Egy gondolat mára
  • Ha rugalmas vagy, és hagysz másokat olyannak lenni, amilyenek, akkor egy rakás stressztől kíméled meg magad. A lelki béke a megváltozott hozzáállásból származik, nem pedig a megváltozott körülményekből. Andrew Matthews

Mert véleménynek lennie kell!


dobokatacikkMondhatod, hogy mindaz, amit olyan gyakorta hangoztatok, most még sincs jelen… miszerint sem Isten, sem mások dolgával nem kell foglalkoznunk, hiszen csak a mi dolgunk igazából a MI DOLGUNK. Ha tényleg tartom magam ehhez az elvhez, akkor gondban leszek, mert nehezen fogom folytatni a blogolást. Miért? Pontosan azért, mert amikor górcső alá veszek egy-egy emberi viselkedésmintát, amikor azt vizsgálom, hogy amit én érzek, az hogyan jöhet elő másnál is, amiről másokkal beszélgetek, miképpen ismétlődik bármelyikünknél… nos akkor minden alkalommal valami olyannak foglalkozom, ami nem az én dolgom. Sajnos, igen, így van. Elismerem.

Agyaltam sokat, hogyan tudom megmutatni az érem több oldalát, ha csak az én dolgommal foglalkozom… ilyenkor van az, hogy élem az életem, távol maradok a virtuális világtól, figyelek, befogadok, ÉLEK… de annyi hatás ér, annyi fontos beszélgetés érint meg, annyi minden üzen, ad, tanít, hogy képtelen vagyok magamban tartani, jön időről-időre a belső kényszer, hogy írjak róla. Ilyenkor egy egészen más megvilágításban látom a fenti elvet, miszerint ha arra tettem fel az életemet, hogy másokat motiváljak, inspiráljak, tükröt tartsak, kimozdítsak… akkor igenis az én dolgom, hogy – akár az én vagy – mások dolgát reflektorfénybe toljam, hogy együtt körbejárjuk és a tanulságot levonva mindazt beépítsük, ami a mi dolgunk.

Napokig, hetekig formálódik bennem, talán ezért sem szoktam túl aktuális lenni, ezért van az, hogy kevéssé tudok reagálni a napi eseményekre. Hírértéke sem túl nagy, hiszen tudjuk, minél kisebb a hír valószínűsége (megspékelve hangzatos címmel és kíváncsiságot csigázó bevezetővel), annál nagyobb érdeklődésre tarthat számot… nos nem így működöm, de aki évek óta rendszeresen olvas vagy néha-néha benéz ide, annak talán eddig nem okoztam csalódást.

Úgy születik meg egy-egy írás, hogy történik valami. Micsoda meglepetés. 🙂 Megérint, tanít, újabb kérdéseket ad… formálódik bennem, aztán szó szerint kifolyik a kezeim közül. Van persze, hogy kétharmad részénél megállok, mert nem akar összeállni, még ma is 26 félkész írás sorakozik itt a munkafelületen. Egyszer mindegyik elkészül, ha itt lesz az ideje.

Ez az írás is jóval karácsony előtt készen volt, mégsem sikerült befejeznem.

Egy szép szombati reggelen, amikor már a napsugár is vidáman kukucskált be a konyhaablakon, volt egy nyugis fél órám, így elővettem a korábban megvásárolt magazint és a kávém mellé társaságnak hívtam. Igen, most a borító inspirált a megvásárlásra, mert Dobó Kata és angyali kislánya volt rajta, ami gondolom rendesen “eladta” a havi számot. Nem a csodaszép fotó miatt érzem így – ami tényleg nagyon jól sikerült – sokkal inkább a hetekkel korábban felröppent téma miatt, miszerint megváltozott Kata családi állapota. Mielőtt azt hinnéd, hogy egy szakítás rejtelmei vonzottak, gyorsan megosztom Veled, hogy korántsem. Sokkal inkább az emberi reakciók miértjei érdekeltek. Elképedve olvastam sok-sok véleményt az interneten, közösségi oldalakon, ahol olyan sokan sokkal jobban tudták, hogy mit rontott el, hol hibázott, mit nem vett figyelembe, milyen korábbi tévedése volt és társai… Te, aki talán nem vagy nyitott ennyi mindenre, elkerülte a figyelmedet, de biztos vagyok benne, hogy a számodra érdekes témák alatt, más embereket támadva ugyanúgy megjelennek az ilyen kéretlen, átgondolatlan és legtöbbször céltalanul bántó vélemények.

Nem kell messzire mennem, ugyanezekben a napokban a másik téma Tatár Csilla története volt, akiről megint mindenkinek volt valami nagyon fontos véleménye, amit egyetlen percig sem szeretett volna magában tartani. Aki olvasta Csilla blogjában az utolsó bejegyzést, és nem csak görgette a sorokat, hanem olvasott a sorok között is, az nagyon szépen felismerte azokat a motívumokat, amelyek bennünket bármelyikünket foglalkoztatnak, megakasztanak, elbizonytalanítanak. Kirajzolódott egy érző, fájdalmait megélő, önmagát kereső, ÉLŐ fiatal nő képe, aki nagyon-nagyon emberi és természetesen extrán sebezhető, hiszen reflektorfényben van.

Mi volt a közös mindkettőben? Kata és Csilla is a saját szakterületén jól felkészült, hiteles emberek, akik élik magánemberi létüket is. Természetesen bárki számára válhatnak szimpatikussá vagy épp ellenszenvessé tetteik, kijelentéseik, munkásságuk, életmódjuk miatt, ahogy velünk szemben is sokan gondolnak sok mindent. Sorolhatnék itt most ezer másik nevet, tudjuk, hogy lehet az karmester a Zeneakadémián, hentes a sarki üzletben vagy a gyerek tanárnője, mindig gondolunk róluk valamit. Igen, így működik az emberiség, kisebb-nagyobb eltérésektől eltekintve egészében. Szerintem. Jó, persze megkülönbözteti egyik embert a másiktól az, hogy mindaz, amit gondol valaki másról, magában tartja, foglalkoztatja, esetleg ahogy jön a gondolat átsuhan és hagyja tovaszállni vagy megakasztja, kiakasztja, felbosszantja, irritálja, felszínre hozza rossz érzéseit, irigységre gerjeszti, agresszióra vagy bármi másra.

forrás: alphacoders.com (Mirror)

forrás: alphacoders.com (Mirror)

Kíváncsian olvastam a hozzászólásokat, volt, hogy mosolyogtam, máskor szomorúan ráncoltam a homlokomat (jaja, botox nélkül már csak ilyen ez). Elmerengtem, hogy micsoda csavar lenne eljátszani a sok véleményformálóval, hogy egy virtuális újság címlapjára tesszük bármilyen életszakaszuk 1-1 fotóját és megkérünk boldog-boldogtalant, hogy mondjon véleményt. Mondjon bátran bármit, hiszen véleménynek lennie kell. 🙂 Erre átszakadna a gát, mindenki mondaná, amit lát, amit hozzá gondol, amit mások véleménye alapján továbbsző és leginkább azt, ami magáról szól és jól esik valaki másra kivetíteni. Nem is ez a lényege a játéknak. Sokkal inkább az, amikor a célszemély reakcióit hallgatjuk a véleménylavina után. Vajon, tízből tízen kikérnék maguknak? Mondjuk felháborodottan mondanák, hogy mit képzelnek magukról, hogy jönnek ahhoz, hogy ismeretlenül pocskondiázzák, miért ilyen gerinctelenek, hiszen semmit sem tudnak a valódi érzéseikről, problémái mibenlétéről és milyen galád módon ítélkeznek, anélkül, hogy bármi konkrétumot tudnának. Felháborodás, méreg, agresszió, hiszti vagy kétségbeesés teljes skáláját járná be az, aki úgy érezné, hogy semmi, de semmi köze nincs valakinek beledumálni az ő életébe.

Igen, valószínűleg valami hasonló lenne a kirohanás. Tévedek? Bizony, hogyan jön ahhoz bárki, hogy Rólad, rólam véleményt formáljon és annak hangot is adjon anélkül, hogy mi erre kértük volna? Igen… de vajon fordítva miért működik másképp? Vajon miért természetes, hogy jogot formálhatunk arra, hogy szavainkkal leforrázzuk, megalázzuk, kétségek közé taszítsuk (elég ha percekre is) egy másik érző lényt? Arctalanul vagy akár arcunkat vállalva ordenáré módon, keresetlen szavakat egymás mellé tákolva, több-kevesebb helyesírási hiba közé ágyazva, okosságokat felböfögve magunkból… miért is? Mert véleménynek lennie kell?

Mi van akkor, ha van véleményünk… mert ugye azt nem oly könnyű kikapcsolni, de egyből utána jönne a kérdés: – OK ez a véleményem, de bármit hozzátesz a világhoz, jobbá és szebbé teszi az életét annak, akinek az arcába vágom, esetleg az enyémet értékesebbé teszi, van-e bármi hozadéka, jobbító szándék által vezérelt vagy egészen egyszerűen csak ventillálok, felgyülemlett feszültségemet, irigységemet, arroganciámat levezetve valaki olyat bántok, akiről jó esetben csak benyomásaim vannak?

Igen, most mondhatod, hogy Te nem szoktad, szerinted is gáz, azok, akik ebből sportot űznek, sosem olvasnak, úgysem fog megváltozni a világ stb. Igen, akár ez is lehet. Meg az is lehet, hogy Neked is lesz erről véleményed és majd beszélgetsz erről valamikor másokkal, akiknek szintén lesz róla véleménye… és egyszer olyanhoz is eljut, aki sosem gondolkodik ilyenekről, csak csinálja. Aztán utána már ritkábban csinálja… mert eszébe jut, hogy tök értelmetlen az egész, alantas ösztönök által vezérelve mond véleményt úgy másokról, hogy fordítva sehogy sem viselné el. Talán egyre többször az is bekövetkezik, hogy megkérdezi magától, vajon kinek a dolgával foglalkozik épp.

Talán ez itt a lényeg. Bármit megtehetünk, kimondhatunk, ha fordított esetben mi ugyanolyan nyitottsággal, alázattal és kellő toleranciával képesek vagyunk fogadni a másiktól. Az úgy nem fair, ha egyik irányban taplóságig lemegyünk színvonalban, míg fordítva gyenge lábon álló önérzetünk mögé guggolunk keseregve… Így van ez a véleményünkkel kapcsolatban is.

Szerinted?

 

Hegedüs Erika ©
www.tobbvagy.hu – Több van benned, mint gondolnád!

Instagram

Comments

comments

Mert véleménynek lennie kell! bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?


Újratervezés Napló


Látogass el weboldalamra!


Regisztrálj a blogra

hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!



Tréning séta közben:


AJÁNDÉK coaching!


Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!

Keresés a blogon

Nézz be ide:


Kövess a Facebookon

Video csatornáim:



Google+:



Twitter:



Inspiráció képekben:







Húznál egy Angyalkártyát?


A CoachOK Szakmai Szövetség alapító tagja vagyok:

Milyen nap is van ma?