Elengedett pillanatok

Copyright: umbertoleporini / 123RF Stock fotó

Elképesztően sok feladat jött össze a napokban, biztosan ismered azokat az időszakaidat, hogy egyszerre több dologra kell figyelned, kapkodni kezdesz, hogy mindenhol teljesíteni tudj, aztán pont emiatt hibázol vagy csökken a hatékonyságod. Nem tudom, hogy hogyan szoktad kezelni, mi a megoldásod… én kiutaltam magamnak 15 perc pihenőt. Megajándékoztam magamat a közeli kávézó teraszával, karamellás kávéjával, arcomat simogató napfénnyel, kicsi csenddel.

Újra és újra eszembe jutott a tegnapi emlékem. Tegnap kora este le volt zárva a Gellért rakpart, rendőrautók villódzó fénye töltötte meg a sötét utcát. Mivel sétáltam a bicajos/gyalogos úton, sajnos szembesülnöm kellett a történettel. Egy kerékpáros rosszul lett, nem tudták megmenteni… épp helyezték bele abba a talán ismerős, semmivel sem összekeverhető fém ládába. Ledöbbentő érzés. Sokkoló.

Valaki elindul egy hosszabb-rövidebb városi bicajútra, talán valakitől elköszönt, talán valahova sietett, talán valaki várta. Gondolkodott, tervezett, a jó levegőn átmozgatta testét, előre nézett – jelképesen is és persze a valóságban is. Aztán jött egy pillanat és elillant, csak a test maradt ott.

A teraszon ülve figyeltem a napsugarakat, ahogy táncoltak a kávés-poharamon. Hallottam a távoli neszeket, szinte dübörögtek az ereim, ahogy e történet kapcsán párhuzamot húztam. Mennyiszer van előttünk egy adott pillanat, amit meg kell élni, amit nem szabad elengedni, amit értékelni kell. Amikor bele kell menni abba a pillanatba, ha mondjuk fáj, hagyni megélni, engedni érezni és aztán magunk mögött tudni. Mennyiszer van az orrunk előtt az a pillanat, ami ajándékokat hoz felénk, de eltoljuk, mert valami ok miatt reálisan, logikusan, mártírkodva nem illik épp oda. Pedig csak azért jön felénk, hogy megéljük, ugyanúgy pillanatokra, de azon energiák által valami sokkal-sokkal többre legyünk képesek utána.

Ajánlom ezt a pár sort az ismeretlen bicajos emlékére, hogy történetén keresztül is eszméljünk, hogy ne engedjük tovaszállni értékes pillanatainkat, akármilyen tanításaival fogadjuk el, éljük át és ne fussunk el előlük hárítással, lustasággal, félelemmel. Nem tudhatjuk, hogy mit szalasztunk el… mindennek helye van az életünkben.

Isten áldja.

Hegedüs Erika ©

‪

Comments

comments