- Mindenkinek szüksége van sikerélményre is, hiszen éppen ez lendít át a bizonytalanságon, a holtponton. Kemény Dénes
Csodálatos ajándék az őszinteség. Az is, amikor eljutunk oda, hogy önmagunkkal szemben ezt megtesszük és az még inkább, amikor ezt meg tudjuk már osztani másokkal is.
Egyik – számomra igen kedves – ügyfelem rendkívül sokat dolgozik magán, megértésein, lelke rezdülésein más módszerekkel is, így nem csoda, hogy az úton-léte ezer ajándékkal lepte meg már eddig is.
Ma egy összefoglalóval készült, amelyre engedélyt adott, hogy megosszam, mert azt hiszem, hogy mindannyiunk nevében gondolta végig a témát. Olyan nehéz megfogalmazni, hogy milyen az, amikor VAGYOK. Ezen keresztül meg aztán még nehezebb, ha következtetéseket vonok le abból, hogy akkor ki is vagyok. Nem vagyok benne biztos, hogy létezik erre olyan válasz, ami belefér egy többszörösen összetett mondatba… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Nem így terveztem, de talán sehogy sem terveztem anno… ezért tetszik annál jobban. Mára olyan hozzászólásokat is kapok egy-egy írásom után, amelyek akár önálló életre is kelhetnek, hiszen kerek, egész bejegyzések. Így volt ez most is.
Jó pár hónapja írtam egy cikket arról, hogy Mitől nem működik tartósan a vonzás törvénye. Kedveltétek, mert sokan továbbgondoltátok, talán pár dologban egyet is értettetek velem, vagy volt olyan, ami számotokra is megerősítést adott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Legutóbbi hozzászólások