Eljött a virtuális háborúk kora?

Virtuális háború lesz a trend a modern világban.

Tibi, Nóri, Tibor, Nóra, Tibi atya… ezzel volt tele kis országunk internetes világa  a hétvégén. Mondhatnám, hogy majdnem kimaradtam a virtuális háború híréből, mivel az irodám falát festettem nagy lelkesen néhány fantasztikus barátommal, amolyan csapatépítő jelleggel. Számítógépemet még távolról sem láttam, viszont a mobilom sűrűn pittyegett. Miért is? A barátaim, ismerőseim sorra (szám szerint 6 alkalommal) elküldték a Tibi atya – Oravecz Nóri összefeszülés részleteit. Miért is? Mert sokan tudták, hogy kicsiben megéltem én is hasonlót, és nagyon fájdalmas dologgá válhat egy-egy virtuális hadviselés.

Egészen tegnapig nem voltam tisztában azzal, hogy Tibi atya fedőnéven működő csapat konkrétan több mint 1 millió 131 ezer rajongót gyűjtött be a facebook oldalukon. Halvány gőzöm nincs, hogyan csinálták, eleinte fizetett hirdetésekkel futott fel ennyire az oldal, vagy sima organikus elérés produkálja ezt az elképesztő számot a népszerű tartalmak miatt. Mivel eddig teljesen elkerült az oldal, ismerőseim közül is minimális osztogatta meg vicces vagy viccesnek látszó posztjaikat, így egészen a látómezőm szélén, nem sok vizet zavarva működtek.

Nóra már kicsit más téma, mert kb. 3 éve – amikor a HVG csúnyán kikezdte írói képességeit – kezdtem figyelni munkásságát. Már akkor példaértékűnek tartottam a Vizslás nevű kicsi faluból induló lányt, aki egészen New Yorkig menetelt. Érdeklődve figyeltem marketinges tevékenységét, kapcsolati tőkéjének eredményeit, kommunikációs stratégiáját. Kíváncsian figyeltem a társadalom reakcióját, igényét, azonosulását. Mindaz, amit ad olvasóinak, a könnyű, pillanatokra enyhülést hozó gyógyír mondataival, azért kell sűrű egymásutánban, mert igazi megoldással nem szolgál egy lelkileg, érzelmileg kiüresedett életet cipelőnek. Még írtam is egy blogbejegyzést az egészről: Kell-e irigyelni az oravecznóra-jelenséget? címmel. Akkoriban a negatív hírverés sokat hozott konyhájára, pillanatok alatt több tízezer újabb rajongó csatlakozott oldalához, amely mára 165 ezer fölé dagadt, ami lássuk be nagyon szép eredmény egy huszonéves lánytól, aki leginkább egyedül csinálta végig az egészet.

Az egymásnak feszülésben talán semmi meglepő nincs.

A társadalom egészét mindig leképezi a felszín, a máz. Ami zajlik lent, bent, az visszatükröződik fent, kint. Így van ez a dialektika elvére alapozva. Ahogy mutálódik az emberiség úgy alakul át a háborúk jellege is. Természetesen a valódi háborúk nem tűnnek el sajnos, de a modern világ kitermelte a virtuális lét örömei mellett a harcait, háborúit is, amelyek ugyanúgy a nemlétező szinten, a nemlétező, kreált világban zajlanak. Ennek a virtuális kivetülésnek két jellegzetes figurája az új férfi mintát hozó Tibi atya kompánia és az új női mintát hozó Oravecz Nóra. Bizonyára mindenkinek igaza van, és legalább annyira egyiknek sem, de talán nekünk, kívülállóknak nem sok közünk van hozzá. Mégis az egymásnak feszülés jellege és felülete miatt ezrek, tízezrek érezték, hogy bele kell folyniuk, hozzá kell tenniük a magukét valamelyik oldal hozzászólásaiban, olykor erős túlreagálással. Aztán ahogy lenni szokott, eleinte intelligens, korrekt érvelés és ellenérvelés áttörte a gátat és a szolid anyázástól a minősíthetetlen személyeskedésig (állítólag még fenyegetésig is) volt minden.

forrás: Libri Könyvkiadó fb oldala

Volt tűz, elég volt a két fél állásfoglalása, de igazán az olaj akkor érkezett meg a tűzre, amikor a Libri is állást foglalt. Egy kiadó, aki ráadásul mindkét fél kiadója (!) állást foglalt. Számomra a Libri mindig a professzionális, nagyon letisztult kiadó képét sugározta, aki nyitott mindenre, AMIT A PIAC MEGVESZ. Kedvelem az üzleteik hangulatát, a minőséget, amit gyártanak, ha az anyagot, papírt, színeket, képi világot vizsgáljuk csak… Mindezeken túl egy álszent, pátoszos, értelmezhetetlen stílusú közleményt adott ki, amelyre bármelyik jóérzésű ember annyit tud mondani, hogy: “He?”. Meg is lett az eredménye. Az internetezők világa kifakadt és hangot is adott nemtetszésének.

Nincs jelentősége. Minden csoda 3 napig tart. Olvasók tömegei fenyegették meg a kiadót, hogy ezért soha többé nem térnek be egyetlen Libribe sem, ami valószínűleg szerda magasságában a feledés homályába fog merülni, de igazából nem is fontos.

Sokkal inkább fontos látni a világ átrendeződését, ahogy egy terrorizmustól, háborúktól, forrongásokkal teli világ mellett megszületett a virtuális hadszintér is. A Mátrix filmeket 2000 körül nézegettük és akkor legtöbbünket szíven ütött a tény, hogy ez csak a felszínen tűnik sci-fi-nek, annál sokkal mélyebb és valóságosabb üzeneteket hordoz. Azóta eltelt mondjuk 15 év és begyűrűzött majdnem mindaz, amiről regéltek a szerzők. Ma már egy tizenévesnek is meszesedik a nyaka, mert olyan sok ideig tartja lefelé a fejét, ahogy telefonjába mélyed. Ma már egész korán megjelennek az ízületi bántalak, mivel olyan merev görcsben görgetjük hírfolyamunkat látszólag 5 percig, ami észrevétlenül folyik bele 5 órába is akár. Azt állítjuk, hogy sosem voltunk olyan szabadok, mint napjainkban, mégis mozdulatlanul, órákig egy olyan világ részeseivé válunk, amelynek semmi köze a valósághoz. Mehetnénk és tehetnénk, helyette egy helyben állunk és görgetünk. A világ ott van körülöttünk, mi mégis egy kijelzőn keresztül akarjuk szemlélni és megélni.

A háborúk kirobbantói talán nem is mérték fel, hogy milyen hatással vannak a világra és annak milyen eredményei lehetnek. Talán meggondolatlan kisgyerek módjára dobálják bele a vízbe kavicsaikat, jönnek a posztok sorban, mindkét oldalon és saját mércéjük, belső igényeit, egyéniségük, legjobb tudásuk szerint folyamatosan áramolnak kifelé. Olyan nincs, hogy erre ne reagáljon a világ. Ideális esetben jönnek a rajongók, akik helyeselnek, visszatükröznek, akik mindenre bólogatnak. Véletlen talán, de pont két napja írtam itt a blogon arról, ami nagyon nyomja a szívem, az ilyen virtuális háborúk kirobbantóinak instant csomagjairól: Bicskanyitogató, ha instant boldogságra vágyunk? címmel. Nem lep meg, nem érte el az ezret azok száma, akiket érdekelt a téma. Első körben zavarta az önérzetemet, második menetben piszkálta az egómat, csak harmadikra esett le, hogy semmi olyan nem volt benne, ami miatt könnyen fogyasztható lenne és ezért érdemes a nagyérdemű figyelmére. Marad a szűk réteg, aki tud és akar többet olvasni és gondolkodni. Az egész cikket azért írtam, hogy vegyük már észre, hogy korunk sztárjai is küzdhetnek gondokkal, szoronghatnak, népszerű posztjaik sorai között ott rejtőzködnek a segélykiáltások, hiszen ez is droggá válhat, a népszerűség vákuuma rendszerint sehogy sem szokott engedni. Jelenthet a siker egy feldolgozhatatlan akadályt, egy árnyalt személyiségtorzulást, egy realitásoktól elveszített talajt, ami nehéz kőként nyomja lelkét, olykor elveszi a levegőt, mindent olyan viszonylagossá tesz. A sok acsarkodó, egymásnak feszülő, valamiért feltorlódott haragját kiborító, talán nem is gondolja így végig. Bánt, személyeskedik, megaláz. Persze, mit várjon az ember az ismeretlenektől, ha főszereplőnk barátai is pl. zárt csoportban önként dobják fel a témát és vicces képekkel kiegészítve olajat öntenek a tűzre, hogy még több fejben verjen szöget a téma és hömpölyögjön tovább, befelé a tudatalattiba az egész szutykos métely.

Az összeesküvés elméletet keresők szívesen vizsgálják, hogy ha adott egy kiadó és annak két szerzője, és kialakul egy egész hétvégét lekötő “vihar”, akkor mennyi tudatosság van mögötte illetve mennyi tudattalannak látszó, mégis mögöttes érdekek által manipulált ösztönös reakció. Mennyi cirkusz és kenyér kerül a képbe, hogy aztán a nép rágódjon és legyen mivel kikapcsolni a személyes működésért is felelős elmét, hogy valaki egészen más dolgával foglalkozzunk. Mindenkinek mindenről van véleménye. Így szokott ez lenni. Persze jóval kevesebben mérlegelik kinyilatkozás előtt, hogy ez igaz-e, építő-e, bármivel támogatja-e azt a világot, aminek ő is részese. Egy fenét. Kinek van erre energiája. A felgyülemlett feszültségnek semmi köze Oravecz Nórához vagy Tibi atyához, de még a Librihez sem. A feszültségben benne van egy egyén, annak megélései, gondolatai által generált élethelyzetei és az erre reagáló környezete, ami csak hűen tükrözi vissza mindazt, ami benne zajlik. Persze kicsiben vizsgálom, de ugyanez az analógia igaz nagy felületen is, tehát a megjelenő háború leképezi Tibi és Nóri belső rétegeiben jelentkező érzelmi, hangulati hullámzásokat is… ugyanis olyan nincs, hogy egyikre igaz, a másikra nem.

Hol van az én személyes érintettségem?

Oravecz Nóra új könyve, forrás: konyvstudio.hu

7-8 éve használom a “Több van benned, mint gondolnád” szlogent. Ha a mennyiségi megjelenést nem is figyeljük, akkor már csak az idő miatt is kőkeményen beégett az internet rovátkái közé ez a szlogen és ezen keresztül szerény személyem. Néhány hónapja szó szerint derült égből megjelent valahonnan a hír, hogy Nóra a szlogenem felét megkedvelte és ezzel a címmel ad ki hamarosan könyvet. Amikor rákerestem az oldalára, akkor a hashtag-ekből jöttem rá, hogy jó ideje tart a könyv felvezetése és a több van benned üzenet kiépítése. Pontosan láttam magam előtt a PR-gépezetet. Mivel Nóra egy sokkönyves szerzője a kiadónak, a legvalószínűbb, hogy egy kampány részeként max. 1-2 évig használják a szlogent, aztán megy a süllyesztőbe. Addigra a piac retinájába is beég, aki kedveli az nevével köti össze, aki rühelli az pedig bármi más kommunikációt ezen szlogen alatt majd vele fog összemosni. Pontosan tudtam, hogy ha ez így marad, akkor mindaz, amit önállóan, tőke és támogatás hiányában lépésről-lépésre építgettem (leginkább egyedül), az pillanatok tört része alatt megy a lecsóba. Első meglepetésemben megosztottam a képet az oldalamon, mire számolatlanul jöttek az olvasói hozzászólások, amelyek megerősítettek, hogy valamit lépnem kell. Volt aki, azt írta, hogy nehogy már azt higgyem, hogy bármit tehetek. Ez egy olyan dolog, ami mindenkié, különben is az erősebb kutya kufircolhat stb. Na ez volt az a pont, ahol megráztam magam. Úgy gondolom, hogy egy virtuális világ pont attól félelmetes, hogy akármennyire átláthatatlan, legalább annyira átlátható. Amikor kitalálunk valami (számunkra) egészen nagyszerűt, pillanatok alatt le tudjuk ellenőrizni, hogy ezt már más esetleg kitalálta-e pont így. Ha mondjuk a piac ugyanaz, a vállalkozási terület is közel hasonló, jelen esetünkben a motivációs, inspirációs kisiparosok hétköznapjait éljük és életvezetési területeken tevékenykedünk mindketten, akkor erős túlzásnak érzem, hogy a véletlennek tudjuk be, hogy ugyanazt a szlogent kezdjük használni. Kevesen gondoltak a véletlenre, éppen ezért az ügyvédem egy nagyon szolid, tényekre hagyatkozó tárgyilagos levelet írt Nórának és a kiadónak, amely kézhezvétele után azonnal jelezték, hogy megváltoztatják a könyv címét, így a kampány is más lesz.

Oravecz Nóra Találd meg magad

Szerencsére kreatív csapat vette körül, így igazán klassz lett az új cím és indult is a kampány. Jól éreztem én anno. Egyszerűen nem akartam metrókocsik oldalán látni a Több van benned szlogent valaki máshoz társítva. Azt hiszem, hogy ez az új cím egészen ütős és nagyon jól illeszkedik a metró hálózatához, látványos és találó kampányt lehet a könyv mellé építeni – minden csak pénz és kreativitás kérdése. Persze ehhez le kellett védetnem a régi nevén Szabadalmi Hivatalban az én kis kedves szlogenemet. Nem volt más választásom. Mert mint megtapasztaltam, ez a világ úgy működik, hogy amiben lát valaki fantáziát, jó öltetnek érzi, esetleg érez benne lehetőséget, hogy az üzenet köré épített bármi még pénzt is termeljen, azt nemes egyszerűséggel elveszi. Persze történhet úgy is, hogy nem tudja, hogy amit “elvesz”, azt valaki már használja, szereti, öleli… hiszen bárki hiheti, hogy most találta ki, számára jött le az üzenet, egészen új a nap alatt… stb. amit van, aki elhisz, más kevésbé. Számomra egy volt biztos: nem akarom engedni. Nem mehet az, hogy a falnak simulok és elhiszem, hogy a nagyobbak erősebbek, így többre van lehetőségük, messzebbre ér a kezük. Már persze, ha fontos a dolog. Meg kellett mutatnom magamat, hangot kellett adnom, a saját eszközeimmel, a saját léptékemmel, a saját egyéniségem szerint. Nem hittem a sajtó kiforgató erejében, sem az ellendrukkerek gyűlöletében. Úgy akartam kezelni az ügyet, hogy még mini-csata hangulata se legyen. Nem azért, mert féltem, hogy ki-mit mond, egyszerűen azért, mert az az energia, ami nem építő jellegű, az csak rombolni tud. Nem akartam virtuális háború részese lenni, egyszerűen csak tudtam, hogy nem lehet, hogy ne alakuljon jól…

Nem is történt úgy. A folyamat lassan teljesen a végéhez ér és pont kerül az i-re. Hamarosan meg lesz a végzés is, így Magyarországon a Több van benned, mint gondolnád egy védett szlogen, amely miatt (részben vagy egészben) nem használható más által. Igazából egészen fantasztikus kimondani. 🙂 Szívet melengető, hogy amibe ennyi időt, energiát, pénzt és szeretet teszünk, az nem tűnhet csak úgy el. Pontosan azért nem, mert az energiák, amelyek összerakták és működtetik, azok illeszkednek egy nagyobb képbe.

Háborúk voltak és lesznek is. A virtuálisak még csak most kezdenek bekúszni az életünkbe és nehéz megtippelni, hogy milyen méreteket öltenek majd. A mi egyéni felelősségünk ott lesz, hogy eldöntsük, mennyire megyünk bele.

Háborúkban is voltak szerelmek, történtek csodák, születtek boldog pillanatok. A fejünk felett mehet a vihar, ha képesek vagyunk megérteni ezt a mechanizmust, akkor nem küzdünk valami olyan ellen, ami már régen automatizált üzemmódra váltott. Akkor inkább megőrizzük a felszíni vihar alatt a saját világunk békéjét. Mert az pont elég ahhoz, hogy túlélés helyett ÉLJÜNK. Ahogy nem sokan teszik mostanában…

Hegedüs Erika

KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉSEK:

Bicskanyitogató, ha instant boldogságra vágyunk?

Kell-e irigyelni az oravecznóra-jelenséget?

Comments

comments