Egy gondolat mára
  • Ha rugalmas vagy, és hagysz másokat olyannak lenni, amilyenek, akkor egy rakás stressztől kíméled meg magad. A lelki béke a megváltozott hozzáállásból származik, nem pedig a megváltozott körülményekből. Andrew Matthews

Varázslatos csodavárás

Emlékszel még?! Kicsi gyerekként olyan sokan kucorogtunk az ablakhoz húzódva, fürkésző szemeinkkel kitekintve, valahova a messzibe merengve. Elképzeltük, hogy van ott valami az ismeretlen távolban, valami titokzatos, izgalmas, földöntúli… ami az ünnep környékén még inkább erősödve tört ránk. A szoba melegébe jól esően bevackoltuk magunkat és néztük az utca vagy épp a szomszéd házak fényeit, az ablakokon átsejlő világot kémlelve fantáziánk szabadon szárnyalt, összekeveredett a valóság az álmainkkal és engedtük, hogy egy varázslatos csodavárásba csöppenjünk…

Talán a gyerekkorunktól végigkísér bennünket ez a megmagyarázhatatlan érzés. Várunk, várakozunk, remélünk, hiszünk… és olykor elvárunk. Vártuk (vagy elvártuk?) a maja jóslat szerinti új világot, vártuk a karácsony meghittségét, aztán vártuk a szilveszter őrületét majd az új év reménységét. Vártuk az ünnep körüli szabadságot, a sok finom vacsorát, családi öleléseket, baráti találkozásokat, izgatott csomagbontogatásokat, az újévi fogadalmakat, az év eleji kinevezéseket, az új cégautót, az új névjegyet, az állásinterjú végeredményét… vártuk az áruház nyitást, hogy visszaválthassuk a cserére váró ajándékot, vártuk a kedvenc filmjeink unásig ismételt fordulatait, a vizsgáink eredményeit és a pótvizsgák új időpontjait, vártuk a befutó vonatot, a landoló gépeket, vártuk az alapítvány által szervezett adakozást, vártuk a hóesést vagy épp a melegedést.

Várunk. Máskor pedig elvárunk. Érzitek a különbséget? Egy olyan világban nevelődtünk, amely tele van elvárásokkal, így mi is szépen elsajátítottuk, professzionális módon belénk égett. Létezik, hogy nincs mit tenni? Létezik, hogy el kell fogadni az elvárásainkat és megannyi terhe alatt görcsölve kell rogyadozni? Gondold végig: csináltál az utóbbi időben bármit, amit csak azért csináltál, mert jó?! Amikor nem vártál el semmit, csak beletetted magad és jól esett…

Igen? Nagyszerű! Akkor már kellő tudatossággal éled az életed. Nem? Nem baj, bármikor lehet ezen változtatni!

Legyen az a célunk, hogy minél többször tegyünk bármit, kérjünk bármit, mondjunk bármit, de minél kevesebb elvárás legyen mögötte. Érdemes gyakorolni, mert a saját tapasztalataimra hagyatkozva azt tudom mondani, hogy piszok sokszor belecsúszok újra is újra az elvárásaim tengerébe és igazán csak akkor tudom önfeledten megélni az örömteli pillanataimat, ha semmiféle elvárás nincs bennem.

Így van ez a csodavárásainkkal is! Gondold végig, hogy Te milyen csodákat vártál, milyenekre számítottál, melyeket reméltél és miket vártál el! Biztosan voltak és vannak ilyenek. Nézzünk rá ezekre a csodákra, vizsgáljuk meg közelebbről! Hol vannak ezek a csodák? A múltunkban vagy épp a jövőnkben? Léteznek? Vagy csak illúzió mindegyik? Mi van akkor, ha egy olyan kreált vágy hajt bennünket, amelyeket mesterségesen generáltak bennünk, amelyeket tudatosan aztán már tudattalanul tápláltak generációkon keresztül a fejünkbe?! Álmodozunk összeszorult szívvel, az ablakon kibámulva, valami elérhetetlenre várva, valami olyanra, amitől azt reméljük, hogy aztán már minden jobb lesz.

A mostani csodavárásom során jöttem rá, hogy nem a távoli messzeségben kell ezt keresni. Egészen közel van ez a csoda. 🙂 Varázslatos csoda, ami mindannyiunkban benne van! A tudatosságom az, ami átvezet a torz szivárványon, kardok-hídján, hazugság-lavinákon, mocsarakon, ármányon és megtévesztő szereteten. Ha kell! Mire jó még a tudatosságom? Felfedezem egyedüllétem szépségét, túllépek a magány mardosó érzésén és megértem, hogy a legjobb társaság én magam vagyok magam számára… és pontosan ettől válhatok bárki más számára elképesztően jó társasággá! Érted? A tudatosságom arra is jó, hogy felfedezzem a világ hatásait, megértsem, hogy milyen összefüggésekben próbáljam magamtól azt távolítani. Vegyem észre, hogy a tükröződés is csak illúzió, semmi köze énképünknek a “valósághoz”, hiszen tudattalanul mások szemén keresztül látjuk és fogadjuk vagy épp nem fogadjuk el magunkat. A tudatosságom abban is segít, hogy felfedezzem a szerepek sokrétűségét, játszmáinkat, színdarabunkat, amely főszereplője én vagyok és a saját felelősségemet, hogy sodródom vagy épp élem a “szerepemet” és élvezem azt. A tudatosságom arra is nagyon jó, hogy hozzásegít egy olyan szemlélethez, amely megengedi, hogy boldogan éljem meg az összes történést, amelynek részese vagyok. Mert ez is csak egy döntés, hogy ha fáj, ha bánt, ha csalódást okoz akkor megengedem, hogy fájjon, de amilyen gyorsan csak képes vagyok ELENGEDEM. Ha túljutok rajta, akkor képes vagyok átértékelni, megérteni, kidolgozni önmagamból és valóban a helyére teszem. Ha… Nem mondom, hogy mindig megy. Azt is tudom, hogy nagyon nem mindegy, hogy épp milyen szinten vagyok, de már azt is tudom, hogy ha képes vagyok növelni a tudatosságomat, akkor azzal hatással lehetek másokra, akik visszahatnak rám. Elképesztő összefüggések. Nincsenek csodák és minden csoda. Olyan svájci óraszerkezet művészi pontosságával van megalkotva a Világ, olyan tökéletes Univerzum részesei vagyunk, olyan apró láncszemekként alkotjuk meg a nagy egészet, hogy az már szinte emberi elmével felfoghatatlan. Amikor elkezdem növelni a tudatosságomat, akkor növekszik a kreativitásom, lelkesedésem, nyitottságom. Tudatosan teszek vagy nem teszek, tudatosan választok és élvezem a választásomat, ha pedig meggondolom magam, akkor azt is hagyom. Figyelek és hagyom, hogy mások figyeljenek, gazdagodok, befogadok, hiszek, szeretek. Hálás a szívem ha sikerül véleményalkotás nélkül épp megélni a hétköznapjaimat, az ítélkezést csírájában elfojtanom… és egyáltalán van szemem bármire, amiért növekvő hálát érezhetek.  Képes vagyok megengedni magamnak, hogy “elnyomjam” önző egomat, aki félve az irányítás elvesztésétől pontosan önmagam ellen akar vezetni, és ösztönösen azt válasszam, ami nekem jó. Az életet. A tudatos életet. Ami bennem van és arra vár, hogy növekedhessen. Mert ez a csoda, amit megtaláltam ezen varázslatos csodavárásom alkalmával. Nem több és nem kevesebb. Pont elég! Feldolgozni, befogadni és életem részévé tenni is pont elég. 🙂

Élek, nem életben vagyok. Ha tudatos vagyok. Ha akarok. Akarok? Vagy még sem? És Te?

 

Hegedüs Erika

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?


Újratervezés Napló


Látogass el weboldalamra!


Regisztrálj a blogra

hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!



Tréning séta közben:


AJÁNDÉK coaching!


Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!

Keresés a blogon

Nézz be ide:


Kövess a Facebookon

Video csatornáim:



Google+:



Twitter:



Inspiráció képekben:







Húznál egy Angyalkártyát?


A CoachOK Szakmai Szövetség alapító tagja vagyok:

Milyen nap is van ma?