Gondolat-morzsák: szarul lenni szar

Direkt fogalmazok ennyire erősen, bizonyára tudod, hogy céllal. 🙂  Ha magunkba nézünk, mindannyian tudjuk, hogy egész életünk tele van tanítással, kihívást jelentő élethelyzettel.

Egészen kicsi gyermekkorunkban meghallgattuk a programot: egy kicsilány kedves, egy kisfiú nem sír, egy kisgyerek illedelmes stb. stb. Emlékszel, ugye?!? Jó korán nekikezdünk az elfedésnek, sérelmeink kiengedése helyett palástolni, rejtegetni, foltozgatni tanulunk. Mire felnövünk sokszor olyan jól sikerül, hogy már-már önmagunkat is képesek vagyunk megtéveszteni: semmi gond nincs.

Ne érts félre! Nem akarok beléd beszélni problémákat, igen, van olyan, hogy tényleg semmi gond nincs. De van olyan, hogy van gond, ilyenkor kell teret engedni mindannak, ami felszínre akar jönni. Ha nem tudatosítjuk az érzéseinket, ha nem figyelünk az érzelmi zűrzavarra, akkor esélyt sem adunk annak feldolgozására.

Honnan lehet tudni, hogy épp szar? Elég csak látnunk, hogy pillanatnyi, nem kezelt érzelmi lavinánk hogyan képes családokat, barátokat, szerelmeket szétszakítani egyszerű félreértések, ki nem dolgozott fájdalmak miatt. Biztosan Te is hallottál már olyat, hogy évtizedek után csak arra emlékeznek, hogy ők “rosszban vannak”, de arra, hogy miért, és miért nem lett megoldva, már nem. Sokat ért a fene nagy önérzet! 🙁
Ha mondjuk előjel nélkül hirtelen üvölteni kezdesz, esetleg felgyülemlő feszültségedet tettlegességgel vezeted le, ha mondjuk véresre csipkeded a szádat vagy rágod a körömágy bőrödet, ha sebesre vakarod az alkarodat, ha váratlanul megbántasz olyanokat, akiket szeretsz, ha mélyből felszínre kívánkozó rosszkedvedet nem engeded megélni, hanem mézes-másas modorossággal elfeded, ha feldúlt leszel valaki társaságában, mert valami miatt idegesíteni kezd… nos akkor elgondolkodhatunk azon, hogy nem vagyunk annyira a helyünkön, a kerek egész épp most nem az. Magyarán mondva, szarul vagyunk. Nem elmélet, gyakorlat… én vállalom a sebezhetőségemet, volt és van, hogy megélem.
Ha túl nagy dózisban jön, akkor lehet mellbevágó, igen, mert nem biztos, hogy fel tudunk rá készülni. Nem tudok mégsem más megoldást, helyet kell adni a zűrzavarnak, engedni, hogy kifussa magát, felszínre hozza az elnyomott területeket, hogy legyen lehetőségünk ránézni és kezelni. Kell tudni vállalni, hangot adni a pillanatnyi helyzetnek, türelmet kérni és fordított esetben meg kell tanulnunk engedni, hogy a szeretteink keresztülmenjenek a gyógyító folyamataikon.

Az egész folyamat egy folyó áramlásához hasonlít. Lehet lapátolni visszafelé abban a csónakban ülve, de akár azt is lehet, hogy rábízzuk magunkat az áramlásra, megyünk arra, amerre visz az út, figyelünk, reagálunk, érzékelünk, tapasztalásainkból épülünk. Az egyik verzió megadja az egónknak azt az illúziót, hogy mi mindent megtettünk és görcsöltünk rendesen, a másik verzióban tudjuk, hogy most az áramlás visz és figyeljük, hogy mi történik a következő pillanatban. Ilyen ez a csónakázás. A sodrásban is és az élet nevű játékban is…

Hegedüs Erika ©

Comments

comments