- A fejlődés első törvénye a rend. Ahhoz, hogy valami fejlődjön, rendszerre van szüksége. Andrew Matthews
Ugyan továbbra sem pályázom celeb szereplésre, most mégis egy saját fotón keresztül mutatnám meg mai témámat.
Gondolkodtál már azon, hogy mennyire foglalkoztat az elmúlás? Mennyi pénzt, időt, energiát, figyelmet, elfogadást vagy épp el nem fogadást teszel abba, hogy lassítsd az időt, szépítsd a helyzetet vagy másnak láttasd? Van határ? Van olyan, ami elfogadható, ami kegyes hazugság, ami gyermeki csíny? Más meg már vicc vagy idiótaság? Ki mondja meg, hogy mi a norma? Sőt! Mi a normális? Elég, ha sokan csinálják, sokaknak tetszik, máris az lesz az illő, követendő? Lehet bármi igazán tetsző, kedvelhető, ha nem olyan, amilyennek láttatják velünk?
Tibi, Nóri, Tibor, Nóra, Tibi atya… ezzel volt tele kis országunk internetes világa a hétvégén. Mondhatnám, hogy majdnem kimaradtam a virtuális háború híréből, mivel az irodám falát festettem nagy lelkesen néhány fantasztikus barátommal, amolyan csapatépítő jelleggel. Számítógépemet még távolról sem láttam, viszont a mobilom sűrűn pittyegett. Miért is? A barátaim, ismerőseim sorra (szám szerint 6 alkalommal) elküldték a Tibi atya – Oravecz Nóri összefeszülés részleteit. Miért is? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Az. Mondhatnám, hogy nem az, mert illedelmes vagyok, partvonalról kommunikálok, nem az én dolgom elvek mentén élek és társai, mégis egyre-másra utat tör magának jó pár ellenvélemény, hangosabbak a nemek, a nocsak-ok és az álljon meg a menetek… amely miatt mégis körbejárnám ezt az instant-boldogság vágyunkat.
Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Nem könnyű a falat, lehet, hogy meg is fekszi elsőre a gyomrunkat, ezért hoztam most hétvégére. Talán lesz időd ránézni, átgondolni, megszűrni és azzal a részével foglalkozni, amelyik megérint.
Jól vagyok, igen jól vagyok… – ismerős a dallam. Megszoktuk, hogy inkább ezt mondjuk, mert gyorsabban szabadulunk. Végül is, minden csak nézőpont kérdése. Na igen. A fene nagy illúzióban alig tudjuk megállapítani, hogy akkor most kint is vagyunk, meg bent is? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Bizonyára másokat is megmosolyogtat, amikor kirakodó-vásárokon, piacokon ilyen-olyan termékekre ráírva hosszasan felsorolják, hogy mi-mindenre jó, kezdve a hajhullástól az étvágycsökkentésig vagy épp a selymes bőrtől egészen a gyorsan növő szempillákig.
Igen, talán jogos a mosoly, hiszen a polihisztorok korát régen magunk mögött hagytuk és a mindenre jó kütyükben is kevesen hisznek. Mi van akkor ezzel a Sensolite dologgal, amiről tisztes távolságból szemlélődve valami nagyon hasonló érzetünk lehet? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A hétköznapok sodrásában szinte elfelejtjük, hogy kíváncsiak legyünk saját képességeinkre, mélyben szunnyadó erősségeinkre, lehetőségeinkre. Ha olykor véletlenül kiszakítjuk magunkat a mókuskerékből, sorra kiderül, hogy bárki megélheti azt a varázslatot, amikor képes rácsodálkozni saját magára. Teljesen mindegy, hogy ez egy sportteljesítmény, egy egészségtudatos táplálkozás első remekei, tánc, zene vagy épp valami kézműves alkotó tevékenység. Erről mesél ma kicsit bővebben…
Bármennyire is növekszik azok száma, akik belső hittől vezérelve néznek optimistán a jövő felé, bármennyire is foglalkozik egyre több ember önismerete fejlesztésével, bármennyire is duzzad a motivációs ipar, csak látnunk kell a statisztikákat, csak hallanunk kell a környezeti hangokat, csak érzékelnünk kell a világ lassú elmozdulását, csak figyelnünk kell a belső megérzéseinkre… és akkor nem lehet azt hazudni, hogy minden a legnagyobb rendben van. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Talán Te is jól ismered azt a kedvelt tanmesét, ami az “elmúlik” gondolatot szemlélteti nagyszerűen:
Nagyon érdekes elmozdulást figyeltem meg mostanában. 2007-ben jártam először coach képzésre, akkoriban még nem volt annyira elterjedt. Aztán 2 évvel később már közel 900 coach mondta magáról, hogy az… azóta fogalmam sincs, hogy mennyi az annyi.
Legutóbbi hozzászólások