Egy gondolat mára
  • Ha kincseket keresel, akkor figyelj a pillanatra – és a pillanatban lelhetsz rá a kincsre! Andrew Matthews

Létezik a “hosszú-hétvége para”?

Nehéz megfogni ezt a kifejezést, de mivel jó sokan többször is átélték, így javaslom, hogy higgye el létezését az is, akit eddig messzire került. Ha elfogadjuk, hogy a kollektív tudatalatti nagyon sok mindent tárol, amely hatására nagyon sokan mozdulunk egyszerre ugyanabba az irányba, gondolunk, érzékelünk hasonlókat, akkor talán abban nincs semmi meglepő vagy elképzelhetetlen, hogy a hosszú-hétvégével kapcsolatban is nagy tömegekben jelentkeznek hasonló érzések. Nyomógombjaink bekapcsolnak és sokszor olyan hitrendszerek mentén kezdünk el gyalogolni, amelyek nem is tartoznak hozzánk, valakitől átvettük, gondolkodás nélkül a magunkénak érezzük.

Néhány hete beszélgettem egy három gyerekes édesanyával, aki megmagyarázhatatlan agresszív kirohanással nyilatkozott arról, hogy “el tudom-e képzelni, hogy milyen nehéz három gyerekkel otthon maradni egy esős hétvégén?”. Nem tudom elképzelni, pontosabban csak el tudom képzelni. Érted! 🙂 A reakciója, az indulatai, az elnyomott feszültsége ezer kérdést hozott felszínre bennem. Kiderült, hogy kényszeresen programokban gondolkodnak, a gyerekek ingerküszöbét ezzel folyamatosan magasabbra és magasabbra tornázva, amely egy végeláthatatlan spirálként rántja bele a családot.

Egy másik család arról mesélt, hogy nehéz aktívan “viselni” az élettel teli kisfiukat egész nap, ezért rendszeresen autózni mennek, vásárolni, játszóházba, akárhová, hogy teljen a nap és ne kelljen otthon maradni a négy fal között, ahol elviselhetetlen kevés az inger.

Egy harmincan hölgy azt mesélte, hogy amióta szakított a hosszú párkapcsolatával, szinte fuldokol otthon a hétvégéken, mert az összes baráti család (látszólag) programokkal teli, színes életet él, és neki egyedül kell tartalommal megtölteni a hétvégéjét. Hozzátette, hogy erre rakódik egy újabb stressz, ha a hétvége helyett egy 4 napos, hosszú-hétvége köszönt ránk.

Hallom a híradásokból, hogy hetekre előre telt-házas foglalásokat produkál az ország összes wellness-szállodája, városnézős szállodája 1-1 ilyen hosszú-hétvégén. Mini kutatásom eredményeképpen úgy gondolom, hogy van megmagyarázhatatlan kollektív igény, vágy, nyomás, így jogos a hosszú-hétvége para jelenség kérdésköre.

FEM3 Café beszélgetés erről a témáról:

………….

Korábban már írtam arról, hogy olasz és német kutatók vizsgálták, hogy miért kimagasló a beadott válási papírok száma közvetlenül a nyaralás után. Döbbenetes, hogy míg a hétköznapokban alig találkoznak a párok, családok, addig 1-2 hét összezártság alatt számtalan olyan felismerés születhet, amelyből rájönnek, hogy egészen más történetben vannak, mint amit működtetni szeretnének. Van akiket kijózanít, hogy újra megismerkedjenek a társukkal, családjukkal, mások inkább menekülőre fogják.

Ha automatizmusok mentén működünk, akkor érzékeljük a felbuggyanó feszültséget, amit nehezen tudunk kezelni. Csak tippelgetek. Nőként, családanyaként talán arra vágyunk, hogy kiemelten foglalkozzanak velünk, kiszolgáljanak bennünket, kiszakadhassunk a extrán, és rendszerint észrevétlenül, sőt önként vállalt terheléseink alól. Férfiként talán a feszültséget akarjuk megúszni, ami szembejöhet velünk, többször is, egy-egy ilyen összezáródós hosszú-hétvégén. Mindenkinek meg van a saját története.

Mivel wellness rajongónak tartom magam, sokat figyelem a lehetőségeket, igényeket, szolgáltatásokat, apróságokat, amelyek ténylegesen a wellness-t szolgálják és gyorsan felismerem az annak látszó dolgokat is.

Társadalmunk erőteljesen szétszakad ebben a témában is.

1. Egyfelől van egy jelentős réteg, aki nem engedheti meg magának, hogy 4 napos wellness-hétvégékre utazzon. Ebből a csoportból egy jelentős részének igénye sincs az ilyen jellegű tartalmas és minőségi idő megteremtésére, tehát írásomban nem is kívánok velük foglalkozni. Ők lehetnek többek között a statisztikát megnyomó tv-nézők és internetfüggők (ma Magyarországon majdnem 5 óra az átlag!), de azok is, akik tökéletesen kitöltik az idejüket és egyáltalán nem gondolkodnak szállodai programokban. Más az igény, így hiány sem jelentkezik a szívükben. Vannak viszont sokan olyanok, akik nagyon pontosan látják, hogy micsoda lehetőségek esnének jól nekik, de átmenetileg vagy tartósan nem engedhetik meg maguknak. Ezzel a csoporttal könnyű és érdemes foglalkozni. Mivel többször is voltam ilyen helyzetben, így talán hitelesen tudom képviselni azt az álláspontot, hogy szemléletváltással csodálatos hosszú-hétvégéket varázsolhatunk magunknak. Akár wellness hétvégékké is alakíthatjuk, ha ahhoz van kedvünk – töredék áron.

Hogyan?

Egy wellness-hétvégén leginkább csak “lenni” kell, így kicsi előkészületet igényel, ha otthon maradunk egy ilyen 4 napos intervallumra. A tervezés viszont igazán nagyszerű élményekkel ajándékozhat meg. Wellness-t lehet otthon is csinálni, akár egy arc- vagy hajpakolással, egészséges ételek készítésével, lustálkodással, olvasással, filmnézéssel, kádban ücsörgéssel. Szórakoztató lehet egy közös főzés, társasjátékozás, beszélgetés. A legyél turista a saját fővárosodban gondolat nem új-keletű, rendezvényszervező korszakomban sok-sok ilyen alkalmat szerveztem vidéki szakembereknek. Bámulatos és csodálatos. Sőt! Az adott várost teljesen más szemmel nézhetjük, ha elmegyünk egy ritkán látott piacra, felülünk egy városnéző buszra, sétára indulunk egy fényképezővel vagy épp az óriáskerékről nézünk körbe. Beülhetünk hangulatos éttermekbe, kávézókba, megnézhetünk múzeumokat, kirándulhatunk a környező hegyekbe, műemlékek között barangolhatunk vagy épp méltán híres gyógyfürdőinkben pihenhetünk. Mozik, színházak, koncertek tömkelege kiállt felénk, hogy megszólítva érezzük magunkat. Gyerekprogramok sokasága is változatossá teheti a hétvégét, akár játszóházba, cirkuszba, bábszínházba megyünk, akár otthon találunk ki közös játékokat. Számolatlan lehetőség van, ami ugyan nem ingyenes, de töredék ára annak, amit elköltenénk egy wellness-hotelben.

2. Másik réteg az, akinek belefér, hogy olykor-olykor vagy aránylag rendszeresen wellness-szállodákat látogasson. Itt is két nagy csoport különül el élesen egymástól. Az egyik csoport automatikusan, minden hosszú-hétvégét megragad, hogy menjen, a másik csoport még akkor sem menne ezeken a hétvégéken, ha nekik fizetnének. Egyrészt a wellness a pihenésről, töltődésről, regenerálódásról szól. Amikor telt-házzal dübörög az intézmény, akkor nem nehéz elképzelni, hogy fizikai képtelenség nyugalmat, töltődést, relaxálást teremteni és találni. A tömeg lassan és kicsit kényelmetlen körülmények között étkezik. A medencék, szaunák, pihenők tele vannak. A nyugágyakon, fehér fürdőköntösben szunyókálók erősen részletekben tudnak csak pihenni, hiszen a fejük felett gyerekek ugrálnak, bizonyos családok hangosan vidámak, vagy épp veszekedősen szomorúak. Ahol tömeg van, ott óhatatlanul jön az összezördülés, nehéz az alkalmazkodás, mások az igények, eltérőek a viselkedési normák. Ráadásul vannak, akik szó szerint értelmezik a wellness-t, és pihenni szeretnének, míg másik leginkább szórakozni és élményeket gyűjteni. Más az indíttatás és így más a hozzáállás is.

Eme hosszadalmas wellness – nem wellness kanyargás után visszatérnék a parára és a mögötte meghúzódó kérdéskörre. Akinek inge, az vegye persze magára!

Miért menekülünk önmagunk elől? Mitől félünk? Miért elképzelhetetlen, hogy a napi 10-30 perces valódi beszélgetés helyett megajándékozzuk magunkat és egymást órákkal, napokkal? Ha vannak eltérő igényeink, miért nem alakítunk ki saját módszereket arra, hogy az egészséges önzés keretein belül legyen időnk bármire, ami számunkra fontos? Akár sport, hobbi, továbbképzés, barátok, család, önmegvalósítás, kultúra… még akkor is, ha a másik is vágyik hasonlókra, csak éppen másra vagy más sorrendben?

Fontosnak tartom azt is átgondolni, hogy kell-e mindenáron mindent együtt csinálni, csak azért, hogy együtt legyünk akármilyen érzelmi és energetikai állapotban, ahelyett, hogy olykor engednénk magunknak és a másiknak is, hogy énidejével azt kezdjen, amit éppen szeretne – miközben törekszünk egy jóleső együttműködésre és természetes kapcsolódásra.

Egy-egy ilyen hétvége nagyszerű alkalmat biztosíthat arra is, hogy legyen időnk a saját gondolatainkra, összegezni tudjunk, felismerésekre jussunk, új elhatározások szerint kezdjünk valami egészen újba. Az új szokások nem egyik pillanatról a másikra jelennek meg az életünkben, ahhoz kell következetes odafigyelés. Pont a ráérős időszak adhat jó felületet ahhoz, hogy belevágjunk az “új életünkbe” és gyakorolni kezdjünk az új szokásaink szerint.

Ha ténylegesen arra vágyunk, hogy társas kapcsolataink legyenek, családban éljünk, aktívan kapcsolódjunk szellemileg-lelkileg-testileg, akkor azért oda kell tennünk magunkat. Tisztában kell lennünk vélt és valós igényeinkkel, bölcsen kell bánnunk az idővel, figyelemmel. Nem árt ismernünk saját és mások szeretetnyelvét, hogy lehetőleg úgy szeressünk, ahogy a másiknak jó és ne a saját igényeink szerint. Mindeközben még arra sem árt figyelni, hogy férfi-női szerepeink közötti átjárhatóságot kicsit megvizsgáljuk, irreális elvárásainkat és a hozzá társuló szűkmarkú engedékenységünket felülbíráljuk. Ne női magazinos igényekkel vagdalózzunk, miközben fordítva képtelenek vagyunk viszonozni mindazt, amit elvárunk másoktól. Ha tudjuk és látjuk, hogy egy Férfi illetve egy Nő milyen szerepekben van igazán otthon, akkor talán nem erőltetünk olyanokat a másikra, ami nem az övé, de cirkuszi attrakció sem lesz, ha a másik szerepeibe átkirándul a pillanatnyi helyzet függvényében. Minél többször ránézünk erre a szerepkörös játszmáinkra, annál többször leszünk kénytelenek szembesülni azzal, hogy jönnek a gyomrunkban, torkunkban, zsigereinkben lüktető jelzések, hogy a kutyafáját nem teljesen jó ez, és remélhetőleg kialakítjuk saját megoldásainkat… vagy nyomjuk a kollektív programot, ami már elég régóta nem szolgálja magát az Egyént.

Olyan ez a hosszú-hétvége para, mint a csúcsforgalomban araszoló busz. Lehet megszokásból felszállni, tolakodni, zsúfolódni, izzadni, egymásnak feszülni, bosszankodni, meg le lehet szállni és várni egy következőt, vagy sétálni egy nagyot.

Az a szerencse, hogy bár hat ránk a kollektív tudatalatti, de ha felismerjük, akkor akár függetleníthetjük is magunkat tőle. Akkor pedig tőlünk függ, hogy egy ránk köszöntő 4 napos hétvégén milyen unatkozásokat, feladatokat, tennivalókat és töltődéseket iktatunk be.

Próbáljunk meg belemerülni. Akár egyedül futunk neki, akár párkapcsolatban vagy családdal… figyeljünk a SAJÁT igényeinkre, ahelyett, hogy robotpilótára kapcsolva mások programjaiban működünk. Azzal sincs persze semmi gond, mindaddig, amíg fel nem bukkan bennünk a kérdőjel. Akkor kell megállni és elhinni, hogy van döntési lehetőségünk. Legalább annyira fontos az az utazás, amit ilyenkor befelé folytatunk magunkért, hogy aztán visszaforgassuk kifelé, másokért.

Ne féljünk a kérdéseinktől! Mozgásban tartanak.

Hegedüs Erika

 

KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK:

Lehet-e fontosabb bármelyik szeretetnyelv?

kösziamegosztást

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?


Újratervezés Napló


Látogass el weboldalamra!


Regisztrálj a blogra

hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!



Tréning séta közben:


AJÁNDÉK coaching!


Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!

Keresés a blogon

Nézz be ide:


Kövess a Facebookon

Video csatornáim:



Google+:



Twitter:



Inspiráció képekben:







Húznál egy Angyalkártyát?


A CoachOK Szakmai Szövetség alapító tagja vagyok:

Milyen nap is van ma?