- Döbbenetes, hogy annyi kudarc után még mindig kint keressük azt, amit csak belül találhatunk meg. Azt hisszük, hogy nem találtuk meg még azt az utat, amelyik a mienk, és keresünk tovább – kívül. Az út bennünk van. Biegelbauer Pál
Digitális lopás
Tegnap olvastam egy nagyon jó írást arról, hogy a modern társadalomban miért olyan nehéz párkapcsolati létben élni tartósan. Nagyon jó gondolatok voltak a cikkben, kifejezetten tetszett, hogy sokan, igazán mély gondolatokkal egészítették ki és szóltak hozzá. Na lám – gondoltam. Milyen jó, hogy a közösségi média azért erre is jó, hogy ennyi gondolkodó és mélyre néző embert így összehoz.
Röpke fél év alatt majdnem 40.000 ember kedvelte, ami lássuk be – egy íróembernek rendkívül jó érzés itt kicsiny hazánkban. A visszajelzés olyan, mint egy falat kenyér, általa tudja, hogy nem csak magának írja… a monitoron túl összekapcsolódik másokkal, akik továbbgondolják, elindít bennük valamit, hozzátesznek a sajátjukból, így alakul, teljesedik tovább. A cikk szerzője sűrűn megköszönte a visszajelzéseket, tehát hasonlóan működhet, mint mondjuk én, aki szintén szeret írni. Jóleső érzéssel gondoltam Rá, hogy milyen összeszedett és bölcs, tűpontosan lát és fogalmaz.
Aztán az egyik hozzászólásban, majd később egy másikban belinkeltek egy angol nyelvű cikket, amit ma már 1 millióan kedvelnek és ugyanannyian osztottak meg. A cikk NAGYON hasonlít erre a fent említett írásra. Elszomorodtam. Igen. Egyrészt azért, mert tök jó az angol cikk és a magyar is. De nincs forrás, nincs hivatkozás, nem derül ki, hogy nem kevés munkával ugyan, de csak egy fordítás… ami persze sokat ad annak, aki nem tud olyan jól egy idegen nyelven, de mégis…. Talán elismerést ad annak, aki veszi az időt, fáradságot és dolgozik vele… ugyanúgy hoz látogatói számot, amitől talán jövedelme lesz… de egyértelműen elvezet ahhoz, aki végiggondolta, összerakta és megírta eredetileg. Viszont így, hogy “elhallgatja” azt, hogy nem is az övé az a sok jó gondolat… nos számomra kicsit árnyaltabbá teszi az író munkásságát. Szomorúan kapcsoltam ki a gépet, tovább akartam gondolni a bennem felszínre úszó gondolatokat… és most nem a párkapcsolatok széthullásával kapcsolatban, sokkal inkább a közösségi médiában várt, hajtott, hajszolt, remélt, kierőszakolt “vastaps” témában. Ami fontos téma, ha egészséges lélekkel akarunk létezni a virtuális világban (is).
Miért történik ez gyakran?
1. Valaki pénzt kap a látogatói/olvasói/kedvelői szám függvényében. Ezért sok mindenre “képes”. Átlátunk rajta vajon vagy tudattalanul támogatjuk pénz/siker/önigazolás hajszolásában, mint sima, kritikus tömeg?
2. Valaki vágyik az akármilyen “hírnévre”. Önmagától pont arra nem képes, de mivel csak egy irányba figyel, a benne szunnyadó képességeket nem hozza felszínre. Csak a mástól irigyelt irányra figyel. Ezért sok mindenre “képes”. Felismerjük a zavart elmét a sorok mögött vagy simán elmegyünk mellette?
3. Buta. Bármire képes.
4. Fogalmam sincs…
Szerinted?
.
Tudom, tudom… a virtuális világban létező, egyre több információt kapó, médiazajt és egymás (olykor előforduló) szemetét nehezen szétválogató olvasó rendesen kihívások elé van állítva. Ráadásul az esetek többségében baromira nem is érdekli, hogy ki írta, honnan szedte, lopta-e vagy csak hozta. Értem én… és még sem. Aztán letisztult bennem és mára a helyére tettem. Ez is része, egy szelete az életünknek. Tanít, hogy tudatosan lássuk saját működésünket, és leginkább irányba tehet a egyéni gondolataink és tetteink terén.
Arra jutottam, hogy ez az új világ egyre szövevényesebb és átláthatatlanabb lesz. A digitális lopás is része az új évezrednek. Akit beszippant, mint drog, nehezen tud kikecmeregni belőle. Szerencsére aki kőkemény tudatossággal erőt, energiát, figyelmet, szenvedélyt tesz abba, hogy a valóságban is létezzen, az automatikusan helyen szorít ki a virtuális világból… hagyja, hogy mások kedvükre érvényesüljenek, köszöni nem kér a függőség ilyen formájából vagy mértékéből… és ÉL. Ha pedig van kedve, kirándul egyet a virtuális létbe, de mindvégig tudatában marad, hogy az csak egy olyan sík, ami az elme játszótere. Ahol a digitális lopásnak ugyanolyan helye van, mint bármi másnak. Rövid távon megállíthatatlan. Hosszú távon? Nos tartom magam az alap-értékrendemhez: mindent visszakapunk, így-vagy úgy, előbb vagy utóbb, de minden visszakanyarodik hozzánk. Ha ezt ÉRTJÜK, akkor látjuk, hogy igazából minden ÉRTÜNK van. Pont úgy, ahogy “kérjük”.
.
Hegedüs Erika
Comments
Digitális lopás bejegyzéshez 1 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Újratervezés Napló
Látogass el weboldalamra!
Regisztrálj a blogra
hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!
Tréning séta közben:
Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!
Nézz be ide:
Video csatornáim:
Google+:
Twitter:
Inspiráció képekben:
Húznál egy Angyalkártyát?
Nagyon szeretem Eszter a gondolataidat, mert így egyből az enyém után szinte bővíti, mélyíti, újabb kanyart ad neki. Köszönöm. Igen, minden tanítás csodálatosan kiegészíti a mi összerakós játékunkat és mondjuk egy ellopott telefonnak is fontos szerepe lehet a felismeréseinkben. Még akkor is, ha a szkeptikusok gyorsan rávágják, hogy ugyan, csak egy sima véletlen.
A visszajelzés hajszolás nehezen kezelhető, ha függőséggé alakult. Gondolj csak saját magad olyan korszakaira, amikor megosztottál bármilyen pillanatnyi infót, amit másnap már akár másképp gondoltál. Akkor ott vitt a lendület, az ösztön, a vágy… a visszajelzés óhajtása. Változol, változunk, egy csodálatos utazáson veszünk részt, ami napról-napra több felismerést és szerencsére “bölcsülést” is hoz. Bár a tempó, a lépték baromira eltérő… na és?!? Mindenkinek önmagához mérten kell szemlélnie a megtett utat.