Változatos emberi kapcsolataink

Igen, vannak helyzetek, amikor félreértjük egymást. Igen, van, hogy nem fogalmazunk tisztán, amit a másik még kevésbé ért tisztán. Igen, vannak események, amelyek elsodornak és aki valami miatt lemarad, az úgy érzi, hogy kirekesztődött. Igen, van, hogy a gondolataink hegyekké nőnek és maguk alá temetnek, mert már képtelenek vagyunk tisztán látni, csak érezzük, hogy valami fáj. Igen, van, hogy a fájdalomtól tüskéssé válunk, ahelyett, hogy kerek mondatokban beszélnénk az érzéseinkről, inkább visszabántunk, csak épp a mi “eszközeinkkel”. Van, hogy az egésznek semmi értelme, gyerekes dac, harag, önző figyelmetlenség miatt generálódó lavina, amit nehéz megállítani.

Mégis mindegyik értünk van. Megtanuljuk, hogy mire mondjunk igent, mire nemet. Hol kell tisztábban képviselni az érdekeinket, hogy lehet akkora eltérés, hogy semmilyen hidat nem lehet tákolni, hogy összeérjünk. Képesek leszünk letenni emberi, baráti, szerelmi kapcsolatokat, amikor kifutották magukat. Képesek leszünk felismerni, hogy ha egészen egyszerűen csak magunkkal van baj, vagy nekünk kell belül rendet tenni és semmi másra nem vágyunk, csak egy időre letenni a “cipelt” kapcsolatokat. Kifuttatni, feltöltődni, megnyugodni, szálakat elvarrni, hogy aztán legyen rálátásunk, hogy azok a bizonyos kapcsolatok újra szárnyalnak velünk vagy még mindig “cipelésre” szorulnak.

Tanulunk, minden helyzetből, minden kihívásból, minden eseményből, még akkor is, ha azok olykor simogatás helyett jó mélyen szántják lelkünk redőit.

Bármilyen tanulást hoz az élet, mégsem választhatjuk társaságnak a finom, puha, mindig mosolygó, szótlan plüssmackót a konfrontáció elkerülése érdekében… nem bizony, mert az idióta átverés lenne, ami egyáltalán nem vinne közelebb ahhoz az önmagunkhoz, akit szeretnénk felépíteni, megerősíteni, aki miatt idejöttünk erre a világra. Az emberi kapcsolatok az ÉLET nevű színpadon gyakorlatoznak, ahol a komédiákat gyakran tarkítják tragédiák, drámák. Ha ezt fejben tartjuk, akkor képesek vagyunk élvezni, hogy nem kövülünk bele egyetlen szerepbe, műfajok ezreit próbálhatjuk ki és tapasztalhatjuk, hogy bármilyen hihetetlen, mindegyik hozzánk ad egy kicsi darabot.

Lehet, hogy csak később lesz rá szemünk vagy szívünk, de mindig eljön a pillanat, amikor fontosságot nyer az a korábbi tapasztalás és ezzel a gazdagodással már egészen másképp megyünk bele a soron következő kihívásunkba. Mert ugye, rendszerint nem várat sokáig magára a következő felvonás!? 🙂

Hegedüs Erika ©

Comments

comments