Egy gondolat mára
  • Úgy tűnhet, hogy mások állnak boldogságunk útjában. Valójában mi állunk ott, mert mi választjuk meg, hogy hogyan viszonyulunk az emberekhez. Andrew Matthews

Félig félünk?

Mély sóhajok törik meg a csendet, néha pedig a zűrzavaros hangoskodást. A legtöbben megyünk és tesszük a dolgunkat, hullámvasutunk olyan amplitúdóval rendelkezik, amilyen a beállítottságunk, értékrendünk, mély meggyőződésünk… és kellő odafigyeléssel tudunk csak ezen változtatni, mivel a megszokásunk, hiedelmeink, mélyben húzódó programjaink rendesen működtetnek bennünket.

Nem kell ehhez fene nagy spirituálisnak lenni, hogy legyen rálátásunk, hogy a dolgok nem szoktak “véletlenül” összejönni, maximum csak később értjük meg az összefüggéseket és az adott pillanatban automatikusan írunk mindent a tisztelt véletlen számlájára.

Nagyon sokat tűnődtem azon, hogy miért jönnek kihívások, fájdalmas tanítások felém, mások felé pedig alig… aztán amikor jól megszemléltem egy másik életterületüket, be kellett látnom, hogy ingoványos egy talaj az és semmiképp se cserélnék mással életet. Ahogy azon kaptam magam, hogy az én dolgommal foglalkoztam, azonnal jöttek a jelzések, hogy itt a frankó, ez már az áramlás, mert jöttek a segítők, támogató helyzetek, mintha receptre lettek volna felírva, máskor pedig lágyan vagy nagyon is keményen az út felé lettem irányítva (az adott nézőpontból) kudarc van kikényszerített lemondás formájában.

Beszéljünk most konkrétan Rólad! Igen, mert nincs fontosabb Nálad. 🙂 Lehet, hogy tépelődsz, mert nem érzed magad otthon az otthonodban. Lehet, hogy szorongsz, mert a tested betegségeket produkál. Lehet, hogy bizonytalan vagy, mert az adott munkád több sebből vérzik. Lehet, hogy nehéz a lelked, mert egyedül vagy – akár társsal megáldva, akár nélküle. Mondják, mindenki a maga szintjén nyomorog, így van ez a tanításainkkal is. Teljesen felesleges egy arab olajmilliárdos vagy egy kínai, tizenéves varrónőhöz hasonlítani magunkat, de még a menekültek életét és feladatait sem tudjuk átérezni, átvenni, mert az adott életet választottuk anno. Ennek fényében nem is kell!

Igen, minden tanulmányom, minden könyv, amit ebben a témában olvastam, minden kutatásom azt támasztja alá, hogy van itt rend rendesen 😀 és az a feladat-kupac, ami jön felénk, amit az adott helyzetben megélünk… nos az nem véletlen. Elképesztő “mérnöki” munka, ami egyedül bennünket dicsér. Valahogy úgy kell elképzelni, hogy bátorságunktól függően bevállaltunk megtapasztalni valókat… aztán indultunk. Mivel az elképzelhetetlen is csak töredéke a “megtörténhetőnek”, így nagyon tágak a fogalmak, nagyon szélesek a határok, amelyek között jönnek a lehetőségek felénk, hogy nekifussunk vállalt helyzeteinknek. Ja, igen… néha nagyon elképzelhetetlen, hogy ezt mi akartuk, de ilyenkor gondoljunk arra, hogy elképesztő hittel és belső bizonyossággal vállaltuk be azt, ami épp történik, mert PONTOSAN TUDTUK, hogy mekkora erőnk van, milyen megingathatatlan hitünk, mennyire rugalmasak a határaink és terhelhetőségünk.

Választhattunk volna lagymatag életet, minden reggel kakaóval hintett tejbegrízzel, lágy szellővel, lassú futással a háttérben filharmonikusok zenéjével… de ismertük magunkat és tudtuk, hogy abból semmit sem tanultunk volna, ráadásul félidőben ráhánytunk volna a saját életünkre. Így van ez, akkor is, ha most zsigerből tiltakozol ellene.

Én csak akkor szoktam megbántódni, ha egy visszacsatolás olyan nyomógombot talál el, ami jogos… mármint nincs rendben, nincs kidolgozva, valóban sérült, érzékeny. Te mikor?

Ülünk a hullámvasúton, mindenki a magáén. Átlátunk másik vasutakra, látjuk az amplitúdóját, de csak arra jó, hogy ne értsük, hogy az hogyan tudja úgy csinálni. Na és, mit számít? Elviszi a fókuszt, nem figyelünk a sajátunkra, mert egyszerre nem megy több irányba, hiába hitegetjük ezzel magunkat.

Van ez a félelem dolog, ami nagyon fontos a játék szempontjából. Hatására kezdünk körön kívüli dolgokkal foglalkozni. Miatta van, hogy nem alszunk a menekült áradat miatt, miatta fáj a gyomrunk, ha a nemzetközi pénzpiacok alakulására gondolunk, miatt van, hogy migrénes fejfájásunk lesz a nőiesedő férfiak és a túlerős nők miatt… sőt miatta van, hogy hajlott háttal gyalogolunk az úton és a következő lépésünkig sem akarunk nézni, közben kihúzott gerinccel egészen a látóhatáron túlra is látnánk.

A félelem bezár kicsi burkokba, ami elszigetel a világtól, másoktól és saját belsőnktől is, mert leköt az, amit a buborékban megélünk. Kiábrándultság, melankólia, fájdalom, kilátástalanság, rettegés… annyi buborék van, hogy bele se kezdek a felsorolásba. Ez a kép engem mindig visszaránt az utamra, elhoztam Neked is, hogy EMLÉKEZTESSEN. A képek sokszor többet elmondanak ezer szónál, beégnek a tudatunkba:

Észrevétlenül ülünk bele a buborékainkba, ha nem vagyunk elég éberek. Tudatosságunk hiányában megengedjük a sodródást. Körön kívüli dolgok felbosszantanak, reményvesztetté tesznek és olyan életenergiákat vesznek el, amelyek segíthetnének a helyzet tényleges megváltoztatásában. Ha valaki minden idejében az amerikai törvényhozás taktikázásával van elfoglalva, vagy a magyar kormány állami földjeinek eladásával, esetleg a terroristák beszivárgásával Európába, vagy a tőzsde összeomlásával…. akkor egyetlen lépéssel sem jut közelebb ezen jogos problémák orvoslásához, hiszen nagy bátorsággal mondom, hogy akikhez e sorok eljutnak, egészen más feladatokkal vannak ellátva ÉLET címszó alatt. Viszont, fókusza olyan dolgokon marad, amivel nincs dolga, mert nincs fontosabb, mint a saját hatósugarunkban sugározni. Jót, rosszat… tök mindegy, ami jön, ami azért van, hogy a feladatainkkal legyünk elfoglalva, ami hozzásegít a mi kerek egész történetünkhöz.

Ha a dialektika elve már tényleg érthető, akkor nem akarunk szentekként tündökölni, nem akarunk idióta megmondó emberek köpönyegébe bújni, sem bebetonozott agresszorként zsigerből a megosztottságot erősíteni. Ha ez TÉNYLEG érthető, akkor már többször kitöröljük az elsőre odaírt kommentet, amit a végén üresen is hagyunk, ha az csak egy újabb zűrzavarkeltő lenne ebben a virtuálisan zajló életben. Ha tényleg érthető, akkor egyre többet foglalkozunk félelmeinkkel, amelyek itt-ott következetesen felbukkannak, mintha lápvidéken gyalogolnánk keresztül. Ha pedig látjuk, felismerjük, hogy ezek a mi fura félelmeink, amelyek csak arra jók, hogy ne vegyük észre a zsombék szigeteket az ingoványos talajon, akkor végre odafordulunk, ahol dolgunk van és megvizsgáljuk, hogyan lehet félig félni.

Lehet, hogy nem is lehet félig félni? Akkor pedig tényleg itt az ideje, hogy döntsünk, most akkor félünk vagy sem. Ha pedig döntöttünk, akkor minden nap e döntésre emlékeztetve magunkat, álljunk bele helyzetekbe. Sorba, ahogy jönnek velünk szembe. Mindegyikbe.

Hegedüs Erika ©

kösziamegosztást

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?


Újratervezés Napló


Látogass el weboldalamra!


Regisztrálj a blogra

hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!



Tréning séta közben:


AJÁNDÉK coaching!


Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!

Keresés a blogon

Nézz be ide:


Kövess a Facebookon

Video csatornáim:



Google+:



Twitter:



Inspiráció képekben:







Húznál egy Angyalkártyát?


A CoachOK Szakmai Szövetség alapító tagja vagyok:

Milyen nap is van ma?