Vélemény-vírus veszély fenyeget!

Copyright: / 123RF Stock Photo

Olyan világban élünk, ahol határozott elképzeléseink vannak jogainkról. Kötelességeinkről kevésbe, de ez már csak ilyen. Jellemzően Európa “civilizált” népére igaz ez, hiszen nem kell nagy kitekintéssel bírnunk, hogy bátran kijelenthessük, nőként élni Európában a legjobb, de talán Emberként is. Nem ölnek halomra vallási fanatizmus miatt, van ivóvizünk, általában nem kell 30 km-t gyalogolnunk, hogy iskolába jussunk, az éhezők mértéke sem dől az inkább igen, mint a nem felé, nem fagyunk halálra, alapban nem csonkítanak meg, mert valamilyen nemű gyerekként érkeztünk a világra és aki nagyon akar, az tud dolgozni. Persze, lehet elégedetlenkedni, lehet kifelé mutogatni, agyvérzést is kapni politikai, gazdasági okok miatt, de attól még nem lesz jobb egyéni szinten, össztársadalmi szinten meg a kutyát nem érdekel, hogy mi a szívünkre veszünk minden külső rezdülést, vagy magasról lesz@juk és kizárólag arra figyelünk, ami a mi egyéni jóllétünkhöz, tiszta gondolati állapotunkhoz segít.

Mivel az online marketing világában is tevékenykedem, a közösségi média görgetése részben kötelező számomra, hisz meglehetősen sok oldalt kezelek, így aránylag nagy rálátásom van különböző iparágak ügyfeleire és a rájuk jellemző megnyilvánulásokra. Döbbenetesen eltérően kommunikálnak egy kozmetika rajongói oldalán, mint egy spirituális könyveket forgalmazó oldal bejegyzései alatt. Megint másképp az egészséges termékeket forgalmazó bejegyzések után vagy épp az életvezetési témákkal foglalkozó oldal esetén. Ez így van jól és rendjén, hiszen tematizálva jön az információ, jó esetben a valós érdeklődési körnek megfelelően gyűlnek az oldal köré a téma iránt érdeklődők, saját illetve egymás építésére folytatnak információmegosztást, előre vivő vitát vagy tesznek támogató kiegészítést.

Nézzünk ezen túl arra részre, ami önlik ránk, ha nem vagyunk elég tudatosak és hagyjuk (beállításaink miatt), hogy megtaláljanak, vagy ismerőseink (barátaink?) gondolják úgy, hogy kötelező megosztaniuk, hogy mi, mindannyian tudjunk arról, ami őket érdekel. Az első könnyen kezelhető, kordában tartható, a második veszélyesebb terület, mert előfordulhat, hogy aknamezőn gyalogolunk a témát illetőleg, hiszen vannak kiszámíthatatlan ismerőseink, akik a kutyakínzást simán beillesztik a szép tájak és Coelho idézetek közé.

Jó ideje megfigyelem, hogy vannak olyan tendenciák, amelyek korábban is jellemzőek voltak, de most valahogyan kezdenek elképesztő mértéket ölteni. Hirtelen mindenkinek van véleménye, szinte képtelen magában tartani, sőt nem is akarja, mert terápiás jelleggel használva gyorsan ki is írja magából. Mélyen hiszek az írás gyógyító erejében, de mégis ez az új irány nem az, ami mellett olyan sokat kampányolok. Ez az első felindulásból vezérelt, kevéssé átgondolt, lelkünk bugyrairól árulkodó kommentek nagyon komoly kérdéseket vetnek fel. Milyen érzelmi sérülések vannak a mélyben, gondosan a színfalak mögé rejtve? Milyen maszkok, álarcok mögé rejtőzve tengetjük napjainkat, amelyek miatt tudattalan pillanatainkban, mint szelepen kiengedett gőz, kiírjuk magunkból frusztrációnk, kezeletlen érzéseink/érzelmeink minden feleslegét?

Segítek, ha most nem pontosan érted, mire akarok utalni!

Copyright: / 123RF Stock Photo

Kicsi országban élünk, másrészt nincs új a Nap alatt, ezért jellemző a mi közösségi médiánkra, hogy vannak napokra felkapott témák, amelyeket aztán minden portál, oldal, személy körbejár, megcsócsál, majd kiköp. Egy ideje azt vettem észre, hogy nem csak idétlen, rejtett, rejtőzködő profilokkal kommentelnek az emberek, hanem nyíltan vállalják véleményüket arccal, névvel, nyilvános profillal, így életük minden más szereplőjével és hétköznapjaik történeteivel együtt. Én, aki szociológiára, pszichológiára meglehetősen nyitott vagyok, gyakorta több időt töltök a kommentek olvasásával és az adott személy oldalának megtekintésével, mint az normális lenne. 🙂 Igen, vállalom, de nagyon érdekesnek tartom a társadalom lassú, de egyáltalán nem jó irányba tartó elmozdulását és szívesen agyalok azon, hogy milyen eszközökkel, módszerekkel lehetne irányt váltatni, vagyis érdemben tenni a tendenciák ellen.

Az ilyen megfigyeléseimnél kezdtem látni, hogy szeretetteljes család képét sugárzó, kerek, egész életet vetítő nők és férfiak oldalairól érkeznek olyan kommentek bizonyos oldalak alá, amit én (is) szégyenlek helyette is. Az internet egy fura világ, ami egyszer felkerül, kicsi túlzással, de szinte örökre fennmarad. Vajon mindenki érti ezt? Nem olyan, mint a lányos naplónk, vagy a gyerekkori fotóink, amelyeket egy erős felindulásból vezérelve darabokra tépünk vagy elégetünk. Ez marad, beég, képet mutat rólunk, még akkor is, ha utána, előtte, közben egészen mást vetítünk a világ felé.

Minden hétre jön pár téma, amely arról árulkodik, hogy a magyar ember (TISZTELET A KIVÉTELNEK!) nem annyira szeret olvasni, jellemzően 3 mondatig terjed a figyelme (vagy inkább türelme?), videóból is csak az 1 percest kedveli és nagyon gyorsan összerakja a címhez társított képpel a véleményét, anélkül, hogy szüksége lenne a további tartalom elolvasásához. Micsoda képességek! Ugye? Ha nem jó a bevezető, ha nem pontos a cím, ha félrevezető a kép, máris megszületik a vélemény, amelyet szűretlenül, vágatlanul, jellemzően átgondolatlanul “kiköp” magából a sokaság.

Ezen a héten elgondolkodtatott pl. ez a videó. Így tüntessük el a pattanásokat ezzel az egyszerű trükkel! címmel ment a bejegyzés, direkt nem mondom, hogy melyik oldalon, mert most nem az a lényeg, hogy visszakeressük az emberi hülyeségről, butaságról árulkodó megnyilvánulásokat. Pár perccel az anyag megosztása után tucatszámra tódultak a vélemények, jellemzően vállalhatatlan minőségben. Átvágás, néphülyítés, baromság, hiszen az orr mindenről árulkodik, nem ugyanaz a két nő, ki az a hülye, aki nem látja blablabla. Igen, 14 perces videó tartozik hozzá, lassan látszik a változás, de aki érti és mondjuk műveli a sminkelés tudományát, az nem lepődik meg, hogy ma már elképesztő kencékkel lehet úgy trükközni, hogy textúrájában, fénytörések és társai által gyökeresen más megjelenést kölcsönözzön a delikvensnek. Mégis a sok “szakértő” egymásnak esett, hogy ugyanaz-e az orr, hol vált a kamera, ki és miért csal, és kinek az édesanyja mit csináljon a mijével. Döbbenet volt a komment-áradat e ártalmatlan videó alatt. Ha valaki veszi a fáradtságot, akkor látja, hogy a csajnak 55 ezer követője van youtube csatornáját, meglehetősek sokat foglalkozik az aknés bőrrel, szépségápolással és a sminkelés “átvágásba” hajló tudományával. Bármire képes valaki, aki ért ehhez, hogy másnak mutassa magát, mint aki. De ez most a nívós kommentek szempontjából teljesen lényegtelen….

…………..

A hét másik érdekessége a harkály hátán repülő menyét volt. Ki nem találkozott vele?!?! Nem is tudom megmondani, hogy konkrétan melyik oldal megosztásai alatt, de egészen durva okoskodásba csapó vélemények és ellenvélemények születtek arról, hogy ki a hülye. 🙂 Volt itt két kitömött állat háttérrel összemontírozva, egészen a néphülyítő, hatásvadás photoshopppolásig minden. Az persze nehezen fér bele a világképünkbe, hogy vannak elkapott pillanatok, “véletlenek” összejátszása, a megszokottól eltérő történetek. Pedig vannak.

Ezek voltak a kevésbé húsba vágó példái a hétnek, mely kicsiny országunk közösségi médiában sínylődő népét jellemezte. Finom falatokra lehet találni a femina, nlcafé vagy épp life.hu rajongói oldalain, vagy ugyanilyen jellegűeket csak más témában az index, origo esetleg megosztó személyek oldalain (legyen mondjuk példa Frei Tamás, Norbi vagy épp Berki Krisztián).

Egészen ledöbbent a kifejezés mód, szavak egymás mellé pakolása, válogatatlan vélemények ordenáréba hajló verziói, ahogy jól szituált (-nak mutatkozó, a világnak ezt a képet vetítő) emberek nem rejtik véka alá magvas gondolataikat. Előszeretettel nyilatkoznak Ördög Nóráról, Tóth Veráról, Liluról vagy épp Boris Becker gyerekéről… és végeláthatatlan a sor. Név nélkül pár jelző, amit mindenképp fontosnak tartottak egyesek, hogy kiírjanak “utálatuk tárgyáról”: retek, visszataszító, gonosz görény, idegesítő, gonosz picsa, unalmas, természetellenes, pénzéhes, nagyképű pojáca stb.stb. Mindezt mi írjuk, büszkén egy érző, élő embertársunkról, aki semmivel sem különb, mint mi: él, remél, teszi a dolgát, néha hibázik, máskor eredményeket ér el, amelyek miatt jellemzően sokan irigyek maradnak mondjuk velük kapcsolatban (is).

Az élet nagyon kegyes hozzám – bár sok mindent elvett, elvesz, rengeteg szívszorító magéleti, egészségi állapottal összefüggő helyzetet dobál elém, amit jellemzően magamban, vagy szűkebb világomban élek meg és nem pakolom blogomra, hogy ezzel is nagyobb népszerűségre tegyek szert – vannak területek, amelyekben viszont elkényeztet. Bár még 5 Ft bevételem nem jött belőle, mégis jó dolog, hogy még a régi blogom indulása kapcsán keresett meg a Viva Tv, ahová sokáig jártam az élő tanácsadó műsorba, hogy fiataloknak segítsek aktuális elakadásaik kapcsán, majd rendszeres vendége voltam az RTL Klub Csak csajok műsorának, egy ideje pedig a TV2 illetve Fem3 Café vendégeként leginkább nőket érintő fontos témák kapcsán láthatok kicsit a színfalak mögé. Olykor úgy érzem, hogy nem is érdemlem meg ezeket a lehetőségeket, hiszen olyan kicsi vagyok, máskor pedig tök tudatosan látom, hogy mennyi évet és energiát tettem bele, hogy (akár nagyobb nyilvánossággal is) részese lehessek annak, hogy kicsit élhetőbb és érzőbb, egészségesebb világban létezők legyünk. Nagyon hálás vagyok ezekért a lehetőségekért, egyrészt egy érdekes és árnyalt világ, tele izgalmas részlettel, másrészt olyan oldalaikról ismerhetek meg embereket, akik egészen mások, mint azt mutatni akarják (ők magukról vagy az aktuális média háttér). Bátran állíthatom, hogy mindegyik szereplője a médiának élő, érző lény, akinek ugyanúgy fáj minden bántás, mint nekünk, átlag halandóknak. Vannak megkeményedettebb lelkületűek, akik hárítanak, vetítenek, rátesznek egy lapáttal, a polgárpukkasztás eszközeivel még inkább feszegetik a határokat, de közben a látható világ mögött ők is éreznek, élnek, örülnek, szomorúak, vannak nehéz pillanataik. Képzeljük el, hogy ugyanúgy görcsöl a hasuk, ha elrontják a gyomrukat, egy migrénes fejfájás ugyanúgy apróra görnyedve képes a kanapéra taszítani őket, és ugyanúgy szembesülnek a megállíthatatlan elmúlással, ha egy szerettük elvesztését kell kidolgozniuk önmagukból.

Copyright: / 123RF Stock Photo

Kezd elharapózni a mennyiség és a minőség, ezért mondom, hogy vélemény-vírus fenyeget. Lassan áttörik a gát és nem tudom, hogy hova, meddig csúszik az ingerküszöb, amit még befogad vagy még inkább megenged magának a sokaság. Társadalmunkat nagyon szépen jellemzi, hogy milyen állapotban vagyunk, mennyit vetítünk és mennyi az, ami tudattalanul egy ártalmatlan pillanatban kigurul belőlünk. Fontos tudni, hogy a média nem fog rövidtávon (?) változtatni a hozzáállásán. Pontosan tudják a média-munkások, hogy mely témák lesznek megosztóak, mely szereplőkre ugranak a véleménnyel bíró olvasók, milyen történetek verik ki a biztosítékot. Nem árulok el titkot, szerintem sokan tudjuk, hogy milyen mechanizmusok vezérlik a cikkek íróit és leginkább megjelentetőit. Ha kellően megosztó a téma, akkor sokan kattintanak az írásra, sokaknak lesz velős véleménye, amely újabb véleményeket generál, amelytől még inkább nő az írás olvasottsága. Megfelelő mennyiségű kattintásszám nagy olvasottságot “mutat”, amellyel megfelelően lehet fellépni a hirdetők felé. A hirdetőket a célcsoport elérése érdekel leginkább, tehát számukra teljesen irreleváns, hogy a választott média hogyan éri el, hogy sokan lássák megjelentetni kívánt üzenetüket. Ennyi. A kör bezárul. A fizető megkapja, amit akar, a média eléri, ami a cél, mi pedig megkapjuk a frissen szállított “husit”, amely felett acsarkodhatunk kedvünkre. Döbbenetesen egyszerű és átlátszó. Mint gyerekkorunkban a homokpogácsa, úgy csináltunk, mintha megennénk, de senki sem akarta megenni. A média katonái is tudják, hogy hülyeségeket írnak le, tudják, hogy lavinát indítanak el, a kommentekbe szinte sosem szólnak bele, nincs moderálás, finom visszacsatolás, barmiféle tükörtartás vagy társai. Bedobják a koncot és hagyják, hogy bárhová és bármekkorára dagadjon.

Hogyan lehet a vírus ellen fellépni? Aki tudja, ossza már meg velem, velünk! Sokak – akiknél kiveri a biztosítékot a téma, vagy inkább a felszínes oktondi kommentelgetés és társai – jelzik, hogy köszönik szépen a minőséget, de most van a pillanat, hogy leiratkoznak az adott csatorna hírfolyamáról, majd gyanítom, hogy nagy számban maradnak… Tehát ez nem megoldás. Látom, az sem megoldás, ha valaki érző lélek próbálja felhívni a figyelmet, hogy elképesztően kritikán aluli xy embertársuk megnyilvánulása, de jellemzően ez csak olaj a tűzre bizonyos embereknél. Hiába mondjuk egy hülyére, hogy hülye, attól még nem lesz okos. Ez nem változik.

Vajon látjuk, hogy milyen elfojtások közepette él sok-sok ember? Milyen kidolgozatlan feszültségek, levezetetlen és kimondatlan sérelmet vannak cipelve ezer éve, amelyet ilyen formában igyekszik a nagyérdemű kiadni magából? Vajon nem látjuk, hogy ez csak asszisztálás a nagy néphülyítéshez? Kicsiben vagy akár nagyban lenne bátorságunk kitenni fotóinkat, élettörténeteinket, hogy idegenek apró darabokra szedjék és kéretlen prókátorként véleményt vagy tanácsot osztogassanak? Vajon elég erősek lennénk, hogy ugyanazt befogadjuk, mint, amit mi adunk ki magunkból mások felé? Képesek lennénk látni, hogy semmivel sem különb innen nézve ez, mint onnan nézve az? Ki lesz az, aki felismerteti velünk, hogy egészen addig, amíg másokat mocskolunk, addig a saját mocskunk nem lesz tisztogatva? Hol van az a pont, ahol esetleg átfordul és a kommentek arról szólnak, hogy támogassunk, emeljünk, elismerjünk, méltassunk, felismerjünk, építsünk? Hol indul az a lavina, amikor tudatosan vadászunk az értékre és örömmel adunk hangot annak, ha találunk? Ha ez utópia, akkor milyen világ vár ránk, amit mi építünk egyesével, szisztematikusan pont olyanra, amilyenek mi vagyunk?

Ha én nem érzem a felelősségemet az apró részletekért, ki fog helyettem felelősséget vállalni?

Hegedüs Erika ©
www.tobbvagy.hu – Több van benned, mint gondolnád!

KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSOK:

Mert véleménynek lennie kell!

Comments

comments