Egy gondolat mára
  • Képességeink ajándékok. Útjelzők – mutatják a mi egyedi és megismételhetetlen életutunk iránylehetőségeit. Tenni csak azzal tudunk, amink van. Hiányzó képesség nincs. Mindannyian mindent megkaptunk ahhoz, hogy maradéktalanul boldogok lehessünk. Biegelbauer Pál

Engedd el a sérelmeidet!

Van, hogy könnyen elengedjük, olykor a végletekig szétcincáljuk, elemezgetjük, máskor csak észrevétlenül dédelgetjük, cipeljük magunkkal – Őket, a nagy betűs Sérelmeinket. Egy-egy kisebb sérelem még aránylag gyorsan, szinte azonnal kidolgozható és elengedhető, a nagyobbak gyakorta a fejünkre nőnek, átveszik az irányítást, amellyel sokszor betegségeket is generálhatnak számunkra. Észrevettétek, hogy a sérelmeink hogyan kelnek önálló életre, hogyan befolyásolják önértékelésünket, milyen gyorsan döntik romba énképünket, miképp zavarják meg emberi kapcsolatainkat és lelki békénket?

Bizonyára sokan találkoztatok már a sérelmeitekkel, amikor feltűnően rossz állapotba kezdtetek kerülni. Eleinte talán fel sem tűnik, ráfogjuk az időjárásra, frontokra, késő autóbuszra, bármire, ami alkalmas lehet, hogy ezzel is kifelé figyeljünk. Gyűlnek, sokasodnak, aztán egy idő után nincs mese, nem lehet tovább görgetni, nem mutogathatunk politikára, bankrendszerre, szomszédokra, iskolai vezetőségre, kollégákra, főnökre, párunkra, gyerekünkre, szüleinkre… ott maradunk a tükör előtt és beszélőre kell hívnunk magunkat. Miért? Nem mondom, hogy tegyél próbát, inkább csak elméletben gondold végig! Az az ember, aki egész életében kifelé mutogat, felelősöket keres a saját sikertelensége, korlátoltsága, gátai miatt, az semmi mást nem csinál, csak újabb és újabb sérelmet generál. Egyik sérelem kapaszkodik a másikba, egy idő után már mindent betemet a sok sérelem. Ahányan vagyunk annyi módon próbáljuk kezelni ezt az állapotot, állapot-lavinát. Megfigyeltem, hogy az elhatalmasodó sérelmek képesek összekapaszkodni és egy óvatlan pillanatban maguk alá temetni. Onnan felállni, újra derűsen szemlélni a világot, teljes energiával látni és érzékelni a körülöttünk lévő csodákat, na hát az nem oly könnyű…

Visszatérve, Te ott a “beszélőn”, önmagaddal a tükörben… érdemes szemügyre venni, hogy milyen sérelmeket is dédelgetsz! Jogosak? Vannak egyáltalán? Megvizsgáltad, hogy ki az a “nem elég én“, “kevés én“, “képtelen én“, “tökéletlen én“, “láthatatlan én” és társai? Mind igazából egyszerű alap-identitás, amelyekkel az életünket éljük. Lehet, hogy az egész nem is létezik, csak a gondolataid keltik önálló életre, adnak teret és formát bárminek? Milyen érzelmi sebeket cipelsz, amelyek beindulnak egy-egy megfelelő nyomógomb hatására? Figyeled, amikor egy ősi hiedelmed előjön egy kisebb vita, konfliktus hatására? Amikor igazából nem is a másikat hibáztatod mélyen, hanem szembesülsz azokkal az eltemetett hiedelmeiddel, amelyektől Te annyira kevésnek, értéktelennek, semminek érzed magad. Előjön, elhiszed, szinte megpusztulsz a mélyben, közben a felszínen egy vita részese vagy valakivel, aki igazából csak pont rosszkor volt rossz helyen és mondott bármit, ami beindított téged… Kemény, ugye?!?

 

 „Az önvizsgálat révén az összezavarodott elme megtanulja „visszacsinálni” zavart okozó gondolatait. Nem csak azt lesz képes felismerni, hogy egy bizonyos gondolat nem igaz, hanem azt is, hogy milyen hatása van a gondolathoz való ragaszkodásnak. Megtanulja, milyen árat fizet düh, szomorúság vagy neheztelés formájában, amikor elhiszi azt a gondolatot, illetve megízleli a szabadságot, mely a gondolat „elhívése” nélkül válik hozzáférhetővé. Emellett pedig rájön, hogy a gondolat ellentétei is épp oly igazak lehetnek. Végül pedig eljut odáig, hogy felismeri, a valóság mind elme, és hogy a világ a szerint változik, ahogy az érzékelés változik. Félelemmentes, nyitott elmével találkozni a Mesterrel egyet jelent annak a világnak az elveszítésével, amilyennek eddig azt vélted. Visszacsinálsz, kitörölsz magadból egy kegyetlen, pusztító világot, ahol a szív vágyait sosem lehet elérni.” (Byron Katie)

 

Bakos Zsuzsi újságíró barátnőm cikkeit már régóta kedvelem, mindig nagyon értékes témákat vesz elő, most a szorongás témájáról írt cikket, amikor megkeresett, hogy volna-e kedvem mesélni a saját szorongásaimról, mivel tudta, hogy elég nyitott vagyok és szívesen megyek szembe a saját félelmeimmel, keresem a feloldásokat, dolgozom magamon, sosem várom, hogy kívülről valahogyan véletlenszerűen “megoldódjanak”. Ha van kedved, akkor a Nők Lapja Psziché február-március havi számában megjelent cikket itt elolvashatod.

 

Tudom, hogy ahányan vagyunk, annyi módon lehet és kell felgöngyölni az elakadást, félelmet, szorongást. Van, akinek nincs szüksége “lökésekre”, egyedül is megoldja elakadásait vagy egyszerűen nem is kerül nehéz helyzetekbe. Nekik nem lesz túl hasznos a téma, szerencséjük van. Kár, hogy keveseknek megy. Többeknek pótcselekvés kategóriába kerül, ha valaki másokkal együtt igyekszik változni, változtatni, sőt hideglelést kap ezektől a módszerektől. Nekik sem lesz túl hasznos a felsorolás, ha szerencsém van, akkor el sem olvassák. 🙂 Mégis, másoknak, sokaknak talán érdekes lehet, hogy sorba veszem azokat a lehetőségeket, amelyek az én jobb állapotomhoz járultak hozzá… talán ezzel pár olyan lehetőséget felvillantva, amely megoldása lehet bárki másnak is. El tudom képzelni, hogy nem csak én generálok a saját életembe ilyen-olyan szorongásokat és elakadásokat, talán még van 1-2 hasonló élet… akiknek jól jöhet néhány jó szakember, akik bizony a helyükön vannak és nagyon jók abban, amit csinálnak!

4 kérdés, MunkaByron Katie, amerikai előadó és író, az önvizsgálat egyedülálló útját tanítja, amit egyszerűen Munkának nevez. Azok, akiket az önvizsgálat egyszerű és erőteljes folyamatán keresztülvezet, úgy találják, hogy az életről, az emberekről, és önmagukról alkotott, feszültséggel teli gondolataik eltűnnek, és hitrendszerük radikálisan megváltozik. Magyarországon ÖnMunka néven Andi tanítja a módszert Scott Kiloby megtalálhatatlan önvizsgálati módszerével együtt. Nagyon sokat tanultam arról, hogy ne fogadjam el a gondolataimat tényként, főleg akkor, ha azoktól szenvedek. Ezzel a vizsgálattal nagyon egyszerűen és hatékonyan egy egyéni önismereti útra léphetünk.

Tarot, asztrológia – Monihoz, aki eredetileg parapszichológus, 1-2 éve járok rendszeresen. Fontos kérdések esetén, szorongató pillanataimban adott segítséget, hogy egy-egy elakadást megvizsgáltunk asztrológiai képletem vagy a kártya segítségével.

Átalakulás Iskolája – Kiss Balázs Kunó, asztrológus, asztrozófus, spirituális tanító. Fél év alatt olyan új szemlélettel ajándékozott meg az “iskolájában”, hogy képes legyek saját filmemet úgy végignézni, hogy nézőként élvezzem saját főszerepemet. Egyre többször sikerrel veszem az akadályokat. Ami nagyon jó!

Talpreflexológiai és energetizáló kezelések – Az öngyógyítás sejtjeinkben genetikailag kódolva van, csak újra kell aktiválni ezt a képességet. Ebben segít a talpreflexológia. Gyuri nem kíméli a talpat, nem egy kellemes masszázsra számítson bárki, aki a reflexológiát hívja segítségül. Kezelés közben, jó hangulatú beszélgetéseivel feltárja a lelki elakadásokat, a test és lélek egyaránt változásnak indul egy-egy alkalom során. Idegrendszeri problémáim, stresszes tüneteim kezelésében léptem sokat előre a reflexológiai, majd energetizáló kezelés után.

Sors-blokk felállítás és oldás – Amikor megszületünk, akkor egy olyan környezetbe, csoportba, családba születünk, aminek már vannak tagjai. Ezek között a tagok között kell megtalálni a saját helyünket, de a csoport, a klán struktúrája szinte előre meghatározza, hogy milyen minőségű lesz az a hely, hogy milyen hatások fognak ott érni. Andival dolgoztam egyénileg is (kicsi bábukkal) és csoportban is. Az egyik legnagyobb területen léptem nagyot előre – nőiességem megélése kapott jóval nagyobb prioritást akkor, amelyből azóta is sokat profitálok.

MET Terápia – ‘Muscle Effect Therapy’ – érintésterápia. Szavak nélkül, nagyon pontos és gyengéd érintés útján hat, mely a test fizikai feszültségének megváltozását eredményezi. A munka során az izmok finom érintése történik, pontos anatómiai elhelyezkedésük szerint. A feszültséget tartalmazó izmok ettől ellazulnak, és ezzel olyan új információhoz jutnak, mely segít elindítani a kívánt változást. Hat alkalommal vettem részt Babi kezelésén, amelyet dokumentáltunk is a HarmoNet számára.  A megjelent cikkeket a saját élményeimről és a terapeuta megfigyeléseiről itt lehet elolvasni. Elképesztően felszabadulttá váltam, rengeteg felismeréssel gazdagodtam elakadásaimmal, megtorpanásaimmal kapcsolatban.

Családállítás – Női témák: anyáink és az anyává válás. Gyermekeink és a gyerekkorunk. Párban páratlanul. Vagy ha már szorít a szingli-lét. Juli tematizálva dolgozik a csoportokkal. Hiába vannak feltevések, hogy mi okozhatja az elakadást, újra beigazolódott, hogy lehetnek előtt más “kanyarok” is, amelyeket be kell venni, hogy tovább jussunk az úton. Így történhetett, hogy látszólag mást kaptam, mint, amiért mentem:  szorongató döntési kényszerem vizsgálata egy állásváltoztatás szükségszerűségét körvonalazta.

Újmedicina – Az új medicina egy természettudományos rendszer. Az orvostudomány periódusos rendszere. Leírja az élő szervezetek működését, megbetegedések mechanizmusát, azok kialakulását és elmúlását. Olyan szakmai precizitással, ami ezelőtt soha nem létezett. Roberto részletes és felkészült előadásai sok kérdésemet helyezte más megvilágításba és nagyobb rálátást adott saját betegségeimre, pontosabban a jelekre és a mögötte húzódó okokra.

Coaching – amivel én foglalkozom. Nagyszerű módszer, látszólag tanácsadás és mégsem az, inkább tréner. Azzal a céllal történik, hogy az ügyfél A-ból (ahol most áll egy adott helyzetben, megoldás folyamatában) eljusson B-be (ahova menni, jutni szeretne). Nem pszichoanalízis, nem megyünk a jelemből vissza a múltba, inkább a jelenből haladunk a jövő felé. Célorientált szemlélet, valódi tettekkel a valódi álmok és vágyak felé. Az ügyfél ott hordozza magában az adott problémája megoldásához szükséges minden információt és a segítség, amit a coach adhat, az  az erőssége, tehetsége és lelkesedése, hogy jobb állapotban eredményesebben tudjon a megoldáshoz jutni az, aki időszakosan a segítségét kéri.

 

Meg még persze annyi minden, ami segíthet, hogy a szorongásaink felszívódjanak. Végleg. Máskor meg időszakosan. Sebeink és hiedelmeink változó eredménnyel tüntethetőek el, de nem reménytelen az egész. 🙂 Semmiképp sem szabad feladni. Én mélyen hiszem, hogy lehet apró lépésekkel egyre tudatosabban értelmes életet élni. Mindenkinek olyan életet, amilyet annak tart.

Neked mi segített?

 

Hegedüs Erika ©
www.tobbvagy.hu – Több van benned, mint gondolnád

 

Kilépnél a virtuális térből azért, hogy érdemi lépéseket tegyél? Ha szeretnéd a coaching eszközeit használni ahhoz, hogy változtass megrekedt élethelyzetedet, többet hozz ki életedből, felszínre hozd rejtett tartalékaidat és nyitott vagy arra, hogy időszakosan együtt dolgozz épp velem, akkor itt találsz részleteket a közös munkáról!

Comments

comments

Engedd el a sérelmeidet! bejegyzéshez 4 hozzászólás

  • jogo szerint:

    Első szakaszban a meditáció megismerése segített. 2010-ben ismertem meg az angyal-meditációt,ma is alkalmazom,és e mellett több irányított meditációt is ( Bagdi Bella,Balogh Béla) . Hellinger féle családállításon is voltam,hihetetlen élmény volt.Egyszerre félelmetes és megindító. (Dr. Angster Máriánál).Rengeteg feldolgozásban segítséget nyújtó előadáson vettem részt( Öngondoskodás expo, Csernus estek,Nyitott akadémia,Pál Feri atya előadásai ) és nagy segítségemre voltak a könyvek és filmek,melyek közül sokra “Józsi bácsi” által találtam rá.
    Sikerült visszatalálnom a hitemhez,ma már a Bibliát is másként olvasom,sokat segít az ima is. Itt megemlítem az Újragondoló blogot ,Szazsi sok-sok olyan olvasmánnyal ismertetett meg,melyek mind-mind egy-egy lépcsőfokot jelentenek az utamon. ( Meghökkentő kegyelem,A viskó, Gary Chapman írásai : a legutóbbi ” ha a sajnálom nem elég” című: fantasztikusan jó.
    A MET terápiával tudom,hogy meg fogok ismerkedni. Kiss Balázs Kunó írásait is évek óta olvasom. <3

    • Era szerint:

      Nagyon jót mosolyogtam Jogo, mert akár én is írhattam volna a hozzászólásodat, annyi közös érdeklődési felületünk van. Valóban, mind-mind fontos darabkája az összerakós játéknak, egyiket sem lehet egyedüliként említeni, együtt mégis egy csodálatos nagy egész jön létre, leginkább a fejekben és a szívekben, akik ezen a z önismereti út során szívesen néznek önmagukba. Gondolom, egyetlen lépést sem bántál meg ezek közül… 🙂

  • jogo szerint:

    Egyetlen lépést sem bántam meg.Az igazsághoz tartozik ,hogy igen nagy fájdalommal jár ez az egész út….

Vélemény, hozzászólás?


Újratervezés Napló


Látogass el weboldalamra!


Regisztrálj a blogra

hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!



Tréning séta közben:


AJÁNDÉK coaching!


Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!

Keresés a blogon

Nézz be ide:


Kövess a Facebookon

Video csatornáim:



Google+:



Twitter:



Inspiráció képekben:







Húznál egy Angyalkártyát?


A CoachOK Szakmai Szövetség alapító tagja vagyok:

Milyen nap is van ma?