- Ha nem szeretjük önmagunkat, akkor azzal másokat bosszantunk, és ráadásul mi magunk is sokat szenvedünk. Ha megtanuljuk jobban elfogadni magunkat, többé már nem megyünk bele ilyen játszmákba. Andrew Matthews
Mondhatod, hogy mindaz, amit olyan gyakorta hangoztatok, most még sincs jelen… miszerint sem Isten, sem mások dolgával nem kell foglalkoznunk, hiszen csak a mi dolgunk igazából a MI DOLGUNK. Ha tényleg tartom magam ehhez az elvhez, akkor gondban leszek, mert nehezen fogom folytatni a blogolást. Miért? Pontosan azért, mert amikor górcső alá veszek egy-egy emberi viselkedésmintát, amikor azt vizsgálom, hogy amit én érzek, az hogyan jöhet elő másnál is, amiről másokkal beszélgetek, miképpen ismétlődik bármelyikünknél… nos akkor minden alkalommal valami olyannak foglalkozom, ami nem az én dolgom. Sajnos, igen, így van. Elismerem.
Agyaltam sokat, hogyan tudom megmutatni az érem több oldalát, ha csak az én dolgommal foglalkozom… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Nem tudom megmondani, hogy miről jutott eszembe… ültem az autóban, araszoltam a tömegben. A szélvédő párás volt, kint ezerrel szakadt az eső. Tiszta mondatok álltak össze egésszé.
Rámosolyogtam a saját gondolatomra. Annyiszor hallottam már, hogy szinte szóról-szóra mondom… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Legutóbbi hozzászólások