Egy gondolat mára
  • Hagyj fel az állandó önmarcangolással! Sutba a tökéletességgel, a javulást célozd meg! Bocsásd meg saját tökéletlenségedet és automatikusan másoknak is meg fogsz bocsátani. Mások azt tükrözik vissza nekünk, amilyenek mi vagyunk. Andrew Matthews

Érezz többet!

szerelem csomagValentin nap táján felerősödik a szerelem témája a kollektívben. Az is előtérbe helyezi, akit jó ideje nem is foglalkoztat. Hogy lehet az, hogy egy ilyen fontos dolog ennyire hátra sorolni… kérdezheti bárki jogosan. Pedig így van ez sajnos gyakran.

Amikor kislányként elveszünk a mesék világában, a legtöbb történet valami szép szerelmi szálra van felfűzve, zsigeri szinten átjár bennünket az a megfoghatatlan jó érzés, hogy mi is így akarjuk majd, ha eljön az ideje.

Szerencsére a legtöbbünknek aztán lesz része ebben a csodában, akár többször is életünk során.

A “szakirodalom” sok fajta szerelmet különböztet meg. Állítólag van igazi, meg hamis. Ugyanígy van tápláló, építő, egymást erősítő, meg elnyomó, érdek és számító is. Természetesen van vak és végzetszerű illetve ármányos és hazug is, ahogy van örökké tartó és varázslatos is. Bizonyára mindannyian ismerünk olyat, aki ismeri azt, aki átélt ezek közül bármilyen szerelmet.

Sokat gondolkodtam mostanában azon, hogy miért olyan nehéz megtalálni a méltó, tápláló, építkező, kibontakozó és kölcsönös szerelmet, ha meg mondjuk meg is találjuk, miért olyan illékony. Akárhova nézek, baráti beszélgetésekben vagy akármelyik párkapcsolatos coachingon résztvevő ügyfelemmel beszélgetek erről, sorra előjön a téma: túl sok a nehezítő körülmény.

Mi is nehezítheti megtalálni vagy épp megtartani a szerelmet?

szerelem nélkül szomroúan– elképesztő elvárásokat görgetünk magunk előtt, amelyeknek talán még mi sem tudnánk megfelelni,

– tökéletességre való törekvésünk miatt állandó elégedetlenséget tükrözünk,

– újra és újra az egónk meggyőz, hogy hátha van jobb, még jobb,

– zavaros énképünk, nem túl stabil önszeretetünk sem ad túl nagy perspektívát,

– megalkuvásunk miatt könnyen beleszürkülhetünk a középszerűbe,

– álarcok mögé bújunk és azt sem bánjuk, ha a másik is álarcokat visel,

– lelki-terrorban, érzelmi zsarolásban kilátástalanul és erőtlenül túlélő üzemmódra válthatunk,

– a félelem az egyedülléttől olyan kompromisszumokba kerget, ahol tartósan sérülhet a test és/vagy lélek,

– ha pedig még akár a szerelem be is toppant, sokszor a neveltetésünk, önként vállalt terheink, belső drivereink, elavult hiedelmeink, régi hitrendszereink miatt túlvállaljuk magunkat, rohanunk, teljesítünk, szétszakadunk, képtelenek vagyunk delegálni, nehezen merünk segítséget kérni, elfelejtünk elgyengülni, rászorulni, várni, kimutatni ha nem tudjuk, ha fáj, ha bizonytalanok vagyunk… sőt ha tudjuk, akkor sem hagyjuk, hogy a másik akár jobban tudja, ha ezzel visszaállíthatnánk az egyensúlyt.

Természetesen nem mindegyik és nem is mindig jelentkezik az életünkben, de azért lássuk be, jó párral már találkoztunk életünk során. Ha nem is mi éltük meg, egészen biztosan hozzánk közelállók megtapasztalták.

Mit tehetünk azért, hogy mégis megérintsen, sőt tartósan körbeöleljen a szerelem érzése?

önszeretet a szerelem elejeKözhelyek felsorolása helyett most célozzunk pontosan. Nem kell a mellédumálás. Tudom, hogy nehéz eladni a lakást, macerás gyerekkel költözni, félelmetes felvállalni a kudarcot és elképzelhetetlen lelki fájdalmak közepette azt látni, hogy eljön majd az idő újra, hogy lesz kedvünk újra ismerkedni. Jó, azt is tudom, hogy az összes társkereső kifordult magából, azt is vágom, hogy a szex akarja megelőzni a szerelmet. Azt is értem, hogy a férfiak nagy része nem akar felnőni és azt is elfogadom, hogy a nők közül is sok nagyon felszínes és érdek. Na, és?!? Mi van azokkal, akik nem ilyenek? Vannak Nők és Férfiak is, akik mások. Normális értékrenddel, tiszta jövőképpel, egyenes gerinccel. Mi van akkor, ha ezek az Emberek hisznek, kétség nélkül teszik a dolgukat, örülnek, sírnak, remélnek. Mennek, teremtenek, kapcsolódnak. Szeretik önmagukat, nyitottak a környezetükre, elfogadják a jelen ajándékait, tudják, hogy belső világuk tükröződik vissza környezetükben.

Létezhet, hogy a szerelem előszobája az önszeretet, önszerelem? Nem narcisztikus, beteges rajongás önmagunk iránt. Dehogy! Egy erősségek, erőforrások, rejtett tartalékok felismerését jelenti, de ugyanúgy azt is, hogy aktuális kétségeket is meg merjük élni, fájdalmainkat átengedjük önmagukon, nem hárítunk, hazudunk mást, nem vetítünk kifelé hazug világot. Élünk. NAGY betűkkel.

OK, tudom, hogy ezt az önszeretet dumát már erősen szétcincáltuk, elméletileg már szinte mindenki érti, mégis gyakorlatban, a hétköznapokban olykor-olykor elvérzünk. Nem jön mindig csípőből, hogy kellően megszeretgessük magunkat, ölelni is inkább bárki mást megölelünk, mint önmagunkat. A sor elejére elvből nem merünk állni. Az egészséges önzésről kevesen hallottunk, és ha van is róla fogalmunk, valahogy a hétköznapok sodrása annyira bedarál, hogy 5 perc énidő sem marad, hogy legalább átgondoljuk ezt az egészet. Mégis azt bátorkodom mondani, hogy de, mégis, csak azért is, meg már hogy a fenébe ne! Képes vagy rá. Ezen az unásig szét-marketingelt amerikai ünnepen ajándékozd meg magad. Hogyan? Adj magadnak 1,5 percet erre a filmre, közben engedd az összes érzésed felszínre jönni. Hagyd, hogy dübörögjenek a saját felismeréseid, válaszokat adjanak fel nem tett kérdéseidre.

Az angol Galaxy Chocolate nagyszerű reklámfilmmel jött ki Valentin napra. Pontosan és egyszerűen fogalmazza meg a mai, modern nő legfontosabb problémáját. Jó tudom, nagyon leegyszerűsített és talán sztereotip, de tedd most a szívedre a kezed: Te nem aprózód el magad?

………………..

Számomra ez a film megadta erre a Valentin-napra, meg az összesre is a választ. Akár szerelmes vagy, akár várod a szerelmet, akár most hevered ki az éppen múlót, egy biztos: egy érző, belül még ragyogó teremtmény vagy, aki talán engedte, hogy szétforgácsolódjon, túlvállalja magát, többet gondoljon erőforrásairól, kiapadhatatlan szeretete, hite, lelkesedése, önzetlen adni akarása, esetleg ördögi körként körülötte táncol megfelelési kényszere, maximalizmusa, kishitűsége, szégyenérzete, hasonlítgatása, önbizalomhiánya miatt rohan, rohan… és megállás nélkül csak rohan. Bevállal, felvállal, elintéz, megszervez, átlát, megérez, előre tervez, utána néz, utó-követ, rendszerez és rendet tart, közben főz és győz, még ép is és szép is, szeret és vezet, tapsol és kapcsol, ha kell még bankot is rabol.

Ez a csoda-lény képes szinte mindenre. Szó szerint. Egy dologra egyre kevésbé. Lassítani, megállni, belesimulni az énidő adta minőségi időbe és térbe, amikor találkozik önmagával, amikor belenéz a saját szemébe és szívébe és csak érez és majd ebből táplálkozik. Ott van a jelenben. ÉREZ mindent, ami jön felé, ami épp történik, ami formálja, építi, szépíti.

Idén ne kérj bonbont, virágot, plüsmacit, se toronyórát lánccal. Idén kérj egy darab sárga post-it cetlit. Írj rá egy üzenetet, hogy Valentin-naptól Valentin-napig ezzel is emlékeztesd magad rá:

Rohanj kevesebbet! Érezz többet!

emlékeztető önmagunknak

Boldog szerelmeket kívánok mindannyiunknak!

Hegedüs Erika

kösziamegosztást

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?


Újratervezés Napló


Látogass el weboldalamra!


Regisztrálj a blogra

hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!



Tréning séta közben:


AJÁNDÉK coaching!


Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!

Keresés a blogon

Nézz be ide:


Kövess a Facebookon

Video csatornáim:



Google+:



Twitter:



Inspiráció képekben:







Húznál egy Angyalkártyát?


A CoachOK Szakmai Szövetség alapító tagja vagyok:

Milyen nap is van ma?