- Ha bármit megadhatnék neked, olyan belső csendességet kapnál, hogy szíved mindig nyugodt és biztos maradna, bármi is történjék életedben. Pam Brown
Ha figyeljük az Égi képet, ha értelmezzük a világban zajló eseményeket, az időjárás változásait, embertársaink reakcióit, akkor nem lepődünk meg azon, hogy minden-mindennel összefügg, és anélkül, hogy állandóan okokat vagy üzeneteket akarnánk keresni, mégis olykor megállunk, hogy értelmezzük a bennünk zajló változásokat, amelyek “kint” is megjelennek. Jó esetben.
Kérlek, állj meg most egy kicsit és néhány mély lélegzetvétel után figyelj befelé, keresd magadban a választ: Akarod érteni a magadnak küldött üzeneteket?
Durva, ugye?!
Elképesztő energiák közepette érkezett el életünkbe az idei április. Hosszú, szürke tél (ami csak félig volt tél) után itt a tavasz, ami csak félig akar tavasz lenni. Olyan, mintha az a bizonyos bebábozódás elindult volna, aztán szépen meg is akadt. Ilyenkor a legnehezebb várni, hogy megtörténjen a csoda, és abból a bizonyos bábból kirepüljön a pillangó. Mindannyian tudjuk, hogy ilyenkor ha feszegetjük, ha erőszakkal akarjuk kikényszeríteni a bábozódás végét, akkor mi történik. Semmi. Halál. Elég jelképesen, lelki szinten érteni, hiszen sokszor ezerszer fájdalmasabb, mint a fizikai halál.
Talán nem kerülte el a figyelmedet az a véletlen (hmmm van olyan?) egybeesés, amely a mostani időszakunkat jellemzi. Volt itt tavaszi Napforduló, ráadásul Újholdkor és még a Napfogyatkozás is kísérte, most meg itt a Telihold, amit Holdfogyatkozás egészít ki, amit a Húsvét valódi ünnepe tesz teljessé. Hűha, túl sok? Azt már eddig is tudtuk, hogy Telihold után indul a leépítés, elengedés, fogyatkozás, ahogy fogy a Hold is, ráadásul most még itt van az Égi képernyőn hozzá ez a Holdfogyatkozás is. Lehet, hogy az a bizonyos bebábozódás folyamata itt ér véget és mindaz, amit eddig tettünk magunkért, amit beépítettünk, amit értelmeztünk, amilyen szinten csináltuk a rendet magunkban és magunk körül, most fog megmutatkozni? Nincs kétségem. Neked?
Újabb megállásra biztatlak. Ismét mély lélegzet, figyelés befelé, aztán lassú, határozott válasz magadnak a következő kérdésemre: Megtettél minden tőled telhetőt azért, hogy jobb állapotba kerülj?
Olyan szeszélyes az április, olyan nehéz várni, olyan jó lenne elengedni a télikabátot, már annyira zavaró a szekrényből kifolyó sok nehéz pulóver és meleg csizma. Ugye?! Kerülgetjük, tologatjuk a rendrakást, a szelektálást, az elajándékozást, a kidobálást – jelképesen és valóságosan is.
Valamelyik nap álltam a Bazilika előtti hatalmas téren, néztem a félelmetes felhőket, ahogy a fekete átvált hihetetlen világoskékbe, fehérrel kísérve. Megmelengette arcomat a nap utolsó napsugara, de csak egyetlen pillanatra, mert utána olyan orkán erejű szél jött, hogy erősen kapaszkodnom kellett a kabátomba, nehogy kifújjon belőle. Azon gondolkodtam, hogy micsoda leképezése az Égi világnak a bennünk zajló változások. Napok óta igazi böjti szelek fújnak. Húsvét körül szokott, az Univerzum óramű pontossággal hozza el az aktuális feladataink kellékeit. Észrevetted már? Itt van ez a szél, szélvihar dolog. Mindent elfúj, amire már nincs szükségünk, ha csak mi jó erősen ragaszkodva, nem kapaszkodunk bele. Nos? Hogy csinálod?
Közhelyes, de amíg nem csinálunk helyet az újnak, mert a régi erők, energiák birtokolnak mindent, addig sehogy sem engedjük be azokat az annyira várt új dolgokat. Ugye?!
Elgondolkodtál azon, hogy az Égi erők miért nem hatnak ugyanúgy mindenkire? Hogy lehet az, hogy valaki halad, teremt, megy előre, megáll, leül, talpra áll, siet, szárnyal, kivirágzik, a másik pedig megáll, tapicskol, dunsztolódik? Szerintem a másik is halad, megy, megáll, leül csak éppen egy olyan irányba, ami nem szolgálja valódi épülését. Pontosítok, hat az mindenkire, egyformán… csak kérdés, hogy ki-mit is kezd vele. Ha megfigyeljük, hogy figyelmünket mire fordítjuk napi szinten, azon belül órákban mérve, akkor talán bőrpír keletkezik ékes orcánkon, mert kénytelenek leszünk bevallani magunknak, hogy sáfárkodhatnánk jobban is az időnkkel. Bizony.
Ha mostanában egyetlen filmet szeretnél megnézni moziban, akkor jó szívvel ajánlom a Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel című filmet.
Hány új életünk lehet? – hangzik el a kérdés. Ahányat akarunk. – jön a válasz. Már az első rész is nagy hatással volt rám (túl azon, hogy “kellemes szórakozás”) a számtalan rejtett üzenetével, fontos tanításával, de a második rész talán még több ilyennel bír. Nem az elmúlásról szól, sokkal inkább az újrakezdésről, amely megérinthet bennünket akár harminc évesen, de ugyanúgy hatvanon túl is. A döntéseinkről, azok súlyáról, arról, hogy mind mire akar tanítani, ha van szívünk és szemünk.
…………
Visszatérve az áprilisra, amely látszólag megtréfál… bebábozódva akar tartani bennünket. Talán igen, de talán nem. Valóban kész vagy rá? Elengedtél minden régi, ideje múlt tárgyat, eseményt, személyt az életedből? Megfelelően töltekezel, épülsz, haladsz befelé és kifelé? Meg tudod élni a lelassulást, a marasztalás lényegét? Erőszakkal törnél már ki, vágysz a Napra, levegőre, dacolnál az időjárással, feszít a vágy, hogy végre történjen már valami? Jelképesen és valóságosan is? Megértem. Vagyunk így ezzel sokan… és még többen. Mégis talán a legjobb együtt haladni a bennünket körbevevő Világ energetikájával, hogy ne maradjunk le, de ne is próbáljunk előre sietni. Legyünk ott, ahol épp vagyunk, éljük meg azt, ami épp zajlik bennünk, aztán amikor itt az ideje, akkor továbbléphetünk, akkor magunk mögött hagyhatjuk azt a báb-állapotot, és megélhetjük pillangó-létünket. Sem előbb, sem később. Figyelni kell, bizony figyelni, mert a mocsár dagonyája valahol finom meleg is tud lenni, a megszokás, a kiszámíthatóság, az ismerős terep illúziója bent tarthat a “báb-állapotban” és utólag majd pillázhatunk nagyokat, hogy már megint miért ismétlődnek életesemények, helyzetek, dialógusok életünkbe “bepottyanó” szereplőivel kiegészítve.
Igen, érezhetjük azt is, hogy elakadt a lemez, közben csak az Élet dobálja elénk a feladatokat, amelyeket kikerülhetünk ugyan, de csak rövid távon. Hosszú távon újabb és újabb felvonások formájában felvetít elénk ezt-azt, hogy ne csak lássuk, de végre értsük is… aztán már jöhet bármikor újra, mivel nem lesz dolgunk vele, teljesen simán átgyalogolunk rajta, hogy egy újabb “feladatban” találjuk magunkat.
Böjti szelek hatalmas erővel, bátorítanak, hogy ne kapaszkodjunk túl erősen ideje múlt dolgokba. Telihold ezer feladattal, igen, már tudjuk. Érzelmi hullámvasúttal, sok-sok megéléssel, rácsodálkozással. Nőként szinte mindannyian megéljük, a férfiak is, akár a nőkre reagálva, akár magukba figyelve, érezve, érzékelve. A Holdfogyatkozás és számtalan jelképével hatással van napjainkra, közben a Húsvét üzenete is tolja arcunkba a tennivalókat. Nem, nem a számtalan ajándékvásárlásra gondolok, vagy kötelező és véget nem érő családi zabálásokra, hiszen bármi lehet ebből jó is és építő, ha mértéket tartva, törekszünk az egyensúlyra. Ahogy mindennel.
Nem tréfál az április, most sem. Megújulás, elengedés, elindulás. Ha akarjuk. Egyébként maradhatunk is, bekapcsolva abba a mocsár-világba, amely álarcos-báljában elhiteti velünk, hogy a tavasz automatikusan hozzá a megújulást. Átvágás, ahogy minden jelmezes a maszkos báli forgatagban.
Az a vicc az áprilisi tréfában, hogy megtréfálhat bennünket, de akár mi is őt. Miért ne?
Hegedüs Erika ©
www.tobbvagy.hu – Több van benned, mint gondolnád!
KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK:
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Visszajelzés: Miért van tele a hócipőnk a Teliholddal? | Több van benned, mint gondolnád