Egy gondolat mára
  • Az élet folyamatos tanulás, és az egyik tantárgy, amit meg kell tanulnunk: az emberi kapcsolatok. A világegyetem adja fel a leckéket. Ha nem tanulunk meg egy leckét, akkor azt újra feladja nekünk. Néha osztályt ismétlünk ugyanazzal a személlyel, néha pedig egy új emberrel, de a régi problémával. Andrew Matthews

A boldogság kötelező?

Állok a könyvesbolt egyik végeláthatatlan polca előtt, azon tűnődve, hogy vajon mennyi ideje szaporodtak el ezek a könyvek. Ezer számra önsegítő, spirituális, ezoterikus, boldogságkutató könyvek. Marketingesként biztos vagyok benne, hogy nem lenne ekkora kínálat, ha nem lenne mögötte piac. Mert bizonyára van. Szkeptikusként előjön belőlem, hogy mi motiválja ezen könyvek elkészültét? Csak nagyon szelíden remélem, hogy nem a pénz a fő mozgatója az egész hatalmasra dagadt “iparágnak”. Jó, tudom, hogy számtalan könyv születik felismerésből, megvilágosodásból, jobbító szándékkal, tehát látom én az érem másik oldalát is!

Természetesen álszent lennék, ha nem vallanám be, hogy az én kicsi, otthoni polcomon is szép számmal akadnak ilyen könyvek. Egy ideje nem olvasok könyveket – gondom, ezek korszakok mindenkinél – így boldogság kereső könyveket sem, de amikor olvastam, meglehetősen kedveltem. Emelték a rezgésemet, volt aha élményem, lelkes állapotba hoztak és újra tele voltam tettvággyal.

Miért is hoztam elő ezt a témát? Figyelted mostanában, hogy mennyire nem merünk őszinték lenni? Hallod a családi, baráti beszélgetések mögötti üzeneteket? Meghallod a metrón elkapott mondatfoszlányokat? A strandon fekve fültanúi vagyt a szomszéd plédről átszűrődő kommunikációnak? Annyiszor, de annyiszor futok bele ugyanabba a történetbe. Látszólag minden rendben, nincs ránc a szoknyán, a magassarkú sem csúszott fel vagy épp a beszédes telefon mellé kikerül az asztalra az autókulcs is. Tudjátok, hogy miről beszélek! Azt üzenjük a világnak és magunknak, hogy minden rendben.

Ülünk a barátnőimmel egy teraszon, öten, ahogy szoktunk. Beszélgetünk, mindenről. Nevetgélünk, verbális és nonverbális kommunikációnk ugyan nincs szinkronban, de lehet, hogy a felszínt tekintve ez nem is fontos. Hazafelé emésztgetem a jól vagyok, minden rendben című történeteket, de sehogy sem megy ki a fejemből a hozzá tartozó szomorú tekintet, hajtekergetés, orrvakarás vagy torokköszörülés. Nem, nem a Hazudj, ha tudsz film nyomozóivá váltam, nyugi! Nem is gondolnám, hogy hazugságok ezek, vagy csak kegyes csúsztatások, vagy bármi, lehet, hogy nem is kell nevén nevezni. De aztán ugyanaz a történet a nagy családi szülinapi ebéden és a munkahelyi folyosón és kávézóban is. A “minden rendben mosoly” gombnyomásra indul.  Coaching üléseinket is hasonlóan kezdődik a téma, de szerencsére ügyfeleim gyorsan felismerik, hogy a valódi változtatáshoz kénytelenek szembesülni a valósággal és a nem szeretem témákat is fel kell göngyölni a siker érdekében. Nem is szoktam hagyni, hogy a kelleténél hosszabbra nyúljon a “jól vagyok, de…” műsor. Nincs értelme. Persze, talán könnyebb egy idegen, támogató tréner előtt vállalni az álarcok nélküli létet, elismerem.

Azt tűztem ki célul, hogy minden hozzám fordulónak olyan lelki trénere leszek, aki sikeresen át tudja adni, hogy nem kötelező az állandó boldogság! Meggyőződésem, ha valamit kötezelőnek élünk meg, ahhoz társul egy megfelelési kényszer is, nyomás alá kerülünk és az egész olyan erőltetett szagúvá válik. Tévednék? Szeretném, ha mindenki megértené, hogy ez nem egy trendi, társadalom által elvárt tartós állapot, amelyet ha nem sikerül folyamatosan magasan tartani, akkor azonnal leprásakká válunk. Vagyis lehet, hogy pontosan az! Egy trendi, társadalom által elvárt állapot. Pontosan ezt kell felismernünk! Olyan egészen kicsi dolgokat kellene most keresnünk, amely fel sem tűnik össztársadalmi szinten. Mondjuk egy reggeli mosoly, amikor a legújabb levél megjelenik a kedvenc szobanövényen, egy lassú, jól eső pillantás, amikor az őrült meleg közepette egy hűs fuvallat jön, egy önfeledt, gurgulázó nevetés, amikor valami jópofát mondtál és még ezer hasonló, amit csípőből vágnál most. Mindegyikünknél vannak ezen pici, titkos vagy nem is annyira titkos pillanatok, amikor megérezzük a jól ismert “ízt” valahol a szájpadlás oldalán vagy bárhol máshol, amit csak mi tudunk… amikor megérezzük a boldogság semmihez sem hasonlítható mámorító érzését. Tartson, amíg tart, még akkor is, ha ezek sokszor csak pillanatok. Ki bánja? Ez benne a csoda! Körülvesznek ezek a pillanatok, ha végre hajlandóak vagyunk megtanítani magunkat arra, hogy észre is vegyük ezeket a varázslatokat. Mert azok! Meggyőződésem, hogy mind azért van jelen az életünkben, hogy világunk rezgését emelje, amelyen keresztül képessé válunk a boldogság megélésére. Nem tartósan, hanem minél többször.

A CoachOK Szakmai Szövetség Karrier és Család témában szervezett Nyílt Napján szeptember 22-én erről a témáról tartottam egy előadást.

Itt tudsz belehallgatni/nézni az előadásba:

……………….

Itt találod az előadás prezentációját (PDF formátumban)!

Nem tudom, hogy Te hogy vagy ezzel, de szerintem a boldogság nem kötelező! Inkább egy olyan lehetőség, amely mindenkinek adott! Belefér a boldog pillanatok közé néhány rácsodálkozás, mélyrepülés vagy éppen borongós szomorúság. Rajtunk áll, hogy mit veszünk észre a nagy egészből és mit engedünk be a gondolataink közé. Ha pedig valóban megértjük, hogy pillanatokról beszélünk, akkor nem várunk mást, nem is csalódunk, így nagyobb eséllyel futunk neki saját boldogságunk “keresgéléséhez”.

Hegedüs Erika
életvezetési tréner, coach

Comments

comments

A boldogság kötelező? bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?


Újratervezés Napló


Látogass el weboldalamra!


Regisztrálj a blogra

hogy azonnal értesülhess az új bejegyzésekről!


Tréning séta közben:


AJÁNDÉK coaching!


Köszönöm ha meghívsz egy kávéra!

Keresés a blogon

Nézz be ide:


Kövess a Facebookon

Video csatornáim:



Google+:



Twitter:



Inspiráció képekben:







Húznál egy Angyalkártyát?


A CoachOK Szakmai Szövetség alapító tagja vagyok:

Milyen nap is van ma?