Egy gondolat mára
  • Akkor szeretünk valakit, ha megadjuk neki a szabadságot, hogy az legyen, ami szeretne lenni, ott legyen, ahol szeretne lenni! Akkor szeretünk valakit, ha megengedjük neki, hogy szabad akaratából legyen része életünknek. Andrew Matthews

Pótolhatatlan pótcselekvések

12153081_sOlyan, mint amikor leprától félünk… nem is nagyon merünk ránézni erre a pótcselekvés dologra. Persze azonnal észleljük másokban,  el is merengünk, hogy mennyire nem látják magukat reálisan, mennyire menekülnek valami elől… bezzeg mi! Na igen, bezzeg, mi! Pont ezért most inkább járjuk körbe a saját házunk táját!

Mi is lehet pótcselekvés? Egészet kicsi, ártalmatlan hóborttól eljuthatunk a komoly önszabotázsig. A repertoár széles és minden képzeletet felül tud múlni. A hajcsavargatás vagy a ceruzarágás nem sok kárt tud bennünk okozni, de a rendszeres ajakharapdálás, körömrágás vagy körömbőr csipkedés már saját magunk bántalmazása. A felfokozott takarításmánia, kényszerevés, állandósuló munkamánia és társai már sokkal mélyebb és összetettebb “titkokat” takarnak, amelyek mögött a pillanatnyi stresszen túl azért ezer és ezer lelki gubanc rejtőzködhet. Ezeknek a mélyben meghúzódó okoknak a feltárására sokszor nem is kevés időt kell szánnunk, komolyabb ügyek esetén egy jól felkészült pszichológust is érdemes bevonnunk, mert rendszerint ezt egyedül képtelenség felgöngyölni, hiszen a pótcselekvés lényege, hogy tudattalanul, mechanizmusaink beindulása hatására végezzük.

A pótcselekvés függőség. Hatalmat gyakorol azon énünk felett, amelynek talán semmi szüksége arra a valamire, ami hatalma alatt tart. Szakemberek szerint gyakorta hasznosnak minősülnek ezen tevékenységeink jó része, mivel segítenek oldani a stresszes helyzeteket, de fontosnak tartják, hogy figyeljünk arra, hogy ne rögzüljenek a szóban forgó viselkedési minták, romboló szokások. Nagyon nem mindegy, hogy most milyen függőségeinkre gondolunk, milyen pótcselekvéseink jutnak eszünkbe! Valamivel eltérőbb hozzáállást igényel a cigaretta vagy az ital iránti függőségünk, mint mondjuk a szemüvegünk rendszeres pörgetése.

8236002_sÁllj meg kicsit, gondold végig, hogy milyen függőségeid vannak, milyen pótcselekvések irányítanak, amelyek szó szerint elveszik a figyelmedet bármi másról, amely Neked építőbb vagy fontosabb lenne. Mindannyiunknak vannak, ne áltasd magad… szerencsére nem kell hangosan felsorolnod, elég, ha önmagadat szembesíted vele. Miért is!? Leginkább azért, hogy kezelni tudd. Ha nem nézel rá, nem látod reálisan, akkor arról sem tudsz dönteni, hogy véget vetsz bármi olyannak, amely azért hatalmasodhatott el, mert nem voltál elég éber. Aki nem elég éber, az sajnálatos módon járhat úgy, hogy automatizmusok, robotpilóta üzemmód tölti ki a napjait és érvek nélküli állapotában az marad, hogy a gyenge akaraterejére hivatkozik. Ugyan már! Volt már olyan veled, hogy döntöttél valamiről és teljesen mindegy volt, hogy milyen betonfal tornyosult előtted, simán átmentél rajta? Na, ugye! Ha döntesz, akkor megcsinálod. Ha nem csinálod meg, akkor még nem döntöttél (mert még nem akarod).

Kedvenc mondásom, hogy onnan lehet tudni, hogy valamit csinálni akarsz, hogy csinálod. Jó, ugye?!

Természetesen nem akarlak lebeszélni a hajcsavargatásról, ha segít a stressz oldásában – bár jó kör lenne megvizsgálni, hogy miért és hogyan hat rád a stressz és mi az, amit ilyen időszakokban a lelkedig engedsz ellenállás nélkül, hogy romboljon magadban. Beszéljünk inkább azokról a pótcselekvésekről, amelyek látszólag nem kifejezetten a stressz kezelésére szolgálnak. Igen, ők azok, akik átveszik a hatalmat és letarolnak – leginkább észrevétlenül. Most nem szeretnék kitérni azokra a szenvedélybetegségekre (drog, alkohol, dohányzás) amelyek egyenes úton rombolják a testet (azt a Testet, amelyben a Lelked épp létezik – aki, ugye Te lennél), mert sokkal összetettebb és megér legalább egy külön írást a téma. Ezeket most tegyük is ki a csomagból és írásom többi része szóljon az ezen kívüliekről. Rendben?

A múlt héten egy spirituális útkeresővel arról beszélgettünk, hogy miképpen ismerje fel, hogy mikor nyitott és érdeklődő, saját testi-lelki épülése érdekében kutató, aki megy és építkezik… és mikor egyszerű pótcselekvés az egész és ugyanúgy menekül az “akármi” elől, mint az, aki láncdohányos vagy alkoholista. Jó a kérdés, meg is akasztott egy időre. Talán a pótcselekvések akkor nevezhetőek károsaknak, ha már vágyaink irányítanak minket és nem mi a vágyainkat.

Vegyük sorba azokat a meneküléseket, amelyek kibillentenek valamilyen egyensúlyból.

21895956_sMunkamánia: Legtöbbször úgy indul, hogy vacak a magánélete, vagy nincs. Ilyenkor időkitöltés jelleggel fordul a munka felé, amely sikerei olyan doppingszerré válnak, hogy nem ritkán 12-14 órás munkanapokká dagadnak és saját fontosságának megalapozására szolgál. Nézzük meg, hogy kibillent-e az egyensúlyából! Persze. Elmarad a sport, eltolódik a vacsora, beugrik a gyorsétterem és az összecsapott vacsora, ritkulnak a baráti beszélgetések, nem marad energia a párkapcsolatok megtartására vagy épp kiépítésére, silánnyá válik a családi kapcsolatok ápolása, laptop-pal ül be a színházba, ahová rohanva érkezett és a nyaralás alatt is rendszeresen az emailjeit olvassa, hiszen ő fontos ember.

Takarítás-mánia: Lassan indul, aztán elképesztő méretetek tud ölteni. Míg a társa a vendégeket kíséri a kapu felé, ő már túljutott a porszívózáson és lázasan törölgeti a nyomokat, amelyeket mások hagyhattak. Sosem tud elégedett lenni, viszont rendkívül fáradt az állandó készenléttől, ami miatt elképesztően sokat panaszkodik, hogy mennyi dolga van. Ilyenkor kibillen az egyensúlyából? Persze. Megretten a feladatok nélkül állapottól, úgy érzi, hogy nincs joga a semmittevéshez vagy pihenéshez, válaszok keresése helyett sokkal egyszerűbb elmenekülni az aktuális takarításába.

Vásárlás-mánia: Függőség a javából, amely még a pénztárcát is rendesen csapolja. A vásárlással töltött idő euforikus állapotokat képes generálni, szinte transzba esve gyűjti a ruhákat, cipőket, miközben figyelmen kívül hagyja bankkártyája (vagy sokszor még rosszabb: hitelkártyája) kereteit és így saját lehetőségeit. Az egész folyamatban gyakorta az a legrosszabb, hogy olyan dolgokat vásárol, amelyekre nem is igazán van szüksége, csak az adott pillanatban jó ötletnek tűnt. A hazafelé út még feldobott állapotban zajlik, de nagyon gyorsan megjelenik a bűntudat is. Eladósodás, hazugságok kísérik a pótcselekvést és nagyon sokszor a beszerzett áru otthon elrejtésre kerül, hogy további konfliktusok ne generálódjanak. Felesleges említenem, hogy ilyenkor is a csúsztatási kényszer miatt újra kibillen az egyensúlyából…

Betegség: Nagy tisztelője vagyok Pósa Ferencnek, aki könyvet is írt a témáról Betegség mint pótcselekvés címmel. Ő járja körbe ezt a témát rendkívül kimerítően. Szerinte a betegséget hiányként kell felfogni, a cselekvés hiányaként. Azért lehet a betegség is pótcselekvés, mert az egészséges élet helyett, az egészséges cselekvési vágy helyett valami mást választ az, aki megbetegíti magát.

Sokak szerint a pótcselekvések konfliktus- illetve feladatkerülések. Kérdése persze az, hogy valóban kerüljük-e vele a konfliktust vagy inkább oldjuk azt, és kikerüljük-e a feladatot vagy inkább felismerjük, hogy egyáltalán nincs kedvünk ahhoz és helyette egy számunkra sokkal kedvesebbet választunk.

Ugye, milyen vékony mezsgye ez?! Olyan könnyű pálcát törni valaki felett, aki leköti magát, emeli a saját rezgését, tartósan jó állapotban van miközben valamit csinál, valamit átél, valaminek örül… míg a másik egyszerű idiótának tartja vagy “kényszeresnek”.

kötKérdezem én, hogyan lehet különbséget tenni az üvegfestő, salsa táncra járó, blogot író, házi befőző vagy épp családfakutató között? Létezhet, hogy az egyik “minőségi” a másik hamis illúzió és önbecsapás? Olvasom, hogy többek szerint az egyik a pótcselekvés kategóriába sorolandó, míg a másik önkifejezés, ráadásul a kultúra magas szintjén. Igen, így van… bizonyos nézőpontokból, míg egy másikból másképp van. Mára megértettem, hogy egészen felesleges rangsorolni, minősíteni. Hiába látszik messziről, hogy egy nő mondjuk azért kezd el magányos óráiban sálat kötögetni az összes családtagjának, mert a férje elhanyagolja… lehet, hogy közben ő teljesen kikapcsol és maximálisan megéli a jelenben-létet, amikor nem kattog, nem agyal semmit, egyszerűen benne van abban az alkotó áramlásban, amelyről Csíkszentmihályi Mihály olyan jó dolgokat írt már sok könyvében. Egyszerű lenne dobozokba tenni a pótcselekvést végzőket, megint más típusú dobozokba azokat, akik kiteljesednek… de nincs annyi doboz, amennyi élethelyzet, indító ok és fenntartó körülmény van. Még azt is elhiszem, hogy adott ember, adott kedvtelésével, bizonyos időszakokban pótcselekvés jelleggel sima túlélésben van, máskor pedig az annyira vágyott áramlásban őszinte vigyorgással a lelkében lebeg. Azért hiszem el, mert volt, hogy én is megéltem. Kellő tudatossággal simán különbséget tudunk tenni, hogy a puszta életben maradásunkért tesszük, amit teszünk vagy azért, mert nekünk az épp úgy jó.

Vajon, elképzelhető az, hogy ezt az egész pótcselekvésnek titulált valamit nem is kell annyira túlmisztifikálni? Egyszerűen el kellene fogadni annak, ami. Semmi.

Miért gondolom, hogy semmi? Talán azért, mert attól gondoljuk Valaminek, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítunk neki. A pótcselekvéseink egy része hobbi, más része ál-hobbi, bizonyos része beteges függőség, erős menekülés, valóságnak hitt világ átrajzolása stb.stb. Elképesztően hosszú a lista, több dimenziós excel táblázatba sem tudnánk berajzolni, hogy kinél, mi, épp mennyire az és miért. Teljesen felesleges.

Egyetlen feladatot érzek fontosnak önmagunkkal szemben. Ne fogadjuk el mások megoldását, ne érezzünk gombócot a torkunkban, ha mások megbírálnak valami olyan miatt, ami számunkra NINCS. Nem feltétlenül visszavonulás, kiszorulás a világ nagy dolgaiból, elszürkülés, értelmetlen létté váló tengődés, ha valaki megtalálja azt, ami számára igazán fontos, építő és emelő. Természetesen hazudni lehet, ér is… de nem sok értelme van.

Nagyon egyszerűen megbeszélhetjük önmagunkkal, hogy mit is csinálunk és miért. Ha belső hangunk egészen mást mond, mert bizonyosan érezzük, hogy nem a “valóságunk” elöli menekülés, ha nem fókuszváltás zajlik, mert nagyon nem tudunk ránézni arra, ami amúgy rendesen a szemünk előtt lenne, ha nem kifelé vetítünk, hogy világnak azt mutassuk, hogy minden rendben és semmi másra nem vágyunk csak önmegvalósításra… nos akkor nagy valószínűséggel kellő önismerettel rendelkezünk, pontosan annyira ismerjük már magunkat, hogy tudjuk, mi ad örömet, mi épít, mivel szeretjük megtölteni azt az időnket, amely felett leginkább csak mi rendelkezünk. Nem kötelező boldognak lenni, törekedni azért érdemes rá… és leginkább nem az illúziókra épített összefüggő cukormázat kergetve, várva, sokkal inkább felismert és megélt pillanatokat keresve és találva. Abban pedig nagy szerepe van annak, aki vagyok és ahogy vagyok…. jól pedig akkor vagyok, ha jól bánok magammal, a mit és a hogyant pedig más nem annyira tudhatja helyettem megmondani. Így van ez, ha lehetne másképp, akkor másképp lenne. Be kell látni, hogy ez is megint nézőpont kérdése, hiába látom innen, annak – onnan nem az.

Időszakosan átengedhetjük a hatalmat, mert kényelmes belehelyezkedni abba a szerepbe, amikor mások megmondják, hogy mitől szokott jó lenni és ezzel “konyhakész” csomagokból válogathatunk a pótcselekvések illetve önmegvalósítások között, vagy egyszerűen megköszönjük, hogy elég az uniformizált gondolkodásból, időt, energiát, befelé figyelést nem sajnálva, felfedezzük saját magunkat, határainkat, örömeinket, talán kibontakozásában elhaló, menet közben unalmassá váló érdeklődésünket és annak tárgyát, és megérzéseink fő vezérfonala mellett arra haladunk, amerre épp kell. Mert nincs kétségünk. Az pedig egy kegyelmi állapot.

Ilyeneket kívánok magunknak. Minél többet. Ezekben a felismerésekben szembejöhet velünk az a helyzet, hogy tényleg pótolhatatlanok a pótcselekvéseink, amelyek talán csak attól azok, hogy mások annak gondolják. Az pedig már nem a mi történetünk…

Ugye?!

Hegedüs Erika

kösziamegosztást

Comments

comments

Minden vélemény számít!


Újratervezés Napló



Látogass el weboldalamra!




Regisztrálj a blogra

hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!



Tréning séta közben:



AJÁNDÉK coaching!



Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!

Keresés a blogon

Nézz be ide:


Kövess a Facebookon

Video csatornáim:



Google+:



Twitter:



Inspiráció képekben:







Húznál egy Angyalkártyát?



A CoachOK Szakmai Szövetség alapító tagja vagyok:


Milyen nap is van ma?
Mi a véleményed a blogomról?

blog


Én is!