- Nem szabad az elmédnek utasítást adni arra, hogy valamit NE tegyen. Tudatalattidnak arról kell tiszta képet kapnia, amit el akarsz érni. Andrew Matthews
Mai írásomat sokan nem fogják érteni, mert nagyon más életszakaszukat élik, nagyon más élethelyzetben vannak, és ez így van pont jól. Nem is nekik szól, sokkal inkább azoknak akik talán még többen vannak – azok, akik nem élnek tartós párkapcsolatban, akik nem épp most válnak, tele fájdalommal, ezer szenvedéssel és mélyrepüléssel, akik nem épp komoly betegséggel küzdenek a túlélésért és minden figyelmük a saját vagy szerettük gyógyulásán van… egyszerűen azoknak íródott, akikkel amúgy minden rendben van, élnek, jönnek-mennek, tesznek-vesznek és közben mellékesen várják az “igazit”. A legtöbben ezt egyedül teszik, de van szép számmal olyan is, aki a kiüresedett házasságában, rutinoktól elszürkült világában ugyanúgy várja az “igazit”, mint azok, akik ezt (korrektebbül) egyedül élik meg. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Amikor kislány voltam, imádtam azokat a csodaszép mesekönyveket, amelyeket ha kinyitottam, olyan szépen kiemelkedtek térbe a történet szereplői. Emlékszel rá? Most konkrétan a régiek vannak a fejemben, mert annyira csodálatos rajzolatuk volt, valahogy nem találom azokat a tekinteteket mostanában. Ez is változik, mint minden. Hófehérke üvegkoporsója valami kemény celofánból, Csipkerózsika kastélya nyitható ablakokkal, mozgatható volt Hamupipőke a söprűjével és még annyi minden. Ma már nem tudom megmondani, hogy vizuálisan vagy tartalmilag fogott meg a sok történet, nehéz lenne ennyi év távlatából bizonyossággal bármit kijelenteni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Két dudás egy csárdában nem fér meg – tartja a mondás. Adva van Nő és Férfi. Sok esetben tökéletesen működhet a kapcsolatuk, ha hasonlóak. De pontosan miben?
Értékrendben, neveltetésben, szocializációban, iskolázottságban? Az “ellentétek vonzzák egymást” mondás abban az esetben helytálló, ha rövidtávon nézzük a történetet, amolyan hollywoodi vagy népmesei szemlélettel, ott mindig egymásra találnak a nagyon különbözőek. De ott sosem mutatják a folytatást, amikor a pár egymásra csodálkozik, feszegetik határaikat, megismerik a másikat, egymásra simulnak, jól eső kompromisszumokat hoznak (ha épp akarnak), és ezen keresztül önként változnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Legutóbbi hozzászólások