Aranyásók lennének a mai, modern, városi Nők?

Figyelem a társadalom elmozdulását, lassú, tudattalan formálódását. Eszeveszett harc folyik piaci pozíciókért, célcsoportokért, manipulációval tarkított vásárlásösztönzésért, fogyasztásért és befolyásért. Furcsa fogalmak ezek. Egy városi lét még mindig gyökeresen más, mint egy kisvárosi, falusi közegben előretörő hatások közötti lét. Nehezen tudnék dönteni, hogy melyik mellett szól több érv, bioritmusom mozgása miatt talán, de állandóan változó véleményre helyezkedem… Hatás-ellenhatás, figyelünk, befogadunk, elsajátítunk. Mai történetemnek nincs konkrét szereplője, bármiféle egyezés a véletlen műve. Általánosítani sem kívánok, nem szeretnék dobozolni, egyszerűen saját szubjektív megfigyelésem által születtek soraim.

Buda egyik kedvelt szórakozóhelyén vagyunk. Magamtól nem tévednék ide, ha csak számomra kedves születésnaposunk nem invitált volna, minden szerettével egyetemben. Különleges belsőépítészeti megoldások, fények játéka az üvegen, pompás bútorok, kiegészítők, egyedi faldekorációk. Minden a helyén van, pontosan megtervezve, semmi sincs a véletlenre bízva. Éjfél elmúlt, kezdődik az élet. Figyelem a közönséget.

Elegáns emberek, szépek. Rengetek Nő, talán harminc körül, de lehetnek negyvenesek is, valahogyan nehezen tudom megállapítani, mert mindenki ápolt, rendezett, mondani szoktam – nekem 20 és 50 között bárhol lehet. Vagy elképesztő sminkesek-fodrászok-stylistok egyben… vagy már délután 6-kor készülődni kezdtek, annyira tökéletes mindenki. Nem tudom. Kicsit zavarba jövök a jellegtelen fekete nadrágom és bézs lezser felsőm miatt. Legalább azt az extrém fülbevalómat felvehettem volna – akadok el a részleteknél. Még szerencse, hogy a cipőm frankó – konstatálom. Jó a társaság, így nem ragadok bele énképem lezüllesztésébe, aránylag a helyemen maradok.

A társaság fiú tagjai a pult mellett, tőlünk kicsivel távolabb állnak, beszélgetnek. Látom, ahogy nézik a mellettünk táncoló, 4-5 fős lánycsapatot. Jó kedvük van. Férfiember, társaságunkból odahajol az egyik lányhoz és valahonnan a semmiből megszólítja: – Szerinted mi a baj a mai férfiakkal?

Nem is értettem, hogy honnan jött a gondolata, az is lehet, hogy a beszélgetésüket folytatta, hogy bevonjon másokat is, hátha megokosodnak. Végül nem is a kérdés lepett meg igazán, hanem a válasz. A csinos lány, gondolkodás nélkül, aránylag hangosan, határozottan, szinte azonnal rávágta: – Az a baj, hogy többet keresünk, mint a férfiak.

Látom, ahogy a fiúk összenéznek, értelmezik az információt. Elképesztően tudom szeretni ilyenkor a férfi csevejt, hiszen mindig tükröt tartanak nekünk, rólunk, a saját világlátásukról. Valaki összefoglalja a lány jellemzőit egyetlen szóval – Aranyásók.

Megüt a gondolat. Aranyásók. Miért is? Elmagyarázzák az urak, már értem. Valóban, a harmincas lány, ott szépen sminkelve, beállított hajával megkapta a nyomógombját, hiszen gondolkodás nélkül, csípőből válaszolt – valószínűleg nem most gondolkodott el ezen a témán először. Annyi mindent mondhatott volna. Persze nem azt, hogy nincs baj a férfiakkal 😀 inkább valami mást… Mondhatta volna az, hogy ha már baj van velük, akkor az, hogy nincs stílusuk, nem érdekli őket a divat, igénytelenek, ápolatlanok vagy épp udvariatlanok, műveletlenek. Esetleg mondhatta volna, hogy sótlanok, humortalanok, ötlettelenek vagy akár unalmasok. Esetleg azt, hogy nem tudnak táncolni. 😉 Bármit. De nem ezt mondta. Éppen ezért tartották a többiek Aranyásónak.

Nézem őket. Fiatalok, fiatalosak, csinosak,  klikkesedve a pultnál pásztáznak, keresgélnek. Szemükben talán tényleg látszik, hogy keresik azokat a jeleket, külsőségeket, amelyeken keresztül minél biztosabban megállapítható, hogy domináns hím került-e a látómezőbe – anyagi értelemben.

Amikor meséltem egy barátomnak, hogy milyen témán dolgozom épp, küldött egy filmet. Az Aranyásókról jutott eszébe.

………….

Magához a filmhez csak annyit, hogy miután felkerült a közösségi hálóra (https://www.facebook.com/photo.php?v=534810986559894) pillanatok alatt 14.150!!! megosztás mellett 1.831 hozzászólás!! Alig győztem végigolvasni, jó kis társadalmi jellemrajz, hiszen bőszen hozzászóltak  különböző korú és társadalmi berendezkedésű nők és férfiak. Faltam a sorokat, jegyzeteltem, aztán egy idő után feladtam, mert már nem tudtam megállapítani, hogy kit-ki befolyásolt, ki miért bántó és személyeskedő, hol kezdődik az általánosítás és van-e létjogosultsága a dobozolásnak. Fejemben a filmecske kapcsán kialakult eszmecserével próbáltam végére járni Aranyásó munkacímmel folyó blogoló tevékenységemnek…

Itthon folytatjuk napokkal később a témát, a film kapcsán előjön a buli és a beszélgetés. Megállapítjuk, hogy talán nem a pénzről szól e szegmense világunknak, hanem az egzisztenciáról, erőről, talpraesettségről. Védelmezőt keres a nő, biztonságot. Persze, a külsőségek nagyon fontosak, itt a városi nőnél fokozottan. Azok a férfiak, akik ott szórakoztak – és a nem kellesz mert… csoportba tartoztak – talán nem zárkóztak el attól, hogy kezd baj lenni velük, ha már ennyi nő mondja… de  ettől még a férfi is igyekszik, hogy igényes legyen, ápolt, hiszen nem lesz versenyképes – tudja jól. Persze jogos a felvetés férjem részéről – ezzel párhuzamosan abba is belekényszerülnek a férfiak, hogy sokszor mást mutassanak, mint a valóság. Valahogy a “piac” nem igényli azt, ami van. Akkor mutatnak mást. Ha tudnak. Indul a hazugság – sokan még azt is elhiszik magukról, hogy valóban mások, többek, pont azok, amely szerepbe a nők belekényszerítik. Látszatvilág. Működhet jól – a vetítés időszakában. 😀

Beszélgetünk a párt kereső férfiakról, akik szórakozóhelyeken is próbálkoznak. Ha nem nős – más szándékkal megy a buliba és közeledni próbál a vonzó nőhöz – akkor talán sértettséget is érezhet egy ilyen mondat után,  mert lehet, hogy azok közé tartozik, akinél valóban vannak nők, akik jobban keresnek. Reményvesztettség, szorongás alakul ki a férfiben, gőze nincs, hogy akkor mi legyen. Dolgozik, keményen. Van munkája, talán kocsija is és saját lakása is. Nem jár évente Thaiföldre és esetleg márkás ruhából is kevés van a szekrényében. Mégsem szenved semmiben hiányt. Jól van. Egészen addig, amíg nem akar magának társat. Mondjuk leginkább egy vonzó, izgalmas, csinos, ápolt, értelmes és igényes városi Nőt.

Gyakorta, ha egy nő jól keres, amitől magabiztossá válik – férfias jellemre vált, domináns viselkedésmintákat kezd hordozni, hatalmat gyakorol, irányít – mégsem annyira erős benne a férfijellem, hogy nagyvonalúan kezelni tudja, ha a társa nem áll ugyanolyan egzisztenciális szinten. Valahogy az egész pénzügyi sztorit képtelen úgy kezelni, mintha nem lenne sztori. Persze, nehéz, hiszen a kódolt minták gyerekkorunk óta bennünk vannak. Királylány meséken nőttünk fel.

Nem török pálcát felette, nagyon nehéz helyzetben van és nem csak ő, az Aranyásó. Sokan. Nők. Jellemzően városi nők. Van, aki hivalkodik, kicsit, hogy milyen jól keres, mégis előfordul, egyedül meg haza hajnalban. Azért nem kell általánosítani, nem Aranyásó a többség, mégis nehéz az ügy. Elképesztően nehéz. Hogyan döntsön? Tanult, képezte magát, túlórázott, sokszor és sokat lemondott, elrohant jó pár év felette fiatal felnőttléte alatt, amíg karrierépítésére figyelt. Jött a siker, diplomák, nyelvek, első lakás, saját autó, szép ruhák, közös nyaralások – a csajokkal. Megérdemli, megdolgozott érte, keményen. Mégis karácsonykor egyedül utazik haza a szülői házba, hétvégén egyedül vagy barátnőivel vásárlással fedi el az űrt a lelkében, makulátlan rend van az otthonában, nem főz húslevest, mert egymagának nem jó. Ápolt és igényes, megteheti, megteremtette már a hátteret, hogy megengedjen magának mindent, ami jó. Már nem akar lakótelep másfél szobájában a szerelemre hivatkozva kucorogni. Érzi, tudja, abból is szorongás lesz, ha beköltözteti magához a hozzá illő társat, aki ezer és ezer ok miatt ideális, mégsem tud lépést tartani vele a másik. Anyagilag. Mi legyen? Hova tegye a kódolt mintát, szocializációs skarlátbetűjét? Ő nő. Szeretne nőként élni, biztonságban, a kastélyban a királyfival. De már nem tud… mert Királynő lett, saját kastéllyal és eltűntek a meséből a Királyfik. A főhős ott van, nem hibádzik a mese, emlékezz vissza, a legkisebb szegénylegény, aki világgá megy, hogy kiállja az élet próbáit. A szegénylegény persze csúsztatás és sarkítás, a lényeget figyeld! A városi Nő és a városi Férfi.

Persze, persze vannak tanult, értelmes, vonzó és ápolt városi férfiak, akik jómódban élnek és még fejlett érzelmi intelligenciával is rendelkeznek. Persze. Róluk egy másik írás alakul (itt szavaim konyhájában), hiszen valahogy azt látom, hogy más irányba keresgélnek, ha épp társra vágynak…  tehát e történetem szempontjából fókuszon-kívüliek. 😉

Mondja meg nekem Valaki, hogy mi legyen!? Nem akarom elfogadni, hogy az Aranyásók világa jön el. Az egy szomorú világ. Egyfelől az Aranyásók örökre azok maradnak. Vagy keserű, kényelmetlen kompromisszumot kötő boldogtalanok -ha párkapcsolatban akarnak mégis létezni. Nem jó nekik. A többiek pedig… a sok jól kereső, már a sok mindent elért és megteremtett értelmes és egzisztenciális biztonságra vágyó Nő folyamatosan a várakozás állapotában ragad. Állandóan a hiányban él. Ráadásul a kollektív tudatuknak köszönhetően egyre erősítik egymást, hogy igen, ennek a típusú városi nőnek egyre nehezebb… mert ugye, a program fut: a férfiak lemaradnak, nem tudnak lépést tartani a nőkkel. Hogyan lehet kilépni ebből a mókuskerékből? Hogyan lehet helyrerázni ezt a társadalmi szemlélet-kisiklást? Van-e bármi, ami helyrebillenti ezt a Nők fejében? Képesek-e közel engedni magukhoz azokat a férfiakat, akik nem egzisztenciálisan adnak biztonságot? Elég-e a spirituális szemlélet, hit, értelem, hogy átlássák, hogy van az egzisztenciális biztonságnál fontosabb? Adhat az érzelmi biztonság alapot, amely segít, hogy áthidalható legyen az anyagi világ alkotta szakadék? Ha képes, akkor lesznek-e aknák közös útjuk során, amelyek olykor felrobbannak és újra szembesíti őket, hogy két világ részesei ők továbbra is… Vagy egyszerűen bekattan valami a fejekben és végérvényesen helyrebillen: egészen egyszerűen a gondolataink hitetik el velünk, hogy bárhogy máshogy kellene lennie, ahhoz képest, ahogy van. Képtelenség. Minden úgy tud lenni, ahogy. Az is lehet, hogy nem is létezik egzisztenciális biztonság, ha saját belső biztonságunk nincs stabil alapon? Ha pedig stabil alap van ott bent, akkor tök mindegy, hogy ki keres többet és ki biztosítja az érzelmi vagy épp egzisztenciális biztonságot?

Rájöttem, hogy amíg nem tudjuk, hogy milyen fontossági sorrend szerint kívánunk élni, addig sötétben tapogatózunk. Mások álmait, futó programjait vesszük át tudattalanul, idegen életeket élünk és már képtelenség levakarni a maszkot, amit magunkra erőltettünk. Elhittük, összenőttünk vele. Ki a felelős ezért? Ki változtathat ezen, ha én nem teszem? Lehet, hogy rá kellene vennünk magunkat, hogy megkérdőjelezzük mindazt, amit az egzisztenciális biztonságról gondolunk és ami mögé ezer és ezer hiedelmünk gondosan felsorakozik? Akár rá is jöhetünk, hogy félig sem az a történet, ami? Szerepeink is rugalmasan tologathatóak, határaik feszegethetőek, ahogy minden ebben az életben?

Most akkor van baj Nőkkel vagy Férfiakkal? Általánosságban vagy konkrétan? Én gondolom mindezt, vagy csak elhiszem és átveszem mások gondolatait?

Hegedüs Erika

Comments

comments