltem át a gyászt egyedül és segítséggel, élveztem az álszent csillogást egy kiüresedett munkában, hazudtam magamnak sikert, amit egyedül a pénzzel tudtam igazolni, vágytam társat, aki nem akart engem, hagytam társat, aki nem értékelt engem… esendő vagyok, tele hibával, tehát szeretnélek megnyugtatni, hogy nem vagy egyedül ezzel a történettel. Hazudhatunk, ha tudunk… de van egy rossz (vagy éppen jó) hírem: elképesztően erős önvédő mechanizmusok vannak bennünk. A lélek, aki a testünkbe van (bizonyos szempontból) zárva, nagyon tudja, hogy mi neki a jó. Egész életünk során törekedni fog a lelkünk, hogy a nekünk való útra jussunk, arra haladjunk, azt kapjuk, amire igazán szükségünk van és a lehető legtöbb esetben megengedjük mindazt, amit megérdemlünk. Ellenállunk? Majd kapunk üzeneteket – betegségek, veszteségek, lemondások, csalódások formájában… aztán vagy feladjuk az ellenállásunkat, vagy következetesen kitartunk mellette és az út végén keserűségből és csalódottságból épített merev falak közé kényszerítjük magunkat, ahol csak az utolsó pillanatban súgjuk meg, hogy másképp kellett volna. Engedtél el már idős vagy beteg embert? Én igen. Nagyon szomorú hallani, amikor a végén bevallja, hogy másképp kellett volna, de menet közben annyira könnyű azt érezni, hogy van még idő. Van. Illetve nincs. Na jó, kicsit belezavarodtam. 🙂 Pontosan arra van idő, amire szeretnéd. Ha úgy döntesz, hogy a függöny mögül kilépve viseled, sőt fogadod és akarod a reflektort, mert végre éled a főszereplő életét, akkor az élet minden apró rezdülésével támogatni fog. Tenyerére vesz a sors, minden statiszta azért kezd majd dolgozni, hogy a mesteri történet összeálljon és folyamatosan halld a belső tapsot, hogy jó irányba mész, élmény a történet, minden pillanata szép, még akkor is, ha két mosoly között ott vannak olykor a könnyek is.

Szeretném, ha szeretnéd… a saját ÉLETED. Jó csomag, csak kevés. Te szeretnéd szeretni az életed? Semmi sem tartóztat fel… egyedül a hazugságaid. Hazudj, ha tudsz.

Bízom benne, hogy nem fog menni…

 

Hegedüs Erika

kösziamegosztást

Comments

comments

Hazudj, ha tudsz bejegyzéshez 5 hozzászólás

  • jogo szerint:

    Szia Erika! Érdekes a hazugság,átszövi a mindennapjainkat,akár tetszik ,akár sem. Egy darabig azt gondoltam,ha észreveszem ,hogy valaki,aki fontos számomra hazudik,akkor szembesítem ezzel és jó messzire elfutok. Így is tettem. Csakhogy az én sorsomat másként írták: és újra és újra ott álltam a hazugsággal szemben,melyet olyan mélyen elítéltem. És minél jobban ítéltem,annál erőteljesebb volt a hatása a környezetemben. Úgy egy-két hónapja álltam oda az én hazugság-leckém elé,és mondtam azt: oké,több éve kerülgetjük egymást,akkor most jöjjön a munka…mert ugye,a másikban tükröződik az,melyet én “annyira elutasítok”…. meglepő dolgok történtek: mint mikor nem hullám ellen úszol,hanem ráfekszel a hullámra.Az élet a maga egyszerűségében kezd a helyére billenni.Ez egy CSODA…ez MAGA a csoda. Mikor sikerül a hegytetejéről visszanézni úgy öt-hat év távlatába,esetleg még messzebb,hogy hova jutottál,az a sikerélmény fenomenális. Tudom,még sok-sok kapaszkodó,kis domb,hegycsúcs áll előttem,de ráleltem az “ízére”,hogy hogyan kell hegyet mászni,és ezért csordultig hálás a szívem. <3 Szeretettel kívánom Mindenkinek: bátran munkálkodjon önmagán! Bátran szeretettel és alázattal .

    • Era szerint:

      Nagyon fontos dolgokat írtál le Jogo 😉 most mosolyog a szívem, hiszen elképesztően tisztán látod a történeteidet és mérföldeket léptél előre. Az áramlatban valóban minden sokkal könnyebb és nyilvánvalóbb. Kívánom Neked, hogy egymásba kapcsolódó láncszemek segítsék ezt a csodákkal teli utat. Szerintem ilyen tapasztalások után a hazugság már nem okoz elakadást az életeben!

  • Attila szerint:

    A saját bőrömön tapasztaltam, hogy vannak az életben olyan pillanatok, amikor nemhogy odafordítják a fejünket a tükörbe, hogy még véletlenül se tudjunk máshová nézni, de még jól le is takarítják előtte a tükröt. És akkor aztán nincs menekvés….

    • Era szerint:

      Tudom, hogy könnyebb letakarni a tükröt Attila… de tudod Te is, hogy másokat nem menthetünk meg, ha ezt ők maguk nem akarják megtenni. Mindenki vállaljon felelősséget a saját történeteiért és hazugságaiért! Ugye?!?

      • Attila szerint:

        Úgy valahogy. Ezt is a saját bőrömön tapasztaltam. Odafordították a fejem a gyönyörűen lepucolt, csillogó tükörbe. Nekem ez egy nagyon komoly tanulási folyamat része volt, hogy felismerjem: nem tehetek SEMMIT más helyett. Érte mindent, helyette semmit….

Vélemény, hozzászólás?


Újratervezés Napló


Látogass el weboldalamra!


Regisztrálj a blogra

hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!



Tréning séta közben:


AJÁNDÉK coaching!


Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!

Keresés a blogon

Nézz be ide:


Kövess a Facebookon

Video csatornáim:



Google+:



Twitter:



Inspiráció képekben:







Húznál egy Angyalkártyát?


A CoachOK Szakmai Szövetség alapító tagja vagyok:

Milyen nap is van ma?