Teljesíthető a teljes élet?

forrás:

Vajon utópia az a vágyunk, hogy teljes életet éljünk? Egyáltalán ugyanazt jelenti egyikünknek, mint másikunknak a teljes élet fogalma? Kicsit mélyebben megvizsgálva rájöhetünk, hogy nagyon vékony jégen táncolunk a témát boncolgatva, hiszen ez már megint olyan kérdés, ami nem lehet fekete vagy fehér.

Ha úgy tekintünk erre az életünkre, hogy ez a (jó esetben) 70-80 év az összes, amellyel gazdálkodnunk kell, és garantáltan nincs új leszületésünk, nem lesz új életünk, nincs semmiféle fejlődésünk, feladataink és leckéink, akkor talán egyszerűbben értelmezhető ez a teljes élet kérdése. Akkor könnyebben meg tudjuk válaszolni magunknak, másoknak, hogy mi is számunkra a teljes élet, mi kell, hogy beleférjen és mi az, ami egyáltalán nem esik jól. Ebben az esetben tudomásul kell venni, hogy nagyon nem ugyanaz lesz a megoldás egyikünknek, mint másikunknak.

Ha mégis elfogadjuk, hogy nem egyszer járunk itt a Földön, van több történetünk és mégis igazak a leckék, fejlődési fázisok, ismétlődő találkozások, akkor talán nem ennyire égető, hogy minden szelet szerepet kapjon az adott életünk során, hiszen elképzelhető, hogy az adott életünkben egyetlen dologra “szerződünk” és ez akár azzal is járhat, hogy szinte egyetlen nagy szelet tölti ki az ilyen-olyan életünket és az összes többi, vagy legalábbis nagyon sok, összességében egészen jelentéktelen mértéket képvisel. Az is lehet, hogy egy ilyen “vállalás” inkább romboló, mint építő és az is lehet, hogy lelket gyötrő megtapasztalást vállaltunk be. Lehet. De az is lehet, hogy még ebbe a megtapasztalással teli életbe beterveztünk egy sorsfordítót, mondjuk egy komolyabb betegség, válság, válás, haláleset formájában és ez adhat egy olyan erős fordulatot, amely kapcsán az adott életünk során egy egész más szemléletben folytathatjuk utunkat.

A Coaching Akadémián tanultam egy módszert életünk szeleteinek vizsgálatára. Nagyon egyszerű, mutatom. Egy üres lapra rajzolunk egy kört és annyi szeletre osztjuk, amennyi jelen van az életünkben. Párkapcsolat, barátság, család, munka, karrier, hobbi, önmegvalósítás, sport, pihenés, pénzügyek, stb. Az adott területet kiszínezzük, de csak annyira, amennyire úgy érezzük, hogy teljes. Vagyis számunkra rendben van!

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ha mondjuk a pénzügyeinknél nem jellemző a nagy gyarapodás, de nincsenek kintlévőségeink, tartozásaink és épp annyi van, amennyire szükségünk van, akkor az tölthet el valakit elégedettséggel, míg mást feszültté tehet, hogy nem képes tartalékolni, felhalmozni.

Ha elkészülünk a színezéssel, akkor nagyon szembetűnő lesz, hogy hol vannak azok a területek, amelyekkel nem vagyunk elégedettel, mi érdemel nagyobb fókuszt, hogy többet hozzunk ki belőle, megvizsgálhatjuk, hogy mit lehetne változtatni, amely után elégedettebben szemléljük a mi teljes életünket.

forrás:

Egy másik élettorta modell egyenlő szeletekre osztatja velünk életünk területeit. Munka, pénzügyek, kapcsolatok, egészségmegőrzés, stressz-kezelés, önbecsülés, szellemi élet, életcél, életminőség (környezetünk), játék stb. Ez a megközelítés az önértékelésünket veszi szemügyre a különböző területeket vizsgálva. Segít befelé figyelni, általa kialakíthatjuk a saját öngondoskodásunkat, hogy spirituális értelemben teljes életünk legyen – ha arra vágyunk! Ez sem lehet elvárás vagy szint, hiszen mindannyian különböző tempóban fejlődünk, eszmélünk, értelmezünk és különböző módon igényeljük a kiteljesedést itt a földi életünk során. Ennél a verziónál egészen egyszerűen csak végig kell nézni ezt a 12 területet, hogy mennyire fér bele az életünkbe, tudunk illetve akarunk-e figyelmet adni nekik, látjuk-e, hogy milyen összefüggésben kapcsolódnak egymásba, hogy bennünket támogassanak egy egészséges test-lélek-szellem egyensúly megtartásában.

Bármelyik élettorta modellt vizsgáltam vagy használtam a munkám során, mindig beigazolódott, hogy a panaszkodás a legjobb visszajelzés, hogy maga az egyén mindennel foglalkozik, csak valóban önmagával nem. Ugyanis, amikor kellő figyelmet fordítunk a számunkra fontos kiteljesedésre, akkor egészen egyszerűen nincs időnk a gazdaság, a politika vagy a társadalom gumi-csontjain rágódni. Miért? Mert leköt a létünk, a saját kis világunkban megélt történések, reakciók, érzések, amelyekre MINDIG jönnek a válaszok. Tanítanak, kihívások elé állítanak, rávezetnek, hogy minden csak egy vetített sztori, attól függően, hogy milyen a mi belső világunk. Ebben az esetben, ha a panaszkodás felüti a fejét, egészen rövid ideig lehet létjogosultsága, mert kellő tudatossággal meglátjuk, hogy lehet-e rajta változtatni.

1. Ha igen, akkor teszünk érdekében. Nem panaszkodunk tovább, mert felismerjük, hogy lehet rajta változtatni, így változtatunk is, tehát nem lesz miért panaszkodni.

2. Ha nem, akkor elengedjük, mert tudjuk, hogy úgysem teszünk semmit (esetleg nincs vele dolgunk), így nem is fog változni, tehát teljesen felesleges valami olyan miatt panaszkodni egy életen át, amelyre lehetne ráhatásunk, mégis úgy döntöttünk, hogy nem teszünk semmit.

Egyik, nem túl régi TV-riportban arról beszélgettünk, hogy a munkamánia hogyan lehet szenvedélybetegség, amely kapcsán felszínre jött a másik élet-torna szeleteink megközelítés. Egyik kedvenc témám. Ahogy a riportban is elmondtam a legfontosabb, hogy számunkra mi a fontos, tőlünk függ, hogy milyen mértékű az az egyensúly, így az eltolódás az egyes szeletek között. Senki sem tudja jobban nálunk, hogy melyik szelet miért olyan fontos és azt sem, hogy ez időszakos eltolódás lesz, vagy akár a teljes életünket jellemezni fogja. Ahogy azt sem tudja helyettünk megmondani senki sem, hogy hogyan kellene változtatni a szeletek nagyságán és arányán, ha ez nem jön belső késztetésként, saját vágyként.

………………

A riportban nem esett szó pontosan arról, hogy mekkora átjárhatóság van a tortaszeletek nagysága, darabszáma, időbeli változása között, ahogy azt sem hangsúlyoztam megfelelően, hogy nem feltétlenül KELL egyenlő nagyságú tortaszeletekben gondolkodni és ráadásul ezek az egyenlő nagyságú szeleteknek nem kell minden egyes napunkat egyformán megtöltenie.

Ez a hangulatunktól, bioritmusunktól, élethelyzeteinktől, egészségi és mentális állapotunktól függően erősen változhat, eltolódhat. Mégis úgy hiszem, hogy a teljes élet attól teljes, hogy megengedjük magunknak, hogy több lábon álló életünk legyen, amelyben több mindennek jut szerep, így nem történik végzetes megborulás, ha egyik-másik szelet valami miatt kihullik.

Milyen szeleteket gondolok én ebbe az élettortába?

– Munka

– Párkapcsolat

– Emberi kapcsolatok (család, gyerekek, szülők, barátok, kollégák, szomszédok)

– Egészség

– Önmegvalósítás

– Sport

– Hobbi

– Törődés másokkal, karitatív tevékenység

– Pihenés

Teljesen mindegy, hogy megengedjük-e magunknak, hogy ez a sok szelet valamilyen formában beleférhet az életünkbe vagy sem. Az a fontos, hogy amikor ott állunk a tükör előtt és senki sem lát, akkor képesek vagyunk-e kimondani, hogy ez így rendben van, és ezért ezzel én rendben vagyok. Ellenkező esetben? Nos tapasztalataim szerint jön a vetítés, ködösítés, okoskodás, de egy vájt fül, egy figyelő szem pontosan látja, érzi, hogy igen, elbillent az a bizonyos egyensúly, vicsorral ki is áll valaki a kibillentség mellett, még sincs a helyén, hiszen energetikailag, kisugárzása, testbeszéde ordítóan árulkodik arról, hogy önbecsapás hadjáratot folytat… leginkább önmaga ellen.

Ahogy változunk, úgy változnak a szeleteink nagysága is, sőt sokszor egymásba folytak, összefonódnak. Lehet, hogy a munkánk lesz az önmegvalósításunk vagy épp emberi kapcsolataink jelentik a munkánkat. Az is lehet, hogy a mozgás lesz a hobbink vagy épp karitatív tevékenységeink csúsznak bele a munka területébe. Elképesztően sok verzió lehet és nagyon fontos, hogy feltérképezzük saját életünket, hogy kulcsokat találjunk a megoldásainkhoz, mert garantáltan nem vezet sehova, ha mások megoldásait igyekszünk átvenni, sablonosan beépíteni. Reménytelen és felesleges időpocsékolás.

Nagyon egyszerűen látható, hogy ezek a szeletek nem lehetnek egyforma nagyságúak minden napunk során, de természetesen lehet arra törekedni, hogy ne legyen irreális az összetétele. Sokan úgy gondolják, hogy például a karitatív tevékenység nem fér bele a teljes életbe napi gyakorisággal, közben lehet, hogy csak szemléletet kell váltani. Nem mindenkinek lesz út az, hogy hétköznap esténként ételt vigyen a közeli hajléktalanoknak, de talán könnyebben beilleszthető a napi rutinba egy olyan, ha mondjuk az előttünk sétáló eldob egy üres cigis dobozt, akkor azt egészen elegánsan felemeljük és a közeli szemetesbe hajítjuk. Ugyanolyan fontos tett a nagy egészt vizsgálva és nem igényel 20 másodpercnél többet, napi szinten. Így talán könnyebben elfogadható, hogy több szeletes tortában gondolkodjunk a saját teljességünk érdekében.

Mindamellett fontos megérteni, hogy nem mindenkinek teljesíthető a teljes élet témája egy adott élet során, főleg ha emberöltőkön keresztül szemlélődünk. Ma már megértettem, hogy nem lehet ugyanaz a megoldása mindenkinek, nem lehet ugyanolyan kavicsokkal kikövezett az út, nagyon fontos feltérképezni egyéni igényeinket, vágyainkat, társadalmi nyomástól lecsupaszított örömeinket, belső sugallatokra támaszkodó küldetésünket, hogy közelebb kerüljünk a megoldásokhoz. Saját megoldásainkhoz!

Más kérdés az persze, hogy kinek-mi a teljesség? Számomra továbbra is az, hogy megtaláljuk valódi mozgatórugóinkat, minden fajta külső nyomás, kényszer, program hatása alól képessé válunk önmagunkat mentesíteni, vagy legalább tudatosan törekszünk rá. Közben a lehető legtöbb szeletet megengedjük magunknak, hogy lehessen velük kapcsolatban megélésünk, így lehessen róluk valós véleményünk.

E nélkül az egész megmarad az elmélet szintjén, így kívül rekedünk és utópia marad az egész teljes-élet mizéria… és akkor valóban teljesíthetetlen marad. Össztársadalmi szinten gyanítom, hogy ez a verzió a gyakoribb, ettől függetlenül meggyőződésem, hogy az egyénnek, egyéni szinten kell önmagát szemlélnie és célszerű az egészséges önzést elsajátítania, hogy rájöjjön, senki sem felelős a másik életéért, mindenki önmagát tudja megmenteni vagy hagyni megrekedni.

Teljesen mindegy, hogy melyiket választjuk, csak közben tudjuk, hogy ez a mi választásunk.

Hegedüs Erika

KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK:

Lelki edzőterem: a panaszkodás ellen

Mártír szerepben veszélyes a játszma

Kezeljük a kiégést!

Comments

comments