Egy gondolat mára
  • Kevés, hogy önmagában csak álmaink legyenek, ha nincs jövőképünk, ha nem tűzünk ki konkrét köztes állomásokat, és ha nem tervezzük meg az odavezető utat, akkor csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutunk el a célig. Tervezés nélkül nem jutnánk el sehova. Kemény Dénes

Meghalhat-e, ha meg sem született?

Jó ideje érik bennem a kimondatlan gondolat, formálódik és levegőért kiált. Most, hogy újra eljött Mindenszentek és Halottak napja, az élet elém tolta a témát. Írásom címe tényleg komolyan foglalkoztat, mert meggyőződésem, hogy nem lehet egymáshoz hasonlítanunk fájdalmainkat. Kinek ez nehéz, kinek az, mindenki cipeli, feldolgozza és esetleg elengedi, attól függően, hogy mire van szüksége tanulása szempontjából és azon a bizonyos önismereti úton hol barangol éppen.

Ma éjjel nagyon nehezen tudtam álomba zuhanni, újra és újra visszajöttem attól a pillanattól, amikor kezd olyan megnyugtató lenni minden – biztosan ismered. Éberen forgolódtam és eszembe jutott, hogy milyen érdekes megélni a szenvedést, amikor elhiszem a felbukkanó gondolatot. Figyeltem, ahogy jön felém, körbeölel, szinte fojtogat. Elég jól ismerem már, láttam kívülről (amikor meglátom, hogy ez is csak valami olyan, ami annak látszik) és láttam belülről (amikor azt hiszem, vagy inkább tudom, hogy az van és ráadásul az én vagyok).

Felnőtt életem legnagyobb kérdése az volt, hogy miért nem sikerül megélnem az anyaság élményét, miért marad távoli képzelgés, álom, vízió. A barátaim nagyon jól ismerik a témát, hiszen sokat és sokszor beszélgettünk erről. Jó tíz éve beszélgetek Borókával, az én kis Angyalommal, elképzelem a megérkezését, kérdéseit, rácsodálkozását a világra, vágyom tanításait, ösztönös és önfeledt felismeréseit. Miért Boróka? (Volt) férjem és előtte lévő társam vezetékneve is B betűvel kezdődik, így talán érhető, hogy miért, de már jóval korábban megtetszett, amikor találkoztam egy ilyen nevű kislánnyal. kislányom és kisfiamTalán a barátnőm megbocsátja nekem, hogy előszedtem egy régi fényképét, ami egy távoli utazás alkalmával készült… viccelődtünk, hogy mindenhová magammal viszem a “fotóját”. Igen, akkor még ott volt mellette Botond is, az álmaimban. :)

Akik személyesen ismernek, tudják, hogy elképesztőn jól és gyorsan “teremtek” apró csodákat az életembe. Számtalan nagyszerű pillanat, ajándék jött az élettől, ami elsőre tényleg elképesztőnek tűnik… amiért igazi, mély hálát érzek, mégis van olyan, ami távol marad.

Régebben dühöt éreztem, amikor “okos” nők hozzászólásait olvastam olyan cikkek alatt, ahol gyermektelen nők életéről lehetett olvasni. Mindenki jobban tudta, hogy mi és miért, ráadásul a legtöbb fura hozzászóló egy evolúciós ösztön alapján kipipálta a szülővé válást, gyermeke mögé bújva felemelt kézzel éli rendkívül passzív és romboló életét. Ma már nem foglalkoztatnak. Ha meglátok ilyen megnyilvánulásokat, úgy gondolom, hogy igaza van, onnan nézve, ahonnan nézi… de már egyetlen sejtemet sem rombolom amiatt, hogy én egészen másképp gondolom. Az sem érint már meg legtöbbször, amikor olvasom a sztereotip szövegeket, hogy gyerek nélkül értelmetlen a lét, akinek nincs az nem tudja, hogy feleslegesen él…

A múltkor feküdtem egy gyógyító kezelésen, ahol a szorongásokról beszélgettünk. Kezelőm elképesztő nyugodt hangon mesélt 12 elvesztett magzatáról, sokszor már gyermekeiről, míg végre megérkezett a lánya. Ott feküdtem, éreztem energiáit és azon gondolkodtam, hogy ki venné a bátorságot, hogy véleményt mondjon a nő érzéseiről, belső világáról, megélt helyzeteiről.

Hiába volt minden próbálkozás, mesterséges beavatkozás a természet rendjébe, sok-sok hagyományos illetve alternatív orvos, lelki blokk oldás, ok és okozat keresgélés, elképesztően sok sírás (akár papírgyárakat egyedül fenntarthattam volna az elfogyasztott papírzsepi mennyiség miatt), szomorú pillanat, reményvesztett bambulás, várakozás, légvár építés… a folyamat olyan lassan rendeződik, hogy talán ebben az életünkben nem is tudunk találkozni.

borkaVisszatérve erre a vonzás dologra. Sokszor megkapjuk azt, amit annyira szeretnénk, csak nem egészen úgy, ahogy elképzeljük. Kérjük, kérjük… vágyjuk, érezzük, aztán amikor ott van, fel sem ismerjük. Pár napja gondoltam erre először, hogy az én annyira vágyott Borókám nem érkezhetett meg, helyette itt van karnyújtásnyira az unokahúgom gyönyörű kislánya, Borka, aki csak néhány hónapja érkezett, hogy sok örömöt éljen meg ebben a világban és adjon mindazoknak, akik körülötte vannak. A képen őt tartom a karomban egy vidám délutánon.

Az Univerzum nagyon jól van összerakva, energia válaszol energiára, láthatatlan szálak kötnek össze bennünket itt a Földön és azon jóval túl is. Aki nem így gondolja, annak is igaza van persze, csak szerintem az sokkal kevesebb dolgot érzékel a világ működéséből, ami persze életminőségét nem annyira befolyásolja, de én cseppet sem bánom, hogy másképp gondolom.

Tegnap többedszerre jött velem szembe az interneten, sajnos ismeretlen szerzőtől az alábbi írás:

A belső béke jelei és tünetei

1. Spontán gondolkodásra és cselekvésre való hajlam; ahelyett, hogy a múlt félelmeiből és tapasztalataiból keresnél válaszokat.
2. Félreérthetetlen képesség arra, hogy élvezz minden pillanatot.
3. Elveszíted az érdeklődésed azzal kapcsolatban, hogy mások cselekedeteit megfejtsd, megmagyarázd.
4. Elveszíted az érdeklődésedet a konfliktusok iránt.
5. Elveszíted az aggódásra való képességedet (ez egy igen erős jel).
6. Gyakori hálaérzet és az életed minden pillanatának értékelése.
7. Gyakori elégedettség-érzés csak azért, mert létezel.
8. Örömérzet a másokkal és a természettel való kapcsolódáskor.
9. Gyakori mosolygás (általában különösebb ok nélkül).
10. Növekvő tendencia arra, hogy hagyod a dolgokat megtörténni, ahelyett, hogy te akarnád őket megtenni, kézben tartani minden áron.
11. Megnövekedett fogékonyság a többiek felől áradó szeretetre, éppúgy, mint a kontrollálhatatlan vágy erősödése, hogy viszontszeresd őket.

Nem dobálózom számokkal, de jól eső érzés volt látni, hogy felismerem magamban a belső béke jeleit és tüneteit. :) Tegnap is sok gyertyát meggyújtottam, ma is… azok emlékére, akik előttem jártak itt a Földön abban az idősíkban, amit most élek, akik az én családom voltak, pontosabban, akiknek én vagyok a családja.

Gyújtok gyertyát érte is, bár nem halt meg, hiszen még meg sem született… (ugye, ugye – hogyan halhatna meg, ha meg sem született?!?) pontosabban már nagyon régen megszületett, itt él a szívemben, így sosem halhat meg. Egyedül Isten dolga az, hogy a szívemben élve, ölelve megyünk majd el együtt, ha egyszer majd a mostani életem végére érek, vagy megadatik az a kegyelem, hogy találkozhatunk fizikai formában.

Addig pedig… igyekszem pontosan látni, érezni, tudni, hogy az életnek sok értelme lehet (ha mindenképp kell ezt firtatni), akár olyan is, ahol a kis Angyal nem foghatja a kezemet, csak gondolatban.

Hegedüs Erika

Comments

comments

7 Responses to Meghalhat-e, ha meg sem született?

  • Cinzina írja:

    Hű, most olyan dolgot tudtam meg Rólad, amire nem is gondoltam, hogy esetleg Neked (is) küzdelem lehet. Egy vágy, ami egyelőre nem látszik beteljesülőnek…
    Én magam sokáig gyermekre sem tudtam nagyon nézni, annyira nem éreztem magam anyatípusnak. Aztán valami mégis átkattant, talán most már két éve hogy kitaláltam, 5 éven belül szülni szeretnék. Aztán most megint ott tartok, hogy ejj, ráérek arra még, főleg mert előbb a saját belső gyermekemmel kellene tökéletesen megbarátkoznom (én bevallom őszintén, a hisztis gyerekektől rosszul tudok lenni, márpedig amilyen hisztis én magam vagyok, tuti megkapnám a tükröt…). Szóval most egyelőre a téma zárolva van, és én magam vagyok előtérben.
    Nekem az anyaságról, és az anya-gyermek kapcsolatról mindig Földanya jut eszembe. Milyen a kapcsolatom az Ősanyával, a Földdel? Milyen sérüléseim, sebeim vannak az anyasággal kapcsolatban? Egy anyának az egyes, kettes csakra szintjén jócskán van mivel foglalkoznia, és sokszor a kérdésben ott van a válasz, hogy miért nem jön a baba. Mit szeretnék egy gyermekkel megoldani az életemben? (Sokan kibúvónak használják őket, ahogyan Te is írtad.) És persze milyen kapcsolatban állok a szüleimmel, az anyukámmal, van-e valami beégett hitrendszer, ami gátolja az anyaság megélését? Mert egyébként meg, ha jönni szeretne az a kis lélek, garantáltan nem lesz aki útját állja…

    • Era
      Era írja:

      Kedves Cinzina, igen, jók a kérdéseid, nagyon jók. Magadnak és is nekem is. :) Ezért is írtam, hogy lassú a folyamat. Olyan érzésem van néha, mintha újabb és újabb kérdések bukkannának fel a semmiből, hogy továbbvigyenek. Pont a leírt gondolataid mentén haladok. Úgy látszik, újra beigazolódik, hogy nagyon hasonló gondolatiságban, szinte biztosan valahol csatlakozunk mindannyian.

      • Cinzina írja:

        Ki akartam törölni a kommentemet, mert úgy éreztem, gyermektelenül, nincs jogom arra hogy véleményt formáljak, de már nem tudtam. Azért örülök hogy legalább hasznos volt amit írtam :)
        Én a mai napi elmélkedésemet vezetném ide vissza, a saját blogomban fejtegettem a dolgot: miért van az, hogy az ember alapvetően hiába tudja, hogy nem egy lehetősége van, mégis csak egy lehetőséget képes megélni? Lehet, hogy így hirtelen nem is látsz kapcsolatot a kettő között, pedig szerintem van :)

        • Era
          Era írja:

          Elvileg, ha bejelentkezel, akkor a kommentjeid mellett a neved alatt megjelenik a szerkesztés gomb. Szerintem ott ki is tudod törölni, de nagyon örülök, hogy nem tetted. Nyugodtan linkeld be ide bármikor, ha gondolod a bejegyzésedet. Attól, hogy egy lehetőséget él meg valaki (mindig csak egyet tud, max. szépen sorban egymás után mást és mást), szerintem pontosan tudja, látja, érzi, hogy van több lehetőség… de ezeket sokszor nagyon árnyalt egyéb dolgok befolyásolják. De, látok kapcsolatot 😀 tökéletesen értem, hogy mire célzol. Köszönöm

          • Cinzina írja:

            https://cinzina.wordpress.com/2015/11/01/hogy-is-van-ez/

            Mostanában nem vagyok egy szószátyár, de azért néha írogatok én is…
            Szerintem amíg lemondásban van az ember (lemondásban az életről, és ezt tudatosan fel sem foghatja, energetikailag értem igazán), addig csak egy lehetőséget képes megélni. Fejben mindenki tudja, mennyi sok lehetősége lenne, de nincs hozzájuk kapcsolódása, mert az elme lekorlátozza a Fényének kapcsolatteremtő adottságát.

  • Era
    Era írja:

    Megyek és olvasom. Köszi :)

  • Pingback: Gyász-menetTöbb van benned, mint gondolnád

Minden vélemény számít!


Újratervezés Napló



Látogass el weboldalamra!




Regisztrálj a blogra

hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!



Tréning séta közben:



AJÁNDÉK coaching!



Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!

Keresés a blogon

Nézz be ide:


Kövess a Facebookon

Video csatornáim:



Google+:



Twitter:



Inspiráció képekben:







Húznál egy Angyalkártyát?



A CoachOK Szakmai Szövetség alapító tagja vagyok:


Milyen nap is van ma?
Mi a véleményed a blogomról?

blog


Én is!