- Mindenki, aki besétál az életedbe, megtanít valamire. Még akkor is tanítanak téged, ha az agyadra mennek, mert ilyenkor megmutatják határaidat. Andrew Matthews
Van ilyen? Ohh hogy a francba ne lenne! Na jó, a facebook életek nem ilyenek, de tiszta pillanatainkban mindannyian tudjuk, hogy az élet nem mindig olyan, ahogy mutatjuk másoknak.
Mindenkinek más a nyomógombja. Van, aki az idézetekre ugrik, más a műszempillás levesfőzésekre és videós födő levételekre. Megint mást a varratott öltöny mögüli okoskodás zavar, más a folyamatos bűnbak-kereső lázítástól hergelődik. Fullsminkes videóba felszínes közhelyeket mondó is lehet idegesítő, míg az állandóan rózsás és pillangókkal teli jó reggelt és jó éjt üzenetektől vagy a helyesírási hibáktól hemzsegő akármilyen tanácsadók szövegeitől is a falra lehet mászni.
Igen, ahogy a világban is, a hétköznapokban nagyon különbözőek vagyunk, itt ebben a virtuális térben is ugyanaz a helyzet. Az utcán ritkábban mondjuk oda Hosszú Katinkának, hogy szarul állt rajta az estélyi, arctalanul, kommentben tök bátran és cenzúrázatlanul. Ugyanígy megkérdezzük Hajdú Pétertől, hogy összefuthatnánk-e Londonban, ha már ott pihen civilként, vagy épp Berki Krisztiántól, hogy mennyit keres egy-egy epizód forgatásával, amikor fordított esetben kikérnénk magunknak, hogy bárki a jövedelmünkről faggasson.
Miért viselkedünk másképp itt, mint a valóságban? Mitől érezzük, hogy mások a normák itt, mint kint? Mitől vagyunk gátlástalanabbak vagy bántóbbak, mint az utca forgatagában? Lehet, hogy kimaradt a virtuális életbe való szocializációnk minden lépcsőfoka?
Úgy járunk, mint az, aki pornó-filmeken képződött és meglepve tapasztalja, hogy partnereinek tök más igényei és örömei vannak, mint azt korábban jól elsajátította a gyorstalpalón?
Talán már kezdik oktatni a social media normákat és etikákat, de jó évtizednyi kimaradt és a szegény halandó csak önképző volt eközben. Mindenki hozta alap-mentalitását és élvezve a látszólagos biztonságot, teret engedett rejtett “kincseinek”. Akiben voltak egészséges értékek, az itt is azok mentél élt, mások pedig egészen jól látható módon megmutatták árnyoldalaikat.
Igen, van, hogy szétcsúszunk. Van, hogy hiányoznak puzzle darabok a személyiségünkből, van, hogy befoltoztuk, de baromira nem odaillő darabbal. Van, hogy rálátunk, van olyan is, hogy tele vagyunk vak-foltokkal. Sajnos így megy ez.
Azon gondolkodtam valamelyik nap, hogy minden egyes leütött karakter előtt át kellene gondolni amit Szókratész tripla szűrőnek hívott.
1. Teljesen biztos vagy abban, hogy amit mondani akarsz, az igaz?
2. Az, amit mondani akarsz, valami jó dolog?
3. Amit mondani akarsz, az hasznos?
Mit gondolsz erről? Szerintem az első pontnál egy végeláthatatlan mennyiségű kommunikáció megrekedhetne, mert Dunát lehet rekeszteni a nem igaz, vetített műsorokkal. Kár, hogy a főiskolán inkább integrálni és deriválni tanultunk anno – amit még azóta sem kellett használnunk – miközben emberségből mindannyian, naponta többször kerülünk vizsga helyzetbe.
Az élet szép! 🙂 Mondtam már?
Hegedüs Erika
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.