Egy gondolat mára
  • Mindannyian saját sorsunk kovácsai vagyunk. Gondolataink körülményeket vonzanak és teremtenek. Ahogyan mi változunk, úgy változnak a körülményeink is… Amíg nem tanuljuk meg a leckéket az eladósodásról, a munkáról, a partnereinkről, addig vagy ugyanannál a leckénél ragadunk le, vagy ugyanazokat a leckéket kapjuk különböző csomagolásban. Ilyen az élet! Andrew Matthews

Lelki edzőterem: a panaszkodás ellen

Avagy életvezetési tréning azoknak, akik szeretnének edzettebbekké válni az élet nevű edzőteremben.Fura módon ma többször belefutottam olyan beszélgetésekbe, amely a panaszkodásra  épült.

El is döntöttem, hogy azokkal, akik ma benéznek LÉLEK-EDZÉSÜNKRE, erre a témára gyúrunk rá.

Hallgattam a beszámolókat, hogy ki a felelős a kudarcokért, ki a hibás a gátoltságunkért, kit okolhatnánk a bosszúságainkért, ki miatt töltjük értékes időnket panaszkodással.

Aztán eszembe jutott egy régen olvasott kérdés: miért nem panaszkodunk olyan dolgok miatt, amelyeket tudjuk, hogy nem lehet megváltoztatni?! Pontosan azért! Mert tudjuk, hogy NEM LEHET változtatni rajta. Tény.

Ha ez így van, akkor jogosan merül fel bennünk, hogy akkor valami olyan miatt panaszkodunk, amelyen LEHET VÁLTOZTATNI. Ez aztán a jó hír. – Lehet is erre edzeni! Nem viccelek! Sokkal nehezebb lesz, meg aztán idő- és energiaigényes… olykor még visszacsúszunk a panaszkodásba, mert ahhoz nem kell semmiféle igyekezet, túl sok odafigyelés sem, és leginkább nem kell változtatnunk semmi korábbi viselkedés-mintánkon. Hát ez az!! Kiyosaki fogalmazta meg a “Gazdag papában”, hogy pontosan ez az elmebaj, ha mindent ugyanúgy csinálunk továbbra is, mégis valami egészen más eredményt várunk tőle.

súlyMivel edzőtermünk egyetlen részvevőjét sem tartom elmebajosnak, jogosan gyúrunk arra, hogy akkor másképp csináljuk, mint eddig. Már persze, ha valami másra várunk!

Ha elfogadod, hogy olyan miatt panaszkodsz, amin lehet változtatni, akkor léphetünk tovább… Nézzünk Téged, aki most végiggondolod, hogy miért nem teszünk valamit? Miért nem változtatunk, hogy a panaszunk tárgya eltűnjön és sokkal-sokkal értékesebb dolgokkal töltsük az időnket?!?

Végig-gondoltad? Nem ér! Edzeni lehet fejben, de nem annyira érdemes. A gyakorlat lényege, hogy gyakoroljunk, hogy beépüljön, és életünk része legyen. Ugyanis, ha ez megtörténik, soha többé nem fog gondot okozni!! A kondi-teremben sem állunk meg a has-prés mellett és elszámolunk 200-ig, fejben megcsinálva a gyakorlatot. Az a lényeg, hogy CSINÁLNI KELL.

Nem tágítok! Gondold végig, hogy ha olykor panaszkodsz, miért is teszed!?! Ha megvan, akkor nézz rá, hogy miért nem változtatsz azon? Mondd ki hangosan, vagy írd le! Az a célunk, hogy megerősödj!!!!!!

Na, túljutottunk azon, hogy elfogadtad, hogy panaszkodsz, és már tudod, hogy miért. Klassz!

Akkor nincs más hátra, rá kell nézned, hogy eddig miért nem változtattál ezen! Félelmetes? Talán macerás? Túl sok energia? Vagy ismeretlen és bizonytalan kimenetelű? Benne van a kudarc és a rossz döntés lehetősége? Valakinek ellenkezne az érdekeivel? Esetleg költséges? Vagy időt kellene szánnod rá?

Értem és még sem értem!

Aki eljutott a gyakorlatban eddig, az képes önmagának megválaszolni, hogy miért kerüli ki ezek közül azt, amit épp kerül, tudja, hogy miért marad minden a régiben, vállalva, hogy fennáll a lehetősége a további panaszkodásnak.

Mit tehetünk? Ebben az edző-teremben 2 gyakorlat maradt Neked.

  • Beismered, hogy panaszkodsz, azt is, hogy akármilyen okból, de nem változtatsz. Ezek után elfogadod, hogy nem fog semmi sem változni, így nem panaszkodsz többet és vállalod, hogy marad minden a régiben.
  • Nem panaszkodsz tovább, mert felismered, hogy lehet rajta változtatni, így változtatsz is, tehát nem lesz miért panaszkodni. Ebben a gyakorlatban benne van a kockáztatás, hiszen kilépsz a komfort-zónádból! Eljuthatsz olyan területekre, amelyek elsőre nem lesznek ismerősek, így nem biztos, hogy kiszámíthatóak és biztonságosak… igen! Beismerem, hogy nem könnyű a gyakorlat. Sokan elvétjük még időnként ebben a teremben. De azért vagyunk itt, hogy edzésben tartsuk a lelkünket! Ehhez pedig sokszor kell gyakorolni, ugyanis a sikerek megerősítenek. Panaszkodás helyett pedig igyekezzünk a lehető leggyorsabban elcsípni a kimondott szót, panaszunk tárgyát, gyorsan vizsgáljuk meg a lehetőségeket, okokat és tegyünk érte! Pontosabban tegyünk önmagunkért és az álmainkért!

További jó edzést kívánok mindannyiunknak!

Hegedüs Erika
életvezetési tréner, coach

Comments

comments

Lelki edzőterem: a panaszkodás ellen bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?


Újratervezés Napló


Látogass el weboldalamra!


Regisztrálj a blogra

hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!



Tréning séta közben:


AJÁNDÉK coaching!


Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!

Keresés a blogon

Nézz be ide:


Kövess a Facebookon

Video csatornáim:



Google+:



Twitter:



Inspiráció képekben:







Húznál egy Angyalkártyát?


A CoachOK Szakmai Szövetség alapító tagja vagyok:

Milyen nap is van ma?