Egy gondolat mára
  • Ahhoz, hogy az embereket szeresd, nem kell mindenkit megcsókolnod, aki az utadba akad. (…) Csak kevesebbet kell kritizálnod az embereket! Engedd meg nekik, hogy azt viseljenek, amit akarnak, úgy éljenek, ahogyan szeretnének, azok legyenek, akik lenni szeretnének! Andrew Matthews

Bárgyú-ágyú: itt a Pokemon-vész

Pokemon őrületHa azt hisszük, hogy a háborúkhoz ódivatú tankokra, hatalmas rakétákra vagy épp csodafegyverekre van szükség, nagyon tévedünk. A XXI. század emberét, bennünket már nem feltétlenül kell baktériumos járványokkal fertőzni, mindenáron emberi rasszokat sem kell egymás ellen hergelni vallási fanatizmus által, a tátongó űr sem bosszant tömegeket, amely folyamatosan növekszik szegény és gazdag között… elég megkeresni a leggyengébb pontunkat és máris nem csatákban kell gondolkodni, simán lehet a háborút eldöntöttnek tekinteni.

Mi a leggyengébb pontunk mostanában? A telefonunk, pontosabban a rajta keresztül beszivárgó élet, amit az internet biztosít számunkra. Ugye, nem tévedek? Amikor lezuhan egy repülő, akár azért, mert meghülyül a pilóta, akár azért, mert idióták lelövik, hetekig sopánkodunk. Ha megszállott ledózerol többtucatnyi embert, 1 hétig kesergünk, Ha fanatikus felrobbantja magát egy turista csoport közepén, napokig magunk alá kerülünk… aztán megy minden tovább, mert “hála Istennek” nem velünk történt. Amióta ember az ember, megéljük az elvesztés tényét, hiszen amikor meghal valaki, akkor megállunk egy pillanatra, kicsit szembesülünk az elmúlással, aztán megyünk tovább, hisz állítólag az élet nem áll meg. Természetesen mindig vannak kivételek, olyanok, akik szociálisan érzékenyebbek, akiknek az érzelmi intelligenciája magasabb, akik nehezen dolgozzák ki magukból az elvesztés fájdalmát… igen, van, akit mélyen érint, míg a tömegeket össztársadalmi szinten meglehetősen felszínes mértékben.

Nem is kell világszinten elmélkedni, elég ha kicsiny országunk határain belül nézelődünk. Mikor fogtunk össze és éreztük, hogy egyek vagyunk? Jó igen, most a foci EB kapcsán megéltük, de előtte nem sok ilyen volt. Vagy mégis? Bizony, legutoljára az internet-adó meglebegtetése kapcsán mentek utcára a tömegek olyan formációban, amely komoly méreteket is öltött. Miért pont ez volt a nyomógomb? Miért nem volt soha ilyen méretű azóta sem más? Bőven lett volna téma, ami kiveheti a biztosítékot, mégsem követte társadalmi összefogás. Létezhet, hogy az internet függősége ennyire zsigeri szinten működteti korunk emberét? Létezhet.

Látom magunkat is, ahogy társaságban, családban ülünk az asztal körül és beszélgetünk. Szó van irodalomról, történelemről, divatról, zenéről… aránylag kulturáltan, értelmesen. Amikor jön a kérdés, hogy ki, mikor, hogyan… azonnal nyúl valaki a telefonja után és google barátunk máris segít. Igen, hasznos, hiszen azonnal bővül az ismeretünk, tovább folytatódik a beszélgetés, nem akad el a szál… döbbenetesen gyors és egyszerű a kommunikáció, nincs időkiesés, sem bizonytalanság. Nem vitatkozunk össze, hogy ki tudja jobban, sőt már Nagy Magyar Lexikon sem kell a hiányos ismeret pótlására.

A héten szembejött velem egy videó, amelyről első ránézésre nem tudtam, hogy mit látok. Ekkor indult kapcsolatom a Pokemonokkal.

…………….

Elismerem, hogy mivel a kocsiban zenét hallgatok, otthon TV-t nem nézek, az interneten célzottan olvasok, így a világ “fontos” történéseiről szűrve kapok információkat. Elfogadom, ha egyesek megbírálnak emiatt, hiszen a tudás hatalom… mégis úgy gondolom, hogy az a világ amelyben élek, még mindig békésebb és élhetőbb, mint azoké, akik élőben vannak bekötve mindenbe és mindenhol. Így történhetett, hogy majdnem elment mellettem a Pokémon láz híre.

Asztrológia tanárom már jó éve mondja, hogy ez a nyár szemléletesen mutatja a gyerekek korából való átváltást… és sajnos nem a felnőttek kora felé, hanem az állatok kora irányába. Nem mennék most bele ennek részletezésébe, de ha belegondolunk, hogy a zsebszörnyek világa a gyerekek körében kezdett terjedni a 90-es években, most meg napjainkban meglett felnőttek rohangálnak agyhalottként járdán, téren, parkon keresztül fél-zombiként, akkor talán mégsem járunk messze attól a tézistől, hogy a gyerekek és állatok korának határán vagyunk épp.

.
…………

………….via GIPHY

Gyakorlatilag az történt, hogy néhány hét alatt a Pokemon GO telefonos alkalmazás maga alá temette a jóléti társadalom aránylag normális népességének nagy részét. Annyi az egész dolog lényege, hogy az alkalmazás gyors letöltése után ötvözi virtuális világát a mi saját, valóságos világunkkal. Telefonunkkal kimegyünk az utcára, elindulunk, és a képernyőt magunk elé tartva keressük a kis szörnyeket. Ha meglátunk egyet, akkor fogjuk a virtuális labdánkat és jól megdobáljuk. (Még hálásak is lehetünk, hogy nem ágyúval lövöldözünk az állatkákra. Igazán szörny-barát a piros pöttyöst hadba állító fejlesztő csapat. Ugye?!?)

Olvasom a HVG-n, hogy a Nintendo piaci értéke a nyitás utáni alig két nap alatt 7,5 milliárd dollárral növekedett. Ja és az egész őrület csak pár hete tart. Mennyire értik és érzik bizonyos körök, hogy napjaink emberét mivel lehet elvarázsolni. Nem kell esőerdőkben sétálni saruban, hőlégballonról sem kell mutogatni napraforgó-mezőket, sivatag sem izgalmas már a szafarin… egyszerűen csak egy jó mobil kell, még jobb aksival és indulhat a boldogság.

Döbbenet számomra, hog pl. az USA-ban mobilszolgáltató azzal próbál jó pontot gyűjteni előfizetői körében, hogy nem terheli a mobil internet adatforgalmának keretet akkor, ha a tisztelt előfizető Pokemon vadászatra használja a netet.

.
…………

…………….via GIPHY

Bár az alkalmazás fejlesztői beszélnek arról, hogy “más állapotba” kerülhet a felhasználó, mégsem veszi kellően komolyan senki. Bambán gyalogol járdán, úttesten, parkon, kerítésen át bárki, akit beszippant a virtuális vadászat élménye. Véletlenül vagy inkább direkt televíziós élő adásba sétál be kolléga vadászat közben, hogy még inkább “szórakoztasson” és persze burkoltan újabb tömeghez vigye el a játék hírét. Igen balesetveszélyes, igen kizáródhatunk a valóságból, igen függőséget okoz, igen idiótákká válhatunk, igen bárgyú lények leszünk, ha képtelenek vagyunk egyensúlyt teremteni vagy inkább határt szabni.

Ki gondolta volna, hogy ilyen bárgyú-ágyú szedi/szedheti áldozatait egy telefonos alkalmazás formájában? Ráadásul hetek alatt több milliós tömegeket fertőz meg… gyorsabb, mint az Ebola vagy az ódivatú pestis.

Igen, modern világban modern fegyverekkel veszik el a legdrágább kincseink egyikét, a tudatosságunkat. Hiába mondja nekem néhány csillogó szemű, felnőtt testbe zárt gyerek lélek, hogy miért ágálok ellene, hiszen olyan jó és tök ártatlan játék… akkor sem hiszem, hogy jó az irány. Miért? Mert az emberiség jó ideje elveszítette ítélőképességet, hogy tényleg arányt tud-e tartani. A legtöbb esetben beszippant, mint egy szenvedély, ami azért jó, mert jó. Mármint függővé válni tőle… Igazából nem jó, de ezt akkor már nem lehet megítélni, mert mint egy spirál mélybe húz és tudjuk elméletben, hogy az örvények hogyan működnek: onnan nem olyan könnyű visszafordulni.

Ha lehetséges egyáltalán.

Hegedüs Erika

kösziamegosztást

Comments

comments

Vélemény, hozzászólás?


Újratervezés Napló


Látogass el weboldalamra!


Regisztrálj a blogra

hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!


Tréning séta közben:


AJÁNDÉK coaching!


Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!

Keresés a blogon

Nézz be ide:


Kövess a Facebookon

Video csatornáim:



Google+:



Twitter:



Inspiráció képekben:







Húznál egy Angyalkártyát?


A CoachOK Szakmai Szövetség alapító tagja vagyok:

Milyen nap is van ma?