Egy gondolat mára
  • Nem szabad az elmédnek utasítást adni arra, hogy valamit NE tegyen. Tudatalattidnak arról kell tiszta képet kapnia, amit el akarsz érni. Andrew Matthews

Kell-e irigyelni az oravecznóra-jelenséget?

13181590_sMár megint egy olyan téma landolt újra és újra az asztalomon, amiről egyáltalán nem terveztem írni, de tudjátok, a dolgok valahogy sosem így működnek. Facebook üzenőfalamon, ismerőseim között talán 4-5 újságíró bejegyzéseit olvasom rendszeresen és számtalan magazin, gondolkodó blog hírei is jönnek folyamatosan. Nem árulok zsákbamacskát, mindegyik tanult, jól író és sokat megélt újságíró többször írt már az oravecznóra-jelenségről, mert értetlenül állnak a folyamat előtt, így vagy úgy, de megérintette őket. Volt, aki egóból írt, más kíváncsiságból, cinikusan átszőtt kétkedéssel, volt aki nagyon visszafogottan, hiszen tudja, hogy mások is olvassák és sosem lehet tudni, hogy ki-kivel-miért… értitek!

Nem leszek álszent, talán egy éve követem én is Nóra írásait. Mivel marketing kommunikációval is foglalkozom a coaching mellett, nagyon érdekesnek tartottam, ahogy ez a kicsi lány megy előre, szövi egymásba az eseményeket, ahogy eljuttatja az üzenetet, miközben talán teljesen tudattalanul célcsoportot kreál, amely visszajelzései alapján egyre pontosabban, célirányosan készíti a termékeket és prezentálja a piaca számára. Nem is terméket ad ő el, dehogy,  inkább egy életérzést – amitől minden komoly marketing guru elégedetten bólogat, ugye Wolf Gábor?!? A fiatalok – mert ugye a célcsoportja jellemzően a 18-24 év közöttiek – pedig nagyon várják, igénylik ezt az életérzést. Miről is szól? Legyen hited, tudd, hogy mit akarsz, legyél kitartó, ne add fel az első akadályoknál, meg tudod csinálni, ne add alább, úgy köss kompromisszumokat, hogy ne alázd ezzel meg magad és kellően nívós párkapcsolatokat engedj meg magadnak, ha nem akarsz szürke lélekkel elsorvadni. Kérdezem, hülyeség ez? Meggyőződésem, hogy minden jó érzésű, gondolkodó lélek valami ilyen csomaggal fut neki a felnőtt életének. Tévednék? Persze, írhatná másképp, csóválom is olykor a fejem, hogy miért így írja, miért ennyi hibával, ilyen fogalmazással… de hát ez lehet, hogy csak nekem tűnik fel, engem frusztrál, hogy ezzel talán sok ezer ember igényét, szókincsét, gondolkodását formálja és a történet szempontjából kevéssé fontos… és leginkább nem is az én dolgom. 🙂

Steiner Kristóf, írásai miatt egyik nagy kedvencem, mert olyan kristálytisztán átlátja az összefüggéseket, hogy csak nézek. Egyszerűen és pontosan céloz, tökéletesen fogalmaz és az érzéseink apró rezdüléseiről úgy ír, hogy nagyon emberi marad minden pillanatában. Vállalja a kétségeket, bizonytalanságot, szomorúságot is a sok boldog pillanat mellett. Ő is írt a témáról Celebek, akiket imádunk gyűlölni – de miért?  címmel. Kristófnál a pont, mert egészen jól megragadta néhány mondatban a lényeget – tényleg van, aki ovarvecznórául ért és ennyi. Előjel nélkül.

Nóra népszerűségének kifejezetten jót tett pár egyéb írás is. Hová kurvultok, olvasók? címmel elég kritikus cikket írt a jelenségről a Dívány szerzője és a HVG is boncolgatta a témát  a “Hova kurvultok csajok???” – Az Oravecz Nóra-jelenség nyomában című cikkében. A könyves blog sem kímélte. Ugyanaz a téma, amit én látok üzenőfalamon kedvenc újságíróim magánbejegyzéseiben vagy követett bloggereim írásaiban. Kritika, mérce, értetlenség, félelem, aggodalom… meg persze ott a savanyú a szőlő érzés is.

Szabó Eszter is foglalkozott a témával blogjában, sőt még egy TV-riportot is elcsíptem vele, ahol nagyon korrektül megfogalmazta (aránylag értékítélet mentesen), hogy a harmincas, negyvenes korosztály talán már túl van azokon a gondolatokon, amit Nóra boncolgat az írásaiban.

16880083_sSokakat foglalkoztat a téma, ezer és ezer irányból közelít mindenki. Elgondolkodtatott, hogy miért ilyen érdekes a jelenség. Egyfelől van valaki, aki a népmesék figuráját hozza, messzi földről, hamuban sült pogácsával útnak indul a nagyváros felé és kellő kitartással, alázattal megcsinálja mindazt, amiről kortársai csak álmodnak. Törvényszerű, hogy az ilyen történet pozitív fogadtatást kap, hiszen szeretünk azonosulni példaképekkel, akik tetteikkel mutatják nekünk az utat. Rendszerint. A mai tízen- huszonévesek okostelefonnal összenőve képzelik el a létezés minden pillanatát, amit lehet bírálni vagy küzdeni ellene, de jelen pillanatban tény. Arra van igényük, hogy gyorsan fogyasztható formában jöjjön az információ, adott esetben a lelki életüket támogató, gondolkodtatásra ösztönző sorok is. Nóra pontosan azt szállítja, amit a célcsoportja igényel. Néhány sor, lelkesít, doppingol, erőt ad, amit pillanatok alatt lehet lájkolni, megosztani és talán el is felejteni. Azért gondolom, hogy célcsoportja nem akar hosszú bejegyzései után meditálni vagy őszintén magába nézni és továbbgondolni, mert hiába a több ezres lájkolás és megosztás a facebook-on, vannak bejegyzések a blogján, amelyek sokkal-sokkal kevesebb figyelmet és visszacsatolást kapnak. Másfelől értem az aggodalmat is, hogy ennél mélyebb (és árnyaltabb) tartalom is van az emberekben és milyen jó lenne építőbb gondolatokat legalább ilyen nagy tömegekhez eljuttatni… ha lehetne.

Nóra nem árul talán tipikus szemetet, nem akar szektát építeni, nem vezet meg senkit. Érző, érzékeny, talán gyakran nagyon magányos, a lelkes mondatok között sokszor segítségért kiáltó fiatal lány. Persze újságíró szeretteimnek is igaza van – csinálja valaki, amit csinál, de azt csinálja profin és legyen benne érték. Nóra marketing szempontból profin csinálja, tökéletesen ismeri és használja célcsoportja nyelvezetét.  Igen, ha fektetne magába időt és képezné magát, tanulna szépírást, fogalmazást és társait, akkor másképp tenné össze az üzeneteit, amelyek szinte mindig tiszták és építőek. (Ami meglehetősen jó lenne szerintem olvasóinak, hogy legalább helyesírást, fogalmazást és ezen keresztül szebb beszédet tanuljanak…) Elképzelhető, hogy kinövi magát, megtanul választékosan fogalmazni és ezzel együtt tartalmasabban is írni (ráadásul még megél sok fontos élethelyzetet is, ami bölcsebbé teszi), akkor vele öregedő célcsoportjának “valódi” (kinek, mi az?) értéket is képes lesz majd adni. Azoknak is igaza lehet, akik úgy gondolják, hogy ha megreked ezen a szinten, akkor szépen lassan ismételgeti önmagát, újabb és újabb fiatalok lépnek be rajongói közé, miközben korábbi kortársai közül sokak túlhaladják kedvenc írójukat és továbbállnak.

Forrás: libri.hu

Forrás: libri.hu

Újságíró barátaim nem értik a Libri-t, hogy miért vállalta fel e sokszor kusza mondatok nyomtatását, még hagyományos, nyomtatott könyv formájában is, amelybe nem kevés pénzt bele is tett, promóciókkal megtámogatva. Nos, elég egyszerű a válasz. Nem hülyék. Érdemes elolvasni a HVG cikket, amelyet a Libri szórakoztató irodalomért felelős főszerkesztőjével készített. Kristálytisztán benne van: mert van rá igény, széles rétegek tudnak azonosulni a szerző gondolataival, a széles réteg pedig automatikusan vásárlóerő is, amely leginkább működteti a döntési mechanizmusokat egy könyvkiadónál. Ha nem tévedek. 🙂 Őszintén megmondom, ha könyvkiadó lennék és látnám, hogy valaki egymaga, önerőből maga köré gyűjt több tízezer rajongót, akkor nekem is eszembe jutna, hogy aránylag kevés rizikóval felmászhatnék én is az ő siker-létráján, anélkül, hogy igazán sokat kellene kockáztatnom. Üzlet, kőkemény üzlet. Nem kell megküzdeni azzal, hogy elsőkönyves ismeretlen szerzőt felfuttassunk, inkább vegyük át a rajongótábort és adjuk el piacunkon azt, amit igényelnek. Mesteri! A Libri szempontjából szerintem jó üzleti érzékkel, stratéga szemmel figyelte valaki az események alakulását és pontosan a megfelelő pillanatban csatlakozott a történetbe.

Erre írta egyik újságíró barátnőm, aki 15 éve ír (ráadásul nagyon jól), hogy akkor mi lesz az ő dédelgetett könyv-álmával? Na igen, ez egy másik téma. Nekem is van a fiókban ez-az, a fejemben és a gépemben még több ez-az. Próbáltam megérteni az okokat és a reakciókat. Amikor húsz éves voltam, ugyanígy gondoltam, ahogy Nóra és a kortársai. Kitartóan előre, töretlenül, a bántások majd lepattannak, kikerülöm a csapdákat, a fájdalom nem hatol át a sikereim páncélján, lesz ház, autó, család meg sok utazás, egészségben együtt megöregedett szép évek. Vagy gondolhattam azt húsz évesen, hogy ismert ember leszek, sok könyvem lesz és TV szereplések. Esetleg azt, hogy élsportoló leszek, mindenki szeret és világrekordokat döntök. Talán azt, hogy valami nagyszerű dolgot találok fel, amellyel jobbá teszem a Világot. Már nehezen tudok visszamenni a húsz éves fejembe, te talán ilyen gondolataim lehettek kortársaimmal karöltve nekem is.

Mivel kitartóan figyeltem a gondolatomat, jött is pár válasz. Nem biztos, hogy jól látom, de arra jutottam, hogy az oravecznóra-jelenséget felesleges irigyelni. Ráadásul másolni sem tudjuk, mert nem is érdemes. Nóra célcsoportja pont azt gondolja, érzi, amit kell húsz évesen. Hiába írunk mi jóval több éve, hiába tanultunk fogalmazni, írni, szerkeszteni, hiába ezer és egy tapasztalás, bölcsesség és társai… Ezen túl  pedig szívderítő, hogy a húszas éveikben járó bloggerek között is van egyre több, aki úgy ír, hogy az időtálló, gondolataik bárki számára építőek és egyáltalán nem akarják az oravecznóra-jelenséget követni, a maguk útját járják és megtartják saját egyéniségüket, így adnak egy-egy darabot a nagy egészhez.

A mi célcsoportunk már máshol tart. A harmincas, negyvenes korosztálynak írni egész másképp kell és máshogy lehet. Olyan sok kanyar jött már, amelytől árnyaltabban látunk és fogalmazunk. Nekem is fiatalon elment az édesapám és szeretett nagymamáim, lett gyógyíthatatlannak diagnosztizált betegségem, amely hosszú évek kitartó munkája után lett aránylag tünetmentes, pörögtem multinál a sikertől megrészegülve, majd kiégetten, sírás és nem kevés önmunka után engedtem el céges autót és jó fizetést egy sokkal szolidabb, de élhetőbb világért… volt, hogy a szerelmem az építkezés tervezése közben választotta a kolléganőjét és nullázta le a közös életünket a harmincas éveim közepén, amikor már mindenki annyira szeretne “révbe érni”. Nekem is van házasságom, amely nem biztos, hogy kiállja a viszontagságokat, amelyeket a sors dob nekünk, nekem is vannak ezer éves barátságaim, amelyekért kőkeményen meg kell dolgozni és előfordulhat, hogy néha széttartanak közös útjaink, bármennyire is fáj. Sorolhatnám még tovább, de talán teljesen felesleges, remélhetőleg átjön, amit mondani szeretnék. Nem írhatunk úgy és azt, ahogy a huszonévesek gondolják és teszik. De ebben semmi baj nincs. Ők ott tartanak érzésekben, tapasztalásokban és egészen biztosan majd változnak az évek múlásával. Ha lesz belső hitük, meggyőződésük és kitartásuk, akkor mindazt elérik, amit akkor terveztek és gondoltak… mások pedig maradnak az álmodozásnál és negyvenes-ötvenes éveikben is, kicsit csalódottan huszonévesek gondolatait osztogatják a neten.

10006342_sA mi célcsoportunk már sokszor fáradt, fáj neki az élet, tapasztalt és csalódott, párszor újrakezdte, sokszor sírt és érezte, hogy kevés a remény. A mi célcsoportunk is tud örülni, ahogy mi is, tudunk nevetni, reményekkel élni, célokat kitűzni, de már sok tapasztalás van a hátunk mögött, óvatosabban fogalmazunk, tudjuk, hogy bármi lehet és akár az ellenkezője is. Ez pedig egy nagyon más életszakasz, erre kevesebben ugranak, mert akkor vállalni kellene, hogy nem minden rózsaszín. 20 évesen még én is azt hittem, hogy majd én jól tudom és mindig jól is fogom tudni. Ma meg…  néha azt sem tudom, hogy kellene-e tudnom valamit. Szóval nem vagyunk könnyű helyzetben, mert azok, akiknek írunk, azok sincsenek könnyű helyzetben. Természetesen a mi olvasóink is tudnak és akarnak ragyogni, képesek megrázni magukat, képesek újraépíteni megrekedt életüket, felismerik zsákutcáikat… de sokkal-sokkal nehezebben változtatnak, többször rejtőzködnek önmaguk és a világ előtt is. A társadalom sokszor fura módon bedarálja a felnőtt életünk kezdeni reményeit és azt a hatalmas, önmagunkba vetett hitet is jelentősen megtépázza. Ettől függetlenül újságíró barátaimnak is azt írtam, amit most ide: nem számít, hogy mi a trend. Nem számít, hogy mit igényelnek sokan. Az számít, hogy amit leírunk az szívből jön-e, van-e mögötte hitelesség, tartalom és érték. Érték azoknak, akiknek írunk. Ha keveseknek, akkor keveseknek, de számukra pont azt adja, amit nekünk, amiért leírtuk. Hosszú távon mindig kiderül, hogy miből lesz trendi-termék, ami azért rövidtávú, mert a trendek gyorsan változnak, vagy marad önmagánál és ezzel megtartja azon olvasóit, akik hozzá hasonlóan önmaguk akarnak maradni, vagy épp vissza szeretnének térni eredeti önmagukhoz.

Coach-ként sok emberrel beszélgetek, bár dolgoztam huszonévessel is, de zömében harmincasok, negyvenesek keresztezték utamat. Sokkal-sokkal nehezebb áttörni azt a belső falat, amit az évtizedek alatt önmagunk köré építettünk. Nehezebben hisszük el, hogy bármi lehet, hogy tényleg bármire képesek vagyunk és jóval nehezebben állunk fel a fotelból, hogy szó szerint kézbe vegyük a saját életünket. Igaz, sokaknak igaz ez az általános kép – miszerint nehéz. Mégis azt mondom, hogy nem kell ezt elfogadni. Negyven évesen, pár összeomlás miatt nem kell berendezkedni arra, hogy akkor már ennyi, ezen nem lehet változtatni és esetleg várni kellene a végét. Mindig vannak lehetőségek, amelyek valós és érdemi változásokat hoz(hat)nak. Beismerem, tenni kell érte.

Legyen úgy, ahogy a legjobb. Ha az kell, hogy Nóri inspiráló mondataival töltődik fel valaki, akkor kezdje azzal. De nem érhet véget a folyamat azzal, hogy megosztogatunk bőszen gondolatokat tőle a neten és várjuk, hogy ismerőseink hozzánk hasonlóan bólogatnak-e. Nem elég ez! Aki itt megreked, az minden nap felteszi ugyanazt a lemezt. Ahogy a HVG cikkben olvastam, hogy miért is kellenek a Nóra típusú szerzők és könyvek: “Kikapcsoljuk a készenlét gombot, leengedjük a védelmi falakat, belemászunk egy másik történetbe…” – nos ettől azért egy kicsit elszomorodtam. Nem kicsit. Nagyon. Milyen készenlét gombot kell kikapcsolnunk? Hová vagyunk bekapcsolva? Az ilyen könyvek milyen “katonái” annak a víziókat generáló rendszernek, amelybe állítólag be vagyunk kapcsolva? Akkor minden nap egyformán pörög, bekapcsolnak, automatán létezünk, majd elfáradva kikapcsolunk és másnap ugyanúgy folytatjuk?

Abban bízom, hogy a velem együtt gondolkodó, érző és változni kész lények átlátnak ezen az olajozottan működő gépezeten. Szeretem a marketinget, fontosnak és jónak tartom, de máig azt tartom, hogy képtelen lennék valami olyat felépíteni és eljuttatni célcsoportomhoz, amelyben nem hiszek, amely mögé nem állok teljes mellszélességgel.

Nos, én abban hiszek, hogy mindenki legyen Önmaga, de az, aki igazából az. Ehhez pedig tessék már megkérdezni önmagunktól, hogy minek is csináljuk azt, amit csinálunk. Jönnek majd a válaszok, nem kell sokat várni. Ezután már nem sok dolgunk marad, csak megtenni azokat a lépéseket, amelyeket eddig is jól tudtunk, csak nagyon igyekeztünk “bekapcsolva” maradni, hogy ne legyen már a mi vállunkon a felelősség a saját életünkért.

Vicces is lehetnék, de nem annak szánom. Cinikus sem akarok lenni. Direkt Nóra idézetét hoztam, pontosan azért, hogy nézzünk már rá húszon túlról is és kicsit gondoljuk tovább: “Szeresd az életed, bújj bele, öleld meg, mert a tiéd, nem másé. Neked kell szeretned, neked kell vele élned, te alakítod…”

Lehet, hogy nem is mond hülyeséget ez a kicsi lány, csak éppen adaptálnunk kellene a leragadt életünkre? Megvádolták sokan, hogy közhelyeket ír le, talán közhelyesen. Valóban, én is időnként így gondolom… de ő még a kortársainak mondja úgy, mert tényleg így gondolja. Én pár évtizedet ugorva kérdezem Tőled, hogy szereted-e eléggé az életed, hogy ne várakozásban töltsd, hanem lépj végre? A történet főszereplője azért lett az, mert neki kell “játszania” a fő történetet. Ez a Te történeted. Nem bánhatod meg az utad végén, hogy igazából mást akartál játszani. Vagyis, megbánhatjuk, de hát hülyék vagyunk mi?!? Ugye, nem?!

Hegedüs Erika
életvezetési tréner, coach

Comments

comments

Kell-e irigyelni az oravecznóra-jelenséget? bejegyzéshez 6 hozzászólás

  • pasi_agy szerint:

    Szóval így 40 felé elvesznek az álmaink? És kicsikét írigykedünk a huszonévesekre? Mert már ennyi idősen belekerültünk egy olyan mókuskerékbe, amiből nagyon-nagyon nehéz kitörni. Nem mondom, hogy nem lehetséges, de iszonyú nehéz. Borzasztó sokan elfogadják, hogy nem lehet újra kezdeni, megtörtek, belefáradtak az élet nyűgébe.
    Ezért jó hogy vannak Erikák, akik legalább adnak egy kis útmutatást, talán felvillanyoznak embereket, hogy azért van remény, és talán néhány még vesz is annyi inspirációt, hogy tesz egy lépést (vagy többet) előre
    de lássuk be, a többség tényleg elvesztette az álmait és a reménytelenség lassan egyre mélyebbre hatol.
    Pedig mindig lehet egy marha nagy levegőt venni és azt mondani: az én életem, nem másé, azt akarom, hogy jó legyen, boldog legyen, teszek ezért valamit!

    • Era szerint:

      Egy “pasi agy” mindig inspirál, mert zömmel női gondolatok jönnek ki a fejemből, amelyeket leginkább nők olvasnak, tehát nagyon örülök Neked és a kommentnek! Nagyon jó összevetni, hogy más “kattogásból” mi jön ki. Talán nem jellemző az irigykedés a jelenséggel kapcsolatban… vagy kevéssé. Beleszürkülés? Inkább egy réteg valóban tenne és kész lépni, míg egy nagyon nagy másik csoport csak passzívan vár, hogy majd kívülről megoldódnak élethelyzetek – ami megfigyelőként lehet elszomorító vagy épp bosszantó. Az tény, hogy az Y generáció nagyon másképp működik, de ettől függetlenül van út és megoldás a kicsivel idősebb generációk számára is. Szerintem. Persze, ha akarják. 🙂

  • angi.banyai szerint:

    Baj, hogy az sem tudom ki az az Oravecz Nóra? Csak megint egy újabb könyv, valakitől akit felkapott a média. Egy újabb könyv amit még csak nem is vagyok hajlandó a kezembe venni egy könyves boltban. Valaha úgy gondoltam, hogy az írás is egy szakma egy hivatás, és vannak olyanok is akikben már születéskor ott van a tehetség. Bármelyik is, egy közös bennük, hogy az idejük és az életük jó részét az írás tölti ki. Az elmúlt években csak kapkodtam a fejemet, hogy ki mindenki “vetemedett” arra, hogy könyvet írjon. Gyerekkorom óta rengeteg könyvet elolvastam már, a klasszikustól a thriller-ig. De ez a celeb vagyok és most írok egy könyvet dolog nekem nem jön be. ( Utoljára nagyon fiatalon a Zalatnay Sarolta önéletrajzi könyvét elolvastam, hát azt sem kellett volna, még a címére sem emlékszem ) Egy biztos furcsa kis világot élünk meg mostanság, és néha az az érzésem hogy a technikai vívmányaink ellenére, szellemileg saját magunkat taszítjuk vissza a sötét középkorba. Egyébként amennyire lehet, kerülöm most már 2 éve a rádiót és a televíziót is. Csak a “fészbukot” tartottam meg, még szerencse mert itt találkoztam először egy gondolat ébresztő írásoddal 🙂

    Ja és tudjátok mi ami számomra rettenetesen furcsa a mai írásokban és beszédben. Az én időmben még latin szavakkal volt megtűzdelve most meg angollal, sokszor a latin szó angol mutációjával. Amikor először hallottam egy celeb szájából hogy neki “feeling-je” van nem tudtam sírjak vagy nevessek.

    • Era szerint:

      Kedves Angi, dehogy baj, hogy nem tudod… főleg azért, mert a cikk a jelenségről született és nem a szerzőről. Minden kornak megvannak a jellegzetességei az írással és olvasással kapcsolatban is, így remélhetőleg mindenki megtalálja a saját “embereit”, akiket szívesen olvas.
      Annak pedig nagyon örülök, ha sikerül gondolatokat ébresztenem és megtaláltál, a hozzászólásod meg még inkább megtisztel és motivál. 🙂 Köszönöm.

      Igen, a tele-vízió nem feltétlenül csak szórakoztatni akar, ott vannak a “víziók” is tervezetten sajnos….

  • Viri szerint:

    Nem titok, én gyakran követem az írásaid, egyrészt, mert sok gondolattal tudok azonosulni, másrészt gyakorta inspirálnak az írásaid a tovább gondolkodásra, illetve bizonyos élethelyzeteim “máshogy” megélésére. A jelenlegi cikk, engem nagyon szíven ütött, annál is inkább, mert én “pörögtem” az OV jelenségen, azon vajon a kiváló marketing mellett miért is működik ennyire jól az egész, amikor tény, hogy a lány igen távol áll a jól ír kategóriától. Emellett persze valahogy irigykedtem is, másrészről félelemmel töltött el, a dolog, hogy úristen, a világunknak tényleg ilyenre van szüksége, ha ennyire népszerű a világunk tényleg odáig silányul, hogy nincs szükség lelki dolgokkal kapcsolatban igényes írott szóra. A cikked, most kristálytisztán és ésszerűen tette bennem helyre, hogy nem édes mindegy mi is kell a nagy egyébként huszonéves tömegnek. A csajszi jó szándékú, magának teremt ezzel annyi jót amire szüksége van, éppen ebben az élethelyzetben, nekünk és az új szűlötteknek, akiknek minden vicc új ad, valami könnyen fogyaszthatót a mindennapokra és pont. Amit mi profitálhatunk a dologból az Era ítéletmentes, előjel nélküli cikke, amit tényleg tovább gondolhatunk, mélyebben beépíthetünk, magunkba. És őszintén már ez is elég, mert nekem ez 50-60 évesen is eszembe fog jutni, ha valamiből épp fel kell állnom.Hisz kusza élethelyzet, új álmok, vágyak, feladatok, a megoldásokhoz, remények, és annyi kitartás amire éppen szükségünk van lesz mindig, ebben az egyben biztos vagyok.

    • Era szerint:

      Nagyon pontosan fogalmaztál Viri, valóban mindig, minden életszakaszban ott vannak a mondataink, gondolataink, megoldandó feladataink. Nem lehet visszamenni az időben, sem előre, de nem is kell. Kellő bölcsességgel képesek leszünk a jelen életszakaszunk feladataira fókuszálni és a valóban nekünk szánt leckékkel megbirkózni. Hiába hisszük, hogy a vágyott siker vagy áttörés csak egyféleképpen jöhet az életünkbe. Szerencsére az Univerzum újra és újra az orrunkra koppint, hogy nem várt helyekről és helyzetekből hoz olyan ajándékokat, amelyek hatására kénytelenek leszünk átértékelni a sikerről és eredményekről alkotott korábbi elképzeléseinket. Ettől csodálatos az ÉLET. 🙂

Vélemény, hozzászólás?


Újratervezés Napló


Látogass el weboldalamra!


Regisztrálj a blogra

hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!



Tréning séta közben:


AJÁNDÉK coaching!


Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!

Keresés a blogon

Nézz be ide:


Kövess a Facebookon

Video csatornáim:



Google+:



Twitter:



Inspiráció képekben:







Húznál egy Angyalkártyát?


A CoachOK Szakmai Szövetség alapító tagja vagyok:

Milyen nap is van ma?