Egy gondolat mára
  • Ha azt gondolod, hogy a világ ellened fordul, akkor tényleg ellened fordul. Andrew Matthews

Újrakapcsolt kapcsolatok

20534012_sÁllok a bevásárlóközpont közepén, extrém módon tömeg van, egy hömpölygő áramlás vákumában kényelmetlenül kezdem érezni magam. Elfelejtettem, hogy 20%-os vasárnap van, amely gombnyomásra ingereket kapcsol be tömegeknél, hogy akár valós igények hiányában is ott töltsék a napjukat. A tömeg megteremti a lehetőséget, hogy egészen közel kerüljünk egymáshoz, belehallhassak beszélgetésfoszlányokba. Elképedve hagyom, hogy az áramlat vigyen, egy idő után már el is felejtem, hogy mit akartam vásárolni, mert magával ragad ez a fantasztikus szociológiai tanulmány, amellyel ez a vasárnap ajándékozott meg.

Nézem az arcokat, figyelem a gesztusokat, hallgatom a beszélgetéseket. Ma újra bizonyosságot nyert bennem, hogy nem működnek a hagyományos értékrend szerinti párkapcsolatok. Lehet, hogy az elmúlt 30-50 év átrendeződése lefektetett bizonyos alapokat, de mára, így 2014 elejére egészen világos, hogy nem kapaszkodhatunk tovább a szüleink félig sem működő mintáiba.

Két önálló lény közös lét nélkül

Két önálló lény közös lét nélkül

Jól szituált 40-es pár, két kicsi gyerekkel. Fáradtak a tömegtől, a gyerekektől, egymástól. Férfi téblábol, valami papírt szorongat a kezében, ügyet kellene intézni, a nő türelmetlen. Rákiabál, nagyon agresszív arccal, látszik rajta, hogy elszakadt a cérna. Nem látunk bele, hogy a nő egy agyát vesztett picsa, vagy egyszerűen az utolsó csepp érkezett éppen abba a virtuális pohárba, amikor a férfi tökölődése már nehezen tolerálható. Érzékelhető a feszültség, talán mindketten máshol és mással lennének szívesebben. Néhány lépéssel továbbhaladva 30-as pár áll aránylag közel, egymással szemben. A fiú messzire néz, kezei a zsebébe simulnak. A lány zavartan kezét tördeli maga előtt, könnyeitől vörös a szeme. Elhaladok mellettük, hallom a mondatfoszlányt. Túldimenzionált a tegnapi történet, semmi jelentősége nem volt. Nem látunk bele az életükbe, fogalmunk sincs, hogy a gazfickó megdöntött-e valakit a mámoros éjszaka félreeső zugában vagy főhősnőnk birtoklási vágya kapcsolt be, amitől féltékenységi rohama a semmi ágán ücsörög és óriásira növeszti magát. A mozgólépcsőn ér a következő tapasztalás. Jól öltözött 50-es pasi szorongatja 20 körüli barátnője kezét, aki extrém rövid szoknyáját húzogatja. Úgy öltözöl, mint egy ribanc – mondja felé fordulva, szúrós szemekkel a férfi, amitől a lány még inkább szorongani kezd. Talán mindig is így öltözött, semmi új nincs benne, talán csak a férfi miatt váltott stílust, gesztusaiból árad a bizonytalanság, ahogy érzi, hogy férfi most mérges, talán úgy gondolja, hogy nem léphet át bizonyos határokat, mert akkor annak következményei lesznek. Nem látunk bele az életükbe, elképesztő mennyiségű játszmáink repertoárja annyira nagy, hogy még tippem sincs, hogy mit játszanak épp, de talán úgy jó, hogy nincs ezzel dolgom…

Szociológiai tanulmányomat el is engedem, mert pont ennyi szemlélődés elég volt. Újra beigazolódik, hogy mások dolga és Isten dolga kösse le azt, akire tartozik, nekem bőven elég az én dolgommal foglalkozni.

Két "fél", aki egymástól reméli a kerek egész létet

Két “fél”, aki egymástól reméli a kerek egész létet

Érzem, hallom, tapasztalom, hogy olyan sokan vágyják még a régi értékrendek szerinti kapcsolatokat, amelyeket a mesék világa, agymosós filmek és idős emberek idealisztikus elbeszélései ihlettek. Jók voltak ezek valamikor a szabados ’60-as évek után, jó volt ez a szüleinknek, jó volt ez a régi energiák közötti viszonyok esetén… de hiába minden, mára ez már tovaszállt. Bármennyire is kapaszkodnánk görcsösen, vágynánk vissza azt az idealizált élményt, már nem lehet. Mondhatnám, hogy a 3. dimenziós (régi) mintáink még belénk égve követnek bennünket, olykor-olykor felszínre bukkannak, egyik-másik szívet szaggatóan megtépáz bennünket, a padlóra lök vagy a teljes bizonytalanságba. Érzem én, hogy már nem kell a régi minta… vagy a világ nagy része normális, csak én vagyok képtelen beállni a sorba? – Ismerős a gondolat? Nyugodj meg, nincs baj a gondolkodásoddal! Együtt változol a körülötted lüktető energiákkal, reakcióid ösztönösen törnek a felszínre, egészségesen eltaszítasz magadtól már mindent, ami lehúz, amiről a szíved mélyén érzed, hogy ezt nem is Te akarod. Olykor még újra belesodródunk a félelmekkel teli mátrixba, ahol már senki sem mer vagy tud az lenni, aki szeretne lenni a szíve mélyén. Elfelejtünk szabadon és mégis kötődve élni, teljes odafordulással, őszintén vállalni a felelősséget önmagunkért, a másikért és így a kapcsolatainkért… amivel pont a változásra vagyunk képtelenek bólintani, igent mondani és belesimulni, hagyni, hogy az áramlat körbeöleljen és vigyen.

Két kerek egész, aki fél még a MI-re

Két kerek egész, aki “fél” még a MI-re

Ezért olyan nehéz hazamenni, a tükör előtt megállni, őszintén a saját szemünkbe mondani mindazt, amit érzünk. Felismeréseid nem feltétlenül jelentik azt, hogy 10-20 éves házasságodat kell felrúgnod, kicsi gyerekeidet magad mögött hagyva menekülni, egyszerre két-három szerető között ingázni… dehogy! Sokkal inkább jelenti azt, hogy felszínre jön az igény az egészséges önzésre, amikor nem lesz fontosabb a Te belső rendednél, valóban megélt szabadságodnál, hogy kerek egésszé válhass és tartósan meg is tudd azt tartani. Azok a párkapcsolatok, akik két tagja egyszerre nyiladozik, emelkedik érzelmi és spirituális nyitottságuk, egyformán fontosnak tartják önmaguk szeretetét, monitorozzák saját igényeiket, esélyt kapnak, hogy ne féljenek… tehát elengedjék azt a mély hiedelmet, hogy ők a társuk nélkül csak felek és mániákusan keresni kell a másik felüket, akivel esélyt kaphatnak, hogy kerek egésszé váljanak. Pontosan azért, mert elképesztően fontosnak tartják Önmagukat, így a legnagyobb természetességgel kezelik, hogy a párjuk is igényli ezt a szabadságot (ami persze nem szabadosságot jelent) és önmaguk szeretetének szintentartását.

Két kerek egész megteremti a MI-t is önmaguk megtartása mellett

Két kerek egész megteremti a MI-t is önmaguk megtartása mellett

Talán ma már nem kapok a mellemre skarlát betűt azért, amire bátorítani akarlak. Remélhetőleg egyre többen felismerjük, hogy felesleges körmünk szakadtáig valami elveszett illúzióba kapaszkodni. Olyan sokszor hallottam már, hogy akkor leszünk kerek egészek, ha végre megtaláljuk a másik felünket… hogy olykor már majdnem elhittem. Ha mélyebbre ásunk, egyszerűen rájöhetünk, hogy alapjaiban dől meg ez a koncepció, hiszen két fél, aki fél, ha összekapaszkodnak, akkor még mindig két félből álló tákolmány az egész, ahol ketten félnek, együtt. Érted? Ezzel szemben, ha tartósan a két fél nem fél, mert EGÉSZ, önmagában, önmagától teljes egész, akkor bátran meg tudják nyitni a szívüket, és teljes bizonyossággal vágnak bele egy újabb egész, már a közös megalkotásába, ez a MI, de ezzel megsokszorozzák kettejük egészét és nem a közös metszetből szorítanak ki egy apró részt. Követhető? Gyakorlatilag olyan, mintha a két kerek egészhez épülne még egy harmadik egész. Szabad az áramlás, természetes és elvárások nélküli, a határok azért nem léteznek, mert mindenki ösztönösen tudja, hogy hogyan várhatna el bármit a másiktól, ha visszafelé sem esne jól neki. Tudja, érti és érzi, hogy csak olyan dolgot “generálhat” a másik számára, amit fordítva is könnyedén be tudna fogadni… de ettől függetlenül tiszta számára, hogy leginkább az a dolga, hogy a saját gondolataival és érzéseivel kell foglalkozzon, hiszen a másiknak is a sajátjaival kell ugyanezt tennie.

Mi kell ehhez? Továbbra is azt mondom, hogy önzés, de ez egy egészséges önzés. Engedd el az össztársadalmi címkézést, amitől rossz érzések kezdenek gerjedni benned ezzel kapcsolatban! Nem lehet ez egy nyomógomb, hogy akkor mi rosszak vagy gonoszak vagyunk, ha a sor elejére önmagunkat tesszük és ezerrel azon dolgozunk, hogy a lehető legjobban bánjunk magunkkal, mindig figyeljünk az igényeinkre és természetessé váljon, hogy úgy adhatjuk a legtöbbet a környezetünknek, a másiknak, ha előtte megadtuk a legtöbbet önmagunknak. Mindenkinek más és másképp fontos, ne akarj előregyártott csomagokban gondolkodni, hogy mi is az ideális megoldás. Nincs ilyen! Fogjuk fel inkább egy doboz építőkockának, amelyből mindenki azt épít, amit tetszőlegesen akar, amit a szíve diktál, amit a kreativitása és megérzései engednek.

tvelőttElkanyarodtam? Dehogy! Nincs távirányítónk, amely segítségével kedvünk szerint kapcsolgathatjuk a másikat, hogy nekünk hogyan is lenne “ideális”. Mégis azt mondom, hogy újrakapcsolt kapcsolatok ideje jött el. Ahol  a lélek nem áll ellent, aki elfogadja, hogy ez is egy élő, lüktető, változó, fejlődő létforma, nem lepődik meg azon, hogy átértelmezetten nézze átértelmezett kapcsolatait és e szerint éljen.

Részemről arra szavazok, hogy rezegjünk úgy, ahogy nekünk a legjobb, pontosan azért, hogy végre háborgó vagy vacogó lelkünk hátradőljön és azt érezze, hogy igen, ami történik, az jó, nagyon jó… semmi bajunk nem történhet 🙂 és ezzel esélyt adjunk arra, hogy egy másik lény, aki épp ebben az állapotban rezeg, valami elképesztő kinyílást éljen meg mellettünk, velünk, általunk, persze mi is általa és leginkább önmagunk által.

Nem hiszed? Paradoxon lehet, de akkor vagy marad a távirányító kapcsolgatása, újabb és újabb “műsorok” keresése, abban a reményben, hogy találsz olyan műsort, amely kielégíti belső vágyadat…  vagy nézőpontot váltasz, hogy igazából a műsor részese vagy, nem az aki, kapcsolgat, hanem pont az, aki játszik a történetben, aki megéli, hogy egy újrakapcsolt történet főhőse.

Szerinted?

Hegedüs Erika

Comments

comments

Újrakapcsolt kapcsolatok bejegyzéshez 9 hozzászólás

  • Igyike szerint:

    És mi van akkor ha egy fél,és egy egész kapcsolódik össze. Én vagyok egész,a párom fél,ő az aki fél még az előző kapcsolatból feltörő rossz emlékek végett,mivel sajna elnyomta magában,senkinek nem beszélt,nem mondta ki magából. És hogy velem van így törnek elő benne,és ettől meg szokott ijedni. Ezek így hogy feltörnek,mivel fel kell törniük,h.begyógyuljon,így később nem fognak,már nem fog félni? és így ő is egész lehet? Segíthetek én ebben? jó lenne az ha nekem mondaná ki mindent magából? Nem ártana-e nekem ezzel? magában mégsem tarthatja,szakemberhez meg nem akar fordulni.

    • Era szerint:

      Tudod Igyike… ahogy írtam is, Neked a saját dolgaiddal kell foglalkoznod, hogy tartósan magas energiákkal létezz. Ha egyre többször arra fókuszálsz, hogy a másikat “megmentsd”, akkor belemész egy játszmába, ami sehova se vezet. Engedd meg neki, hogy a saját tempójában összerakja magát, úgy, ahogy neki a legideálisabb. Sokkal nagyobb türelem és szabadság kell ilyenkor, erőpróbáló a részedről. Az, hogy ő épp hogyan van, mit érez, hidd el, hogy sosem Rólad szól, hanem a saját bizonytalansága, ingadozása tükröződik és ezen a szemen keresztül vizsgálja a világot és lát Téged. Ha majd úgy érzi, hogy ezt a régi emléket nem tudja egyedül kidolgozni magából, biztosan segítséget kér, de Te ne az anyja, megmentője, pszichológusa legyél. Ez az Ő dolga! Mi a Tied? Az, hogy ragyogj, mert attól Te vonzó maradsz. Számára is. Élvezd az életedet, azt is, amikor ő ott van melletted… de azt is, amikor egyedül haladsz az utadon. Hogy mikor és ki fél az nagyon összetett, mert számtalan nyomógomb vagy akna rejtőzik, amelyre még mindannyian reagálhatunk, tehát bármelyikünk félhet olykor-olykor. Minél jobban haladsz ebben a belső építkezésben, annál ritkábbak vagy épp rövidebbek lesznek a félelemben megélt pillanatok. Nem tudok rombolóbb dolgot a félelemnél, éppen ezért elképesztő örömmel töltsön el, amikor messze elkerül Téged a félelem. Pl. ne engedd be azt a félelmedet, hogy ő fél-e valami múltbeli sérelem miatt. OK?

      Szerintem. 🙂 De elfogadom, ha másnak más lesz a véleménye…

  • grafo manka szerint:

    Érdekes, cikk megint:) Az én kérdésem az, hogy mi van akkor, ha a körülmények annyira visszahúznak, hogy nem tudok eléggé rezegni? Úgy értem, ha elkezdek önző lenni (egészséges módon persze), ha elkezdem “megvalósítani” magam (x év gyereknevelés után részmunkaidőben dolgozni pl.), többen is egyből két kézzel kapnak utánam, lefojtanak, és iszonyat energiák kellenének, hogy ragyogni tudjak. nagyon-nagyon nehéznek érzem… így csak egy helyben toporgok, a munkával kapcsolatos vonzás is csak úgy sikerül, ha szinte minden szabad percemet azzal töltöm, hogy pozitívvá tegyem magam. Azt senki sem érti, hogy azzal tudnám a legtöbbet adni, ha önmagam lehetnék, ha támogatnának abban, amit szeretek (az nyilván nem kérdés, hogy a családomat szeretem). A kapcsolat már más téma, én nagyon kifelé mennék, mert nem találom a közösséget már, de mindig ott a de… ezer kérdés, hogyan lenne tovább. Mi az, amit ilyenkor érdemes lenne vonzani? Hogyan lehetne jól rezegni, hogy jöjjenek a megoldások?

    • Era szerint:

      Manka, ezek szerint Te egy olyan kapcsolatban vagy, ahol boldogtalan vagy! Ha jól értem. Tehát minden nap megkapod a “dózist”, amely emlékeztet arra, hogy elfáradtál Te is és a kapcsolatod is, amelyet különböző okok miatt de működtetsz… pontosabban cipelsz. Úgy gondolom, hogy ez épp elég ahhoz, hogy ez a csomag nagyon nehéz legyen és az ÉLET helyett túlélésben legyél. Nehéz úgy magasan rezegni, ha lehúz gondolatilag sok minden a hétköznapjaidban.
      Tegyél rendet magadban és magad körül! Addig nem várhatsz ideális pasit, amíg benne vagy egy másikban. Ha nem leszel kész teljesen egy új társra, akkor csak átugrasz egyikből a másikba, de a problémát viszed magaddal és előbb-utóbb ugyanúgy felszínre jön a megoldandó feladatod ott is. Nem kerülheted el! Tanuld meg itt, ebben, hogy a következő már jobb legyen.

  • jogo szerint:

    Ez az írásod is telibe talált. Van olyan ,hogy én egész, ő a fél? És mi van azzal,hogy tükrök vagyunk…ő benne(akin változtatni kellene…esetleg) pontosan azt a képet tartja szembe velem,ami nekem nagyon nem tetszik,mert a magam hiányosságait mutatja… Vajon ,ki-mi okozza a boldogtalanságunk? Biztosan a másik? Mit tegyek a felelősséggel? Ha gyermekeim vannak ,értük felelősséggel tartozom. 45 évesen felrúgni mindent? Újrakezdeni? és ha olyan ember jön az életembe ,akitől én szabadulni akartam? hogy maradok talpon annak felismerésekor,hogy az új kapcsolat ott folytatódik,ahol a régi abba maradt? Persze van ,akinek bejött…és van sok,akinek nem…
    Hat éve küzdök ezzel…kőkeményem.
    Hogy mire jutottam?arra,hogy a rendet itt benn,magamban hozom létre…a rezgésem bennem születik,nem a másik által…elveszi az energiám? Miért adom oda? Ha a változás benn valódi,akkor pedig szabad adnom az energiát…hiszen minél többet adsz,annál többet kapsz..
    Ha nem zavarok egy ajánlással,ideteszem..ha tolakodó,bátran töröld.Tudod,a lelkem vezet: most azt érzem,ide kellett hoznom…Nektek <3

    "Ne adja fel! Tudom, hogy lehetséges. Tudom, hogy a kapcsolata pontosan olyanná válhat, amilyenre mindig is vágyott.

    A sors most a kezébe adta ezt a könyvet, mely szenvedélyes védőbeszéd a házasság mellett,és csábító felhívás a párkapcsolat kalandjára.

    A jelenlegi kapcsolata a lehető legjobb az Ön számára tehát használja ki!

    A legtöbb válás felesleges." Eva- Maria Zurhorst

    Az elmúlt időszak egyik legnagyobb német könyvsikerének írója alapjaiban rázza meg párkapcsolatainkról kialakított nézeteinket.

    Provokáló, de optimizmust sugalló kijelentéseivel korábbi viselkedésmintáink feladására biztat.

    Modern társadalmunkban a vásárlás, a fogyasztás és a feleslegessé vált tárgyak kidobása határozza meg napjainkat. Sajnos, ez a hozzáállás kapcsolatainkra is rányomta a bélyegét:

    A nem megfelelő dolgokat azonnal le kell cserélni – adott esetben a párunkat is…"

    "Senki sem szeretheti bennünk azt, amit mi magunk nem szeretünk. Senki sem árt nekünk semmivel, amivel mi magunk nem ártunk magunknak."

    • Era szerint:

      De jó, hogy írtál Jogo 🙂
      Elgondolkodtattál. Nem tudom, hogy mások hogyan látják, de szerintem a boldogtalanságunk (pontosabban az azzal kapcsolatos érzésünk) belőlünk jön. A másik csak reagál a belőlünk kiáradó gondolatokra, érzésekre, a saját rezgésünkre. Elképesztő kölcsönhatás, mert mi meg rá reagálunk. Igen, tükröz a másik, ha valami nagyon nem tetszik, az jó lehetőség a tanításra, tanulásra… különben fel sem tűnne, mert nem okozna problémát.
      45 évesen felrúgni mindent? Nincs erre szabály, akkor kell lépni, amikor eljön a pillanat, hogy egészen biztos vagy már benne, hogy nincs feladatod a másik mellett, amikor már mindent megtanítottatok egymásnak, amit, mint párkapcsolat kell tanítani egymásnak.
      Az újrakezdés akkor adhat előrelépést, ha tanulsz a korábbiakból, levonod a következtetéseidet, Te magad is változol, mert változtatsz hozzáálláson, fontossági sorrenden, önmagad pozicionálásán, assztertív kommunikációra váltasz és egészséges önző üzemmódban létezel tovább. Ha te jól vagy, akkor mindenki más is jól lesz egy idő után a környezetedben, mert a boldog ember nagyon vonzó mások számára. Jelzés ez a javából, hogy még a belső rended nem 100%-os, ráfér a tavaszi nagytakarítás.

      Dehogy zavar az ajánlásod, köszönöm a megosztást! 🙂 Hasznos és elgondolkodtató!

      Erős bennem az érzés, hogy nem kerülhetjük el a változást, azok a bolygók, amelyek olyan hatalmasok és annyira nagy erővel hatnak ránk… hozzák a feladatokat, tapasztalásokat, lehetőségeket a változásra, emelkedésre, fejlődésre. Tele vagyok izgalommal, mert hónapok óta figyelem a bolygómozgásokat és nagy izgalommal tekintek a következő időszak elé, amely már lendületet adhat végre… és hozza az új dolgokat, ha van hely nekik. Ezért kell a következő néhány napban, hétben nagy-nagy rendet tenni magunkban és magunk körül.

      Drukkolok! 🙂

  • Cinzina szerint:

    Hű, tartalmas cikk, én meg régen szóltam hozzá. 🙂
    Az elmúlt három napban átmentem valami nagy alakítón… Kezdve azzal hogy a bokám és a lábfejem feldagadt és fájt, a végén szinte rálépni sem bírtam, így aztán természetes lett, hogy a pénteki napot ki kell vennem, nem tudok dolgozni. Naná, figyelmeztetés volt, hogy foglalkozzak magammal. Teljes mértékben, méghozzá.
    5 év után tudtam kilépni egy semmitmondó, üres, tartalmatlan, kapcsolatnak nem is nevezhető “valamiből”. Az 5 évből talán jó, ha az első pár hónap boldog volt, a többi egy nagy kötélhúzás volt (leginkább az idegeké). Megéltem benne a legsötétebb oldalamat, hisztit, mindent ami ehhez kapcsolódik (igen, tettlegességet is – nem tagadom, de SOHA nem a férfi a hibás ha megüt egy nőt, mert legtöbbször be sem valljuk, de mi nők provokáljuk ki!!!!!), és mégsem tudtam szabadulni. Mindig volt bennem remény, hogy majd ha én gyógyulok, ő is ezt teszi… Hát nem ez történt. Én gyógyultam, és igazán akkor mertem lépni, amikor MEGÉREZTEM, mit vált ki belőlem a másik közelsége. Addig amíg aggyal akarunk “szakítani”, energetikailag semmi sem változik, ellenben ha merünk érezni, akkor már sokkal tisztább a kép, és lépni is merünk. Hát én megtettem. Nem volt könnyű, de a végén tényleg felszabadított a tudat, hogy megtettem magamért, amit meg kellett, és hálás vagyok, hogy csak 5 évembe került ez a lépés.
    A következő az volt, hogy megszilárdítsam magamban azt az igényt, hogy kíváncsi legyek a férfiakra. Mert egy ilyen romboló kapcsolat után az ember lánya bizony megcsappant bizalommal fordulhat a férfiak felé (aki spirit, az egyenesen megtagadhatja a “szar” befogadását, és lubickolhat a saját fényében, bár teremtő ereje annak itt a Földön nincs). Belevetettem magam a randizásba, és az első randevú nagyon vegyes érzéseket hozott. Az első fél órában el akartam menekülni, bekapcsolt a sérült belső gyermek által működtetett “sértődős” énem, hogy na ezt nem, nem, és nem…. De aztán sikerült megnyugtatnom magam, hogy minden rendben, felismertem a régi működést, és maradásra bírtam magam. A végén egész jól feloldódtam, és habár továbbra is nemet mondtam a további találkozásra, azt már nem dacból tettem, hanem mert választottam. Ellenben megismertem egy érdekes embert, akivel a látókörömet szélesíthettem. Mert bizony az nagyon is érdekel, a férfiak hogyan látják a világot, mi a hozzáállásuk, a véleményük dolgokról. Hálás voltam neki, hogy megnyitott bennem egy kaput, amin keresztül kiáramolhatott az a sok kíváncsiság, ami az elmúlt 5 évben valahol lappangott bennem. Másnap családállításon vettem részt segítőként, ahol ismét ráébredtem: szükség van a férfiakra. Hol lennénk nélkülük? Hogyan fejlődhetnénk anélkül, hogy be ne fogadnánk az összes Egós működést, amit a férfiakban látunk leginkább? Hogyan is lehetne nélkülük emelkedni? Szerintem sehogyan…
    És innentől vett egy irányt a történet. Mikor levettem a bemutatkozásomból az összes spirituális jellegű szöveget, RÖGTÖN belebotlottam egy spirit férfiba. Abba, akivel még nem is találkoztam, de már tudtam hogy ez más lesz… És amikor belenéztem a szemeibe, képes voltam azonnal elveszni a tekintetében, ahogy még előtte sosem. Olyan összhang volt köztünk, hogy még magam is meglepődtem. Iszonyatosan boldog voltam, szárnyaltam. A megismerkedésünk első hétvégéjét nála töltöttem, már egy csókja is a szívemet túlcsordította szeretettel…. És aztán, aztán tisztáznunk kellett, ki mit tud adni, és akkor közölte, hogy egyelőre azt sem tudja, akar-e tartós kapcsolatot. Hát ezt nem volt jó hallani. Dolgoznom kellett vele, de egészen tegnapig észre sem vettem, mi munkálkodik bennem, pedig találkoztunk azóta.
    Bezártam. Totálisan lezártam minden érzést. SEMMIT sem éreztem abból, amit az együtt töltött hétvégén. És még ki is mondtam neki, hogy kezdem magam biztonságban érezni…. Hát persze, az érzések nélküli világ volt eddig ránk jellemző, és naná hogy az ad biztonságot!!!! Hiszen nem érhet bennünket fájdalom, ha immunisak vagyunk rá…. Ha meg sem érezzük… Persze ehelyett tele vagyunk testi fájdalommal, de az kit érdekel, egy bogyó, és már el is múlt… Hát ez nem múlt el, ödémás lett a lábfejem. Fel kellett tárnom az érzéseimet. Amikor rám írt, hogy hogy vagyok, kedvesen érdeklődött, akkor fogtam fel, mennyire fáj belül a lelkemnek az, hogy lezártam magam egy ilyen csodálatos lény előtt, csak mert 2 nap után nem mondta azt hogy “igen, szeretnék veled tartós párkapcsolatban lenni”…. Zokogtam és köhögtem, valamit a mélyből felköhögtem, majdnem belefulladtam, de kijött. Utána sokáig csak feküdtem az ágyban és szeretgettem magam. Együtt éreztem magammal, a fájdalmamat megéltem, és gyógyítani kezdtem a szívem. Kifejeztem a szándékomat, hogy BÁRMI is jön, szeretnék szeretni, kiáradni, áramolni…. Hogy hadd lehessek végre magamnak olyan fontos, hogy nem akarom a másikat megmenteni, hanem azzal foglalkozom, amit vele megélhetek itt és most… Hogy magamat emelem azáltal, hogy szeretek, bármi is lesz. És mindezt azért írtam le, mert úgy érzem, nagyon is a témához vág.
    Valóban képtelenség a mostani világban a régi értékrend szerinti párkapcsolatok működtetése, legalábbis azoknak, akik már spirituálisan szeretnének élni. Nem az a cél, hogy életünk végéig egy párral legyünk nap mint nap halálosan boldogok – ez illúzió! A valódi cél az, hogy megtanuljunk a saját lábainkon megállni a Földön, helytállni, szeretni, áramolni, és minden egyes emberrel megélni azt, amit meg lehet élni velük az ittben és a mostban. Akkor leszünk egészek, ha merünk érezni, merjük szeretni a másikat feltételek nélkül, no és persze önmagunkat is – és nem a másik megmentése a fontosabb, hanem az, hogy mi mit KAPUNK, mit fogadunk be, mit építünk be, és viszünk tovább. Szerintem nem is lesznek már tartós párkapcsolatok (értsd: 20-30-40 éves házasságok), mert az embereknek már nem erre van igényük. Csak az Egó, az az édes, drága, kicsi Egó az, ami még a régibe kapaszkodik, és ami még képes sanyargatni a lelkünket, és összetépni angyali szárnyainkat, hogy maradjunk abban, amiben már lassan fizikailag is képtelenség. Szeressük és becsüljük nagyon azt a kis “Szörnyet”, mert ő mutatja meg, hogy pontosan hol is tartunk, mit is működtetünk, szükségünk van rá. És ha már eléggé megszelídült, csodálatos társunk lesz az Élet nevű játékban.
    Köszönöm hogy ezt leírhattam. 🙂

    Ui. Az az “agyát vesztett picsa” jelző nekem nagyon tetszett!!!! 🙂

    • Era szerint:

      Szia Cinzina, jó olvasni újra 🙂
      Köszönöm az őszinteségedet, nagyon jól leírtad, hogy milyen változások zajlottak benned… és szerintem ezt nagyon sokan, hozzád hasonlóan már megtapasztaltuk sajna vagy épp most éljük át. Úgy látszik, hogy a lelked elképesztő gyorsasággal üzen önmagadnak és azonnal megjelennek a testi tünetek. Jó, hogy ilyen profin értelmezed és beépíted a tapasztalásaidat.

      Drukkolok, hogy a kíváncsiságod megmaradjon a “pasik” és az egész világ felé is!

      Jó volt leírni? Nos… szerintem nagyon jó volt olvasni is. Köszönöm! <3

Vélemény, hozzászólás?


Újratervezés Napló


Látogass el weboldalamra!


Regisztrálj a blogra

hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!



Tréning séta közben:


AJÁNDÉK coaching!


Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!

Keresés a blogon

Nézz be ide:


Kövess a Facebookon

Video csatornáim:



Google+:



Twitter:



Inspiráció képekben:







Húznál egy Angyalkártyát?


A CoachOK Szakmai Szövetség alapító tagja vagyok:

Milyen nap is van ma?