Egy gondolat mára
  • Képességeink ajándékok. Útjelzők – mutatják a mi egyedi és megismételhetetlen életutunk iránylehetőségeit. Tenni csak azzal tudunk, amink van. Hiányzó képesség nincs. Mindannyian mindent megkaptunk ahhoz, hogy maradéktalanul boldogok lehessünk. Biegelbauer Pál

Szép pillanatok

Azok, akik királylány meséken nőttek fel, talán várják azt a pontot, amikor áttörik a gát és onnantól, mindig boldogok lesznek. Foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy még egy kicsit kell kitartaniuk, összeszorított kézzel várakozni, esetleg némán tűrni, lehajtott fejjel várni stb. Azok, akik hallgatták, olvasták ugyan a meséket, de kellő tudatossággal értelmezték azokat, szépen kiszedték a tanulságokat, elraktározták, de semmiképp sem ragadtak a rózsaszín ködbe, azok tudják, hogy apró részleteket kell keresnünk és jól megélnünk azokat. Szerintem.

Az élet megannyi szép pillanattal ajándékoz meg bennünket. Ahányan vagyunk, annyi módon állunk a világ dolgaihoz. Természetes, hogy van akit a terrorizmus elleni küzdelem köt le, másokat a gazdasági vagy politikai ármánykodás, megint másokat a helyes sminkecset használat. Sokszor kicsi a Világ, máskor mégis olyan nagy.

Arra gondoltam, hogy jártunkban-keltünkben annyi szép pillanat “jön” velünk szembe, minél inkább gyakorolunk, tanítjuk a szemünket és a szívünket, annál inkább meglátjuk egy idő után ezeket a csodákkal teli részleteket.

Benne vagy egy ilyen közös játékban, életmód elsajátításban?

Ha okostelefonnal jössz-mész a világban, szeretsz pillanatokat, részleteket, érzéseket fotózni,

ha van pinterest fiókod,

szívesen építenéd együtt azt a montázst, ami megannyi szép pillanatot mutat meg nekünk sokunk szemén keresztül, akkor rácsodálkozhatunk, hogy mennyi mindent nem veszünk talán észre, mennyi minden csoda van ott az orrunk előtt.

Hogyan működik ez a virtuális falitábla? Itt van a Szép pillanatok című pinterest tábla, ahol gyűjteni tudjuk azokat a kicsi vagy nagy csodákat, amelyek szembejönnek velünk. Ahhoz, hogy hozzáférésed legyen, meg kell, hogy hívjalak.

Írj egy emailt ide: pinterest@tobbvagy.hu , hogy milyen pinterest azonosítót/emailcímet/nevet hívjak meg, onnantól pedig már Tied a pálya, hogy megoszd velünk (a magad és persze a többiek örömére) a Te szemeden keresztül látható Világot, amelyben megannyi szép pillanat lapul.

Több van benned fotók

Van kedved csatlakozni? *

Várlak!

Hegedüs Erika ©
www.tobbvagy.hu – Több van benned, mint gondolnád!

Több vagy pinterest

 

 

 

 

 

* Nem pusztán öncélú az ötlet. Mélyen hiszek abban, hogy képesek vagyunk megtanítani magunkat arra, hogy olyan eseményeket, beszélgetéseket, pillanatokat, színeket, emberi megnyilvánulásokat vegyünk észre, amelyek építenek, irányba tesznek, erősítenek. Teljesen mindegy, hogy mire figyelünk, arra küldünk energiát, azt erősítjük, azt “növeljük”, azt éltetjük. Elvileg teljesen mindegy, egyedül Neked nem mindegy! Van kedved megtanítani magadat, hogy tűélesen szelektálva lásd meg az életed csodáit? Ez a módszer akár erre a célra is működőképes lehet…

 

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?


Újratervezés Napló


Látogass el weboldalamra!


Regisztrálj a blogra

hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!



Tréning séta közben:


AJÁNDÉK coaching!


Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!

Keresés a blogon

Nézz be ide:


Kövess a Facebookon

Video csatornáim:



Google+:



Twitter:



Inspiráció képekben:







Húznál egy Angyalkártyát?


A CoachOK Szakmai Szövetség alapító tagja vagyok:

Milyen nap is van ma?